Közmeghallgatás lesz a jövő héten Pakson a tervezett új orosz atomerőmű létesítési engedélyezéséhez kapcsolódóan, a jelek azonban arra utalnak, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kipipálandó feladatnak, és nem egyeztetési fórumnak tekinti az alkalmat. Mióta elindult az engedélyezési folyamat, alapvető kérdésekre nincs válasz Paks 2-vel kapcsolatban, és a kormány láthatóan nem is szeretne változtatni ezen. A legfrissebb példa: épp a héten írtuk meg, hogy ötletük sincs, hova kívánják elhelyezni az évtizedek óta a jelenlegi erőmű területén halmozódó fűtőelemeket, illetve a leállítás után a nagy aktivitású sugárzó hulladék mennyiségét megtöbbszöröző leszerelt reaktorelemeket. Vagyis úgy fognának bele egy új atomerőmű építésébe, hogy a legveszélyesebb nukleáris hulladék sorsa megoldatlan. Az évek óta zajló, de meglehetősen vontatottan haladó engedélyezés során eddig a telephelyengedély és a környezetvédelmi engedély született meg, de bizonyos, az erőmű megvalósíthatósága szempontjából megkerülhetetlen kérdéseket egyik sem tisztázott.
1.Hulladék
Az 50-es években, amikor az atomenergiát áramtermelésre kezdték használni, az volt az atomipar állítása, hogy a sugárzó hulladék feldolgozására hamarosan megoldás születik: amit ma hulladéknak tekintünk, az nemsokára értékes nyersanyaggá válik. Ezen a téren pontosan ugyanott tartunk most is, mint 70 évvel ezelőtt: nemhogy a teljes körű feldolgozásra, de a hosszú távú tárolásra sincs megoldása egyetlen atomot használó országnak sem. A meglévő négy paksi reaktorblokk kiégett fűtőelemeit Oroszország a 90-es évek második fele óta nem veszi át, azóta az elhasznált fűtőelem-kazettákat az atomerőmű területén tárolják. A nagy aktivitású hulladék mennyiségét meg fogja többszörözni, ha az erőművet a következő évtizedben lebontják. A kormány egyelőre a majdani véglegesnek mondott hulladéktároló helyének keresésénél tart. Egy parlamenti kérdésre adott válasz szerint „elkezdődött” a helyszín megtalálásának több évtizedig tartó folyamata – a válaszoló államtitkár csupán azt nem tette hozzá, hogy nem most kezdődött el, hanem még a 90-es években, és érdemben azóta sem haladt előre.
2.Földrengésbiztonság
Kaposvártól körülbelül az Érmellékig húzódik egy geológiai törésöv, amely Szolnok alatt metszi a Tiszát, és éppen Paksnál a Dunát. Ahogyan az Átlátszó föltárta, az aktív sávon belül sok kisebb törésvonal van, közülük az egyiket a paksi bővítést megelőző földtani kutatás során pont azon a helyen találták meg, ahova az új reaktorokat akarják építeni. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) biztonsági ajánlásai, és az ennek alapján született magyar kormányrendelet szerint egy ilyen törésvonal megléte a leendő atomerőművi telephely 10 kilométeres körzetében bárhol kizáró ok lenne, ennek ellenére a bővítés megkapta a telephelyengedélyt.
3.Hűtés
A paksi atomerőmű négy reaktorblokkját a Duna vizével hűtik. A Duna medermélyülése és a mind kiterjedtebb nyári aszályok miatt egyre nehezebben tartható, hogy nyaranta a felmelegített hűtővíz ne melegítse túl a Duna vizét, illetve, hogy az elégtelen hűtés miatt ne kelljen visszaterhelni a reaktorokat. Ez olyannyira nyilvánvaló, hogy a bővítést előkészítő Teller-Lévai projekt egyik tanulmánya fehéren-feketén leírja: csak a hűtőtornyos hűtés jöhet szóba. Most mégis friss vizes hűtést terveznek (mert olcsóbb: egy hűtőtorony akár 4-500 milliárd forintba is kerülhet). Csakhogy a jelenlegi négy és a két új reaktor együttes üzeme esetén papíron is lehetetlen lesz megoldani, hogy a befolyó meleg víz miatt a Duna ne melegedjen nyáron az élővilág számára túlélési küszöböt jelentő 28 fok fölé. Ha pedig emiatt a reaktorokat leszabályozzák, akkor a 95 százalékos rendelkezésre állás, és vele a beruházás megtérülése váli lehetetlenné.
4. Szakemberhiány
Újabb keletű probléma, hogy az állami bürokráciacsökkentés jelszavával az engedélyezést bonyolító OAH létszámát is csökkentették, és azóta sem engedélyezték a távozó munkaerő pótlását, annak ellenére, hogy a létesítési engedélyezés az egész OAH történetének legbonyolultabb projektje. Már maga a hivatal is jelezte, hogy a létszámhiány miatt csúszhat az engedély kiadása. Mint ismeretes, eddig Paks2 összes prototípusánál súlyos műszaki problémák jelentkeztek, a Paks2 testvérmodelljének számító finnországi engedélykérelmét pedig az ottani nukleáris hatóság eddig nem hagyta jóvá a biztonsági és műszaki hiányosságok miatt. Tehát most az OAH-nak úgy kellene megvizsgálnia egy minden bizonnyal nem problémamentes, több százezer oldalnyi tervdokumentációt, hogy kevesebben vannak a szükségesnél, a kormány politikai nyomást helyez rájuk az engedély kiadása érdekében, és az egész folyamat legkomolyabb dilemmáit a két korábbi engedélynél „átugrották”, vagyis azokkal is most kellene érdemben foglalkoznia a hatóságnak.
