Miközben óriási hullámokat vet a tiltakozás szerte a világon a megmérgezett, Németországban gyógykezelt, majd hazatért orosz ellenzéki politikus Alekszej Navalnij elítélése és büntetőtáborba küldése ellen, hazájában a vártnál nagyobb a csend körülötte. Pedig nem lehet azt mondani, hogy az oroszok előtt rejtve maradtak a történtek. Olyannyira nem, hogy a Putyinnak tulajdonított Fekete-tengeri palotáról készült és a Navalnij által közzétett filmet az oroszoknak több mint a negyede látta, és hatására január végén az elmúlt évek legnagyobb szabású tüntetéseire került sor Oroszországban. Navalnij neve ismerté vált. A külföldi ügynöknek bélyegzett független Levada közvéleménykutató intézet felmérése szerint az ellenzéki politikusról semmit nem tudó emberek száma öt év alatt a felére csökkent 50 százalékról 25-re, a vele rokonszenvezők aránya 6-ról 19 százalékra emelkedett, igaz bírálóinak száma is megnőtt 41 százalékról 56-ra.
Mint Sztyepan Goncsarov elemzésében megállapítja, Navalnij páratlan a tekintetben, hogy nem tartozik egyetlen szervezett ellenzéki tömörüléshez sem. Ami híressé tette, az a korrupció elleni küzdelem. A Fekete-tengeri palotáról készült filmnek különösen a 25 év alattiak adtak hitelt (81 százalék), az idősebbek azonban szkeptikusabbak. De még az 55 évnél idősebbek 39 százaléka is hajlott arra, hogy elhiggye a látottakat. A Carnegie Moscow Center Navalnij számára ennél kedvezőtlenebb számokat tett közzé.
Ugyanakkor a tiltakozók társadalmi bázisa kiszélesedett. Korábban inkább a jómódú emberek elégedetlenkedtek. Most már a szankcióktól, a koronavírustól, az előnytelen nyugdíjreformtól, a csökkenő megtakarításoktól és az adóktól szorongatott szegényebb emberek is zúgolódnak. Többre azonban nem vállalkoznak.
A Levada központ arra a következtetésre jutott, hogy hiába ismerik Navalnijt és tevékenységét többen, mint korábban, a bizalmat élvező politikusok között mindössze 4 százalékkal szerepel. A Carnegie Moscow Center szerint ez már inkább 5 százalék. Navalnij beérte Zjuganov kommunista vezért, s közelébe jutott Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszterhez. Bekerült a nagypolitika játékosai közé. Tegyük hozzá, Putyin bizalmi indexe 65 százalék körüli mind a Levada Központnál, mind a hivatalos kormányközeli közvélemény-kutató intézetnél.
Az oroszok általában negatív véleménnyel vannak Navalnijról. Az emberek sértettek, belefáradtak mindenbe, kiábrándultak, de a jelek szerint nem Navalnij az, aki mögé fel akarnak sorakozni. Ilyen embert egyelőre nem látnak a politikai porondon.
A nyugati demokráciák, mint már annyiszor, ezúttal is tévesen mérték fel a helyzetet. Igaz, sokan belefáradtak Putyin politikájába, félnek azonban minden éles fordulattól. Az optimistább elemzők abban reménykednek, hogy a Navalnij mögött állók sértettsége és szégyene az ország állapota miatt olyan mobilizáló erő lehet, amely idővel a társadalom egészére is hatással lehet. Csakhogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy Navalnij legfőbb elkötelezettségét, a korrupció elleni harcot, az oroszok nagy többsége az egyéb társadalmi gondoknál hátrébb sorolja. És igen sok ember komfortzónáját zavarja, hogy konformizmusának ilyen súlyú kritikusa akadt. Márpedig, mint a Carnegie elemzője is megállapítja, a tömeges konformizmus, az elvtelen alkalmazkodás Putyin rendszerének egyik biztositéka.
Izgalmas kérdés, hogyan tekint az orosz ember Navalnij száműzetésére? Gyenyisz Volkov, szociológus, a Levada Központ igazgatóhelyettese rádiónyilatkozatából nem érzi a hallgató, mintha alapvetően megváltozott volna a Navalnijt támogatók és bírálók aránya. Mintha az emberek nagy része egyszerűen tudomásul vette volna a történteket.
Sokáig még azt sem lehetett tudni biztosan, hol van Navalnij. A navalny.com hírportál szerint február 25-én Navalnijnak csak annyit sikerült leírnia: „Azt mondták, szedjem össze a holmimat, valahova átvisznek – a szomszédos cellába vagy a szomszédos régióba.” Néhány újságíró és jogvédő azt állította, hogy az ellenzéki politikust a Vlagyimiri területre vitték, amely a Központi Körzethez tartozik és a Volga és az Oka folyók között fekszik. Közigazgatási központja Vlagyimir a fővárostól 190 kilométerre van.
A pokrovi börtöntelep, ahol egyes források azt feltételezték, hogy itt tartják Navalnijt, arról hírhedt, hogy itt a raboknak semmit nem szabad. Még celláikban egymással beszélgetniük sem. Megszégyenítésük, lelki megtörésük, a fizikai erőszak, a teljes elszigeteltség viszont mindennapi jelenség. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a XXI. század Oroszországában a sztálini éra kegyetlensége tovább él. Már, ha igaz, amit Navalnij hívei állítanak. Mert a helyszínben tévedtek.
A meduza portál határozottan azt állítja, hogy Navalnijt nem Pokrovban tartották fogva, ügyvédei március 3-án a Vlagyimir területi Kolcsuginóban találtak rá, ahol vizsgálati fogságban volt. Az egyik ügyvéd elmondta, hogy személyesen találkozott Navalnijjal, egy irodában beszélgethettek egymással. Az ellenzéki politikussal szemben semmiféle erőszakot nem alkalmaztak. Tévét nézhetett, kávézhatott. Vagyim Kobzev, ügyvéd az állami hírügynökségnek megerősítette, hogy Navalnijon kívül még ketten voltak a cellában. Teljes az elszigeteltsége. Innen is tovább szállították ismeretlen helyre. Az sem biztos, hogy a hírhedt Pokrovba… Egy azonban biztos: minél távolabb a társadalomtól. A magányba.
