Úgy viselkedtem, mint egy tipikus érintett. A kilencven százalék nem elég. Az a tíz százalék a remény. Hogy az egész nem igaz, sőt egyáltalán nem biztos. Mert a biztos a száz százalék! Sőt, a százegy! Előjött belőlem a jogász, amíg nincs holttest, semmi nincs, ez sincs. Ilyen mindig csak másokkal történik, és ugye az nem én vagyok. És én, aki nem a más, azt hiszem, hogy egy kabátcafat, egy kocsikulcs és egy ékszer a helyszínen, az véletlen. Valahogy odakerült, a rendőr dolga, nyomozza ki! Persze, hogy felismerem, együtt választottuk ki a katalógusból az ötvösnél, nekem is hasonló van, de ő a férjének is csináltatott, nekem nincs férjem, ezt nem tudom, miért mondom. Mert még önálló ötletem sem volt, neki mindig, én meg utánoztam. Igen, a kabátot is együtt vettük. Fekete alapon fehér pöttyök. Ilyenre van festve a lábán a köröm is. Mert pöttyös a bikinije is, bár ez sem tartozik ide, de ezer és ezer ember hordhat ugyanilyen kabátot, Zarában vettük, biztosan másnak is van ilyen a szekrényben, aztán megunta és kidobta. Úgyis ide kerülhetett. Ne zárjuk ki! Ott van az a tíz százalék vagy tizenegy! Igen, az ő kocsijának a kulcsa, de ezt csak akkor ismerem el, amikor a rendőr a parkolóban álló egyetlen autót kinyitja vele. Nem tudom, miért áll itt az autója, NXZ-943, de biztosan van rá észszerű magyarázat. Ellopták. Vagy akarták, de csak idáig jutottak el vele, volt annak a kocsinak már sok baja, a múltkor is be kellett bikázni,
úgy indult el, máskor meg nem lehetett leállítani a motort, mesélte nekem a kalandokat. Nyilván nem magától gurult ide, de ez semmit nem jelent. Az, hogy itt áll, értem én, csak kilencven százalék, nem száz. Nem, nem használta más ezt a kocsit, jó, akkor ő hozta el ide. A papírok a napellenzőre vannak téve, ott a helyük. Most is ott vannak, mondtam már, hogy igen, ez az ő autója. Nem látom az összefüggést. Egy földön fekvő kulcs és egy parkoló autó. Nem, biztosan nem tervezett ilyet, hiszen nyáron, amikor tényleg rossz passzban volt, egyfolytában mondta, hogy eltűnik meg kilép, és én nem is értettem, hogy honnan tűnik el meg lép ki, aztán felhívtam az orvosát, aki mondta, hallgassam meg, ne mondjam, hogy jaj, ugyan, hagyd már,
ne beszélj ilyeneket, mert pont az a jó, hogy beszél róla, legyek türelmes, az a barát dolga, és azt is úgy tervezte, hogy egy görög kolostorban a hegytetőn díszes kezdőbetűket fest a könyvekbe. És szeptemberben, amikor kijött a kórházból, ez már szóba sem került, szép volt, mint mindig, teli szájjal nevetett és a haja is óriási szőke csigákba állt, bár az egyik kiidegelt fogából letört egy darab, de az két napra rá már megcsináltatta, és vett két kurva jó overallt, mert ez is közös kedvenc volt, csak neki S-es méret kellett, nekem meg M, de azért, amikor meghozta a futár őket, én is belepréseltem magam, és tele volt tervekkel meg feladattal, válaszolni kellett a keresetlevélre, és már az utolsó nap volt, míg írtam, kávét főzött, úgy, ahogy szokott, tejhabbal, virágmintával, hogy nem is akartam inni belőle, mert az is egy műalkotás volt. Olyan voltam, mint egy családtag, fontos volt nekem, azt akartam, jól legyen, és azt gondoltam, ha nem beszél róla, akkor már biztosan nem foglalkoztatja, hiszen,
ha mégis, akkor mondaná, szóval, most jobban van! Szerintem hiába megyünk el a lakásába, most nincsenek nála a gyerekek, apás hét van, nincs ott semmi, búcsúlevél
meg főleg nincs, miért is lenne, csak kilencven százalék, maguk mondták, de menjünk, végül, otthon is lehet, ugye, ne felejtsük el azt a tíz százalékot, aztán majd kiderül, hogy hogyan került az autója oda. Miért csinálna ilyet, ő volt a legerősebb nő a világon, akit ismertem, a szó szoros értelmében, gyönyörű izmokkal, adottság, genetika, rajtam meg akkor sem látszik, ha egyfolytában edzek, meg amúgy is erős volt, ilyet meg gyengék csinálnak, biztos vagyok benne, hogy ő nem. Nem beszéltem vele péntek óta, öt nap alatt nem fordul ki a világ a helyéből, nem változnak meg a dolgok, ő ilyet nem, hogy megsemmisíti önmagát. Erős, okos, vicces, kreatív, gyönyörű, fiatal, mi kell még, ez nem megoldás, meg amúgy sincs test, nem,
ez bárki lehet, mondom, mások, azok szoktak ilyeneket csinálni, az nem lehet, hogy egy rongydarab, egy gyűrű és egy kocsikulcs a sínek között az ő.
