Andorra az idén jubilál: nem sokára huszonöt esztendeje annak, hogy labdarúgó-válogatottja bemutatkozott a nemzetközi porondon. Azért világra szóló ünnepséget aligha csapnak a mini államban; mindenekelőtt a Covid miatt nem, mert ez az életveszélyes járvány azt is magával hozta, hogy minden mérkőzés olyan, mintha valamennyit Andorrában rendeznék, kihaltak a lelátók, üres az egész.
S még ez a legkisebb baj.
Ám Andorrában akkor sem lehetne impozáns mulatság tűzijátékkal, konfettivel, miegymással, ha nem volna pandémia. A negyedszázad ugyanis viszonylag kevés sikerrel örvendeztette meg a hercegséget. Ez idő alatt 176 mérkőzést vívott a kis ország kis csapata, és mindössze hetet nyert meg. Oly rövid a győzelmek listája, hogy néhány sorban elfér: Fehéroroszország 2-0, Albánia 2-0, Macedónia 1-0, San Marino 2-0, Magyarország 1-0, Liechtenstein 1-0, Moldova 1-0. Sok minden állítható, csak az nem, hogy óriásokat vertek volna a törpék.
Ellenben 147 meccsüket, fájdalom, elvesztették. Már első fellépésük alkalmával 6-1-re kikaptak a világverőknek éppenséggel nem nevezhető észtektől. Szereztek 49 gólt, és beszedtek majdnem tízszer annyit, négyszázötvenet. Andorrai futballkapus sosem marad munka nélkül, minden kétségen felül áll, hogy a háló ottani őreinek körében teljes a foglalkoztatottság. A legutóbbi andorrai diadal másfél éve született, a 2019 novemberében felülmúlt moldovaiak most vasárnap nyolcat kaptak a svájciaktól. Azóta Andorrának tizenhárom nyeretlen találkozója volt három döntetlennel – Albánia 2-2, Lettország 0-0, Málta 0-0 –, valamint tíz vereséggel. Lettország megbosszulta a rigai „ikszet”, Andorra la Vella katlanában 5-0-ra győzött. A tizenhárom mérkőzés összesített gólkülönbsége 4-30. Legutóbb Iker Alvarez kapuját pakolták meg a lengyelek (3-0), de ez nem meglepő, mert a két válogatott között 161 pozíciónyi különbség van a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség világranglistáján. Andorra jelenleg a száznyolcvanadik helyet foglalja el, fénykorában 171. volt.
Mondanám, hogy nem kell idegeskedni, holnap este kifut a magyar válogatott, és hengerel, de ilyesmit gondoltam 2017 nyarán is, amikor a kapuban Gulácsival, a mezőnyben Langgal, Nagy Ádámmal, Kleinheislerrel, Dzsudzsákkal, Stieberrel, Sallai Rolanddal, valamint az alighanem tévedésből honosított, születése, de nem futballtudása szerint brazil Paulo Viniciusszal szégyenszemre kikapott a magyar együttes Andorrában. A szegedma.hu hírportál azt írta a honfitárs játékosainkról: „Bernd Storck rendezésében az évezred legnagyobb tragédiája címre pályázó alkotást vitték színre.” Érzékletes tudósításában előzőleg úgy számolt be az andorrai amatőrök mindennapjairól a Tisza-parti orgánum, hogy „a postás felpattant a kerékpárjára, oldalára csapta levelekkel megpakolt táskáját, a szállodai recepciós letörölgette az asztalokat, és várta a hét végére érkező turistákat, a pék már a hajnali órákban talpon volt, hogy friss kenyér és zsömle kerüljön a munkába igyekvő gyári munkások táskájába, a villanyszerelőnek Consuela asszonynál volt jelenése, ugyanis zárlatos lett nála a kapucsengő...”
Nekünk bezzeg csengettek.
Holnap amúgy nem szerepel Gulácsi és Sallai sem, ahogyan a Viniciusnál valamivel körültekintőbben megszerzett, igaz, a magyar NB I-ben egyetlen másodpercet sem játszó Willi Orbán is hiányzik majd a csapatból. Ezzel együtt lesz hasonlóság, mert 2017-ben is vb-selejtező volt Andorrában, és most is az következik. Két napja San Marinót néhány tizenegyessel sikerült meglepni, de Müller Sándor, a Vasas legutóbbi (1977-es) első osztályú labdarúgó-bajnokcsapatának invenciózus karmestere hétfőn lakonikusan említette a 3-0-ra legyőzött ellenfélről: „A Vízművek jobb.” Amúgy a kies San Marinóban a kétezres évek elején lerajzoltattam magam az utcai grafikusok egyikével, Nóri lányom falán máig ott lóg a világ legrégebben fennálló és legkisebb területű köztársaságában készült, bekeretezett gúnykép.
Ezt pusztán azért említem, mert nagyon remélem, Andorrában nem lesz újabb karikatúra.
