– ezt mondta Bélteczki János, az ózdi Almási Balogh Pál kórház főigazgatója a helyi városi televíziónak a napokban adott interjújában. Súlyos – és nagy visszhangot kiváltó – állításai miatt megkerestük őt, ám azzal hárította el kérdéseinket, hogy engedély nélkül nem nyilatkozhat, s egyébként sem szeretne most megszólalni az ügyben.
Hallgatásáról több – névtelenséget kérő – kórházi dolgozó is úgy vélekedett: a jelenlegi, szinte katonai mechanizmussal működtetett egészségügyben nem biztos, hogy megtorlás nélkül marad, ha valaki a nyilvánosság előtt kendőzetlenül beszél kórházi állapotokról. Azzal együtt is így vélik ezt, hogy kivétel nélkül állították: a kórházukban senkinek nem kell a folyosón feküdnie, mindenkit a kórtermekben látnak el, az olaszországi megrázó felvételekre az orvosok túlterheltsége, túlhajszoltsága miatt utalt az igazgató.
Hogy az „erős kép” kiszakadt a főigazgatóból, kollégái szerint más miatt is érthető: bár kevés szó esik róla, a járvány különös erővel tombol és pusztít az olyan hátrányos helyzetű vidékeken, mint az ózdi kistérség. Itt már a járvány előtti időkben is rendkívül kifeszített volt az egészségügyi ellátás, és régóta állandó az orvoshiány. Egy kórházi dolgozó épp a főigazgatót hozta fel példaként arra, hogy milyen ritka itt az olyan orvos, aki sokáig kitart a térség mellett:
– Kiváló aneszteziológus, bármikor könnyen kapna munkát akár itthon, akár külföldön, de eddig a nehéz körülmények közepette is lojális volt az intézményhez, ahol negyedszázada dolgozik, hat éve pedig vezető. Sokat tett azért, hogy orvosokat csábítson ide, orvosi egyetemek végzőseinek kínált karrierlehetőséget, de mindez nagyon nehéz, mert Ózd neve nem hívószó, nem vonzó, egy leszakadó térség vegetáló hajdani kohászvárosába még az sem költözik szívesen, aki valóban szakmai kihívásokat keres. Jellemző, hogy az itt dolgozó több tucatnyi szakorvosból mindössze hárman-négyen laknak helyben, a többiek Egerből, Miskolcról, Kazincbarcikáról, sőt Budapestről és Siófokról járnak ide.
A megkérdezett helyi kórházi orvosok szerint ma a lakosság létszámarányát tekintve Ózdon az egyik legrosszabb a koronavírus-helyzet. Ennek részben az az oka, hogy nagyon közel van a szlovák határ: az ottaniakhoz képest alacsonyabb árak miatt nagyon sokan járnak át a borsodi városba vásárolni, a túloldalon pedig szintén magas a fertőzöttek aránya. A másik ok lehet, hogy a városban jó néhány telepszerű szegregátum található, egy-egy házban olykor tizenöten, húszan is élnek: ha egyvalaki megfertőződik, könnyen továbbadja. Ózdon pénteken 150 koronavírusos beteget kezeltek a helyi kórházban, és közülük tizenheten voltak intenzív osztályon, őket lélegeztetni kell. Ez nagy teher egy olyan intézményben, amelynek mindössze hétágyas az intenzív részlege, s jelenleg több mint kétszer annyi beteget kell itt ellátniuk, ugyanolyan létszámú személyzettel.
A kórházi orvosok közül többen elmondták, hogy már korántsem érzik azt a támogató légkört a lakosság részéről, amit akár tavaly tavasszal vagy ősszel. Nem várnak el ugyan tapsot, és szívecskéket sem az ablakban, de a saját bőrükön tapasztalják, hogy az emberek egyre feszültebbek, idegesebbek, nagyon hamar elpattan a húr, és az indulatok rendszerint az orvosokon csapódnak le. Ráadásul egyre rosszabb állapotban érkeznek be a betegek, ami arra utal, hogy a legtöbben valamilyen félelemből ódzkodnak elkerülni a kórházi ellátást, és addig húzzák-halogatják a jelentkezést, amikor már súlyos a baj, nehezebb a kezelés. Ózdon az is gond, hogy nemcsak a kórházi szakorvosi helyeket, hanem a háziorvosi státuszokat is nehéz betölteni: a harminckét körzetben tizenkettőből hiányzik az orvos, és ahol be van töltve az állás, ott is általában idősebbek az orvosok. A fertőzöttek egy része emiatt közvetlenül a kórházban jelentkezik, mert nincs háziorvosa, akivel konzultálni tudna, s aki értesítené a betegség gyanújáról, a mintavétel szükségességéről a mentősöket.
