Önkéntesen alázkodott meg Vlagyimir Putyin előtt a minap a Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor. A hétfői megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy szorgosan írogatott kis jegyzetfüzetébe az orosz elnököt hallgatva. Hat órán át tárgyalt a két vezető a Szocsi melletti elnöki rezidencián. Síeltek is együtt, ám a hokimeccs most elmaradt. Feltehetően egyikük sincs igazán jó formában ehhez.
Legutoljára tavaly szeptemberben zarándokolt el a Lukasenko Putyinhoz. Akkor kapott hárommilliárd dollárt, és egy ígéretet arra, hogy az orosz állambiztonsági csapatok beavatkoznak Fehéroroszországban, ha uralmát nem bírja megvédeni. Ez az ígéret elegendő volt ahhoz, hogy leálljon a rezsim belső körének szétesése. A tömegmozgalom hatására sokan az átállást fontolgatták a vezetői elitben. Joggal gondolhatták, hogy az oroszok nem bánnák Lukasenko bukását, hiszen az utóbbi években sok borsot tört Putyin körének orra alá és az elnökválasztáson a rivális jelöltek jó része kifejezetten Moszkva emberének számított. Lukanseko szeptemberi látogatása után kiadott orosz közlemény a diktátor szövegét ismételte: a Nyugat akar „színes forradalmat” kirobbantani Belaruszban. Az pedig tudott dolog, hogy Putyin utálja ezeket a színeket. Tavaly Lukasenko kénytelen volt megígérni, hogy alkotmányreformot hajt végre, és ennek nyomán távozik a színről. Valami olyasmit is kiszoríthatott belőle Putyin, hogy tárgyalni fog az ellenzékkel. A két állam szorosabb integrációját is ígérte cserébe a pénzért, és az orosz média- és titkosszolgálati támogatásért.
Mi történhetett a múlt héten? Keveset tudhatunk, hiszen az elnöki sízés igen magánjellegű volt. A tárgyalásokon az államfőket nem kísérték tanácsadók, politikustársak, nem volt ott a rezidencián a sajtó sem. Előzőleg kiszivárgott, hogy Lukasenko újabb hárommilliárd dolláros gyorssegélyt kér Moszkvától. A pénzre azonban nem számíthat, mert hazatérve azt mondta, hogy nem is volt szó újabb anyagi támogatásról. Pedig ismét meglengette az integrációs tervet, azt állította, hogy harminc, az integrációt előkészítő "útiterv" készen van, és csupán hat továbbit kell még dolgozniuk a szakértőknek. Ilyen ígéretet Lukasenko már sokszor tett, hogy aztán visszavonja és közölje: a szuverenitás feladásáról szó sem lehet. Pedig az útitervek csak erről szólnak.
Az elmúlt hónapokban egy fontos engedményt tett Belarusz az oroszoknak, kereskedelmi forgalmát korábban Klaipeda litván kikötőn keresztül bonyolította. Ezt most orosz kikötőkbe irányították. Elég ránézni a térképre, s látni fogjuk, a kerülőútnak mindenképpen nagy ára van. Ráadásul a belarusz diktátor ezzel újabb függőségre kötelezte el magát. Nem csak annyiban, hogy az oroszoknak fizet majd a vasúti szállításért és a kikötőhasználatért, de kereskedelmi forgalmának folyamatossága is Moszkvától függ.
Egy másik – viszonylag olcsó – engedmény Moszkvának az volt, hogy meghosszabbították a két orosz hadászati fontosságú katonai létesítmény működését. További feltételek nélkül. Igaz, arról az orosz követelésről most nem hallani, hogy Belarusz területén, közel a lengyel (tehát NATO) határhoz kapjon Oroszország egy légibázist. Viszont Lukasenko egyik közeli embere az úgynevezett Összbelarusz Népgyűlésen (VNSZ) felvetette: az új alkotmányból törölni kellene, hogy az „ország a semlegességre törekszik”. Belarusz és Oroszország – állította amúgy is stratégiai szövetségesek. Ez nyilván tetszene Putyinnak is, aki a Nyugat-ellenességet tette nemzetközi politikája gerincévé. Lukasenko viszont még a jelenlegi szorult helyzetében sem akar megválni politikai játékterétől. Egy éve még hevesen flörtölt a NATO-val és az EU-val, most meg azt állítja, hogy a nyugatiak, NATO-tagállamok szervezik az ellene irányuló mozgalmakat.
A Lukasenko-rendszer nem képes megállni a maga lábán – állítja Andrzej Poczobut ellenzéki újságíró, elemző. A grodnói aktivista arra hívja fel a figyelmet, hogy a rezsimnek külső finanszírozásra van szüksége ahhoz, hogy működtesse a szovjet korból örökölt gazdaságot, a Belarusz-szovhozt. Eddig segített, hogy az oroszok olcsóbban adták a kőolajat, földgázt, amelyet feldolgozva reexportáltak. A fő vita Moszkvával épp ezeknek a nyersanyagoknak az áráról folyt. Lukasenko itt veszített, s Putyinék eddig nem hátráltak. Vlagyiszláv Inozemcev orosz közgazdász szerint Lukasenko elnökségének éveiben Oroszország legalább 110 milliárd dollárt költött a a belarusz rezsim működtetésére. Az elmúlt évtizedben a rendszer számára jó jövedelmet hozott az informatikai szektor. A 2020-as év népmozgalma alatt az IT-szektor dolgozói tömegével álltak a tüntetők oldalára, és sok sikeres vállalkozó is börtönbe került. A következmény: a cégek tömegesen költöztek a szomszédos államokba, Lukasenko durva kampányt kezdett az IT-szektor, és általában a magángazdaság ellen. Ez is megrendítette a költségvetési bevételeket. Eközben pénzelnie kell a tüntetéseket vérbe gázoló rohamrendőröket, a katonaságot, az ingatag bürokráciát. Így érthető, miért sündörgött az orosz elnökhöz, miért a vazallusi gesztus, ahogy a kamerák előtt jegyzeteli az orosz elnök ajkairól ömlő bölcsességet.
Eddig semmi jele annak, hogy Putyin ennek hatására átutalt volna Minszkbe egy kerek összeget. Nem kell azt hinni, hogy az elmúlt hetek Navalnij-párti tüntetései megértőbbé tették volna Putyint Lukasenko kérései iránt. A később közölt eredmények is homályosak.
Lukasenkót egyelőlre nem kapcsolták le az orosz lélegeztetőgépről, mert nem tudják, mit tegyenek vele, kit állítsanak és hogyan a helyére. Waclaw Radziwinowicz lengyel elemző szerint ő olyan Putyinnak, mint egy fogantyú nélküli bőrönd. Cipelni nehéz, de kidobni kár lenne.
