„Van, akit az a néni nevel fel, aki megszülte. Van, akit pedig másik. Van, akinek egy anyukája van, és van, akinek még több” – mondja Nóra, az Anyáim története című dokumentumfilm leszbikus párjának egyik fele. A Dér Asia és Haragonics Sára rendezte alkotás érzékenyen dolgozza fel két nő örökbefogadási nehézségeit, miközben betekintést nyújt a Magyarországon az elmúlt évtizedben tapasztalható homofób hangulatba és a pár hétköznapi küzdelmeibe.
A közel öt éven át forgatott film két főszereplője Virág, a volt parlamenti képviselő, aki maga mögött hagyta a politikát, valamint zenész-énekes barátnője, Nóra, akik közösen határozzák el, hogy örökbe fogadnak egy árvát. Magyarországon azonban nehéz helyzetben vannak, mivel a politikai közhangulat finoman szólva az ilyen céloknak ellentmond. Az Anyáim története ezt több archív felvétellel támasztja alá, melyeken Kövér László és Orbán Viktor jelenik meg, vagy amelyiken szélsőjobbosok kiabálnak rá az éppen felvonuló Pride résztvevőire. Láthatunk továbbá egy felvételt, melyen Nóra 2011-ben a Kossuth téren szólítja meg a Fidesz kétharmados győzelme ellen tüntető tömeget, és ahol mellesleg a két nő megismerkedett egymással.
A film nagyobbik részében azonban a pár kálváriáján van a hangsúly, akik mindent megtesznek azért, hogy örökbe fogadhassák a kislányt, és még egy fotóalbumot is összeállítanak, hogy a gyermek abból ismerje meg új családja történetét. A játékidő szűk egyharmadában így a várakozáson van a hangsúly, mivel a két szülő, „Nóri dada” és „Virág anyu” alig várják, hogy csörögjön a telefon, és kiajánlják nekik a kislányt.
A doku egyedisége a családdá válás bemutatásában rejlik: látjuk, ahogy a pár először mutatja meg gyermek Melisszának a karácsonyfát, ahogy a kislány elfújja a szülinapi tortáján a gyertyákat, ahogy a család elmegy strandolni a Balatonra, de közben azt is megtudjuk, milyen dilemmák merülnek fel a két nő között, akik a homoszexuálisoknak címzett atrocitásoktól tartva azt tervezik, hogy az életüket külföldön folytatják.
A film tehát nem fest rózsaszín képet a helyzetről, sőt, amíg Virág könnyedén válik anyává, és a külföldi életet tervezi, addig Nórának a jövőt tekintve problémát jelent egy újabb állás kitalálása, egy idegennyelv elsajátítása, miközben a gyerekkel sem találja meg feltétlenül a hangot. A film utóbbi problémát hosszan kitartott snittekkel mutatja be, így láthatjuk milyen az, ha a kislány nem akar enni és aludni, vagy amikor a két nő arról beszél, hogy kaphat-e a gyerek az ovi után minden nap meglepetést. A fő dilemma mégis az, hogy Melissza vajon elfogadja-e, hogy két anyja van, vagy csak „Virág anyut” tekinti annak. „Hogy két anyja van, ez nem működik. Nem két anyja van. Egy anyja van, meg egy dada van. A dada meg valami. Valami fura ” – fogalmazza meg a problémát Nóra, mondván a dada se nem apa, se nem anya.
A rendezés tehát érzékeny, azonban egyes jelenetek időnként túl hosszúra nyúlnak, így a történet az utolsó harmadában veszít a kezdeti dinamikából, ami miatt olyan érzésünk lehet mintha egy reality show-t néznénk. A másik gyenge pont, hogy bár a film végén egy rövid montázsban megtudjuk, hogy Virág, Nóra és a kislányuk már boldogan él Ausztriában, arról nem kapunk infót, hogy milyen nehézségeket kellett megoldaniuk az első hetekben, vagyis, hogy miként szerzett munkát Nóra, hogyan sikerült kifizetni az új lakásért a kauciót, és végül hogyan került közel a kislány mindkét szülőhöz. Így lett volna teljes az Anyáim története.
