Bár néhány hónapja még azt tervezték az illetékesek, hogy jelenlegi formájában megszűntetik a Porosz Kulturális Örökségvédelmi Alapítványt (SPK), az elképzelésekből a jelek szerint nem lesz semmi. Pedig a kulturális élet szereplői is egyetértettek azzal, hogy a szervezet túl nagyra nőtt, alulfinanszírozottá vált, így nem felel meg a kor követelményeinek.
Az alapítvány évtizedeken keresztül Nyugat-Berlin kulturális ékköve volt, legfontosabb feladatának az egykori Poroszország kulturális kincsei feletti ellenőrzést tartották. 1961-től indult be az igazi munka, ekkortól kezdtek fontos kiállítási tárgyakat szállítani a berlini múzeumokba, több modernista épületet emeltek, ide költöztették a képtárat, az Új Nemzeti Galériát, illetve a Berlini Állami Könyvtárat. A két német állam egyesítése után még fontosabb lett az alapítvány szerepe, hiszen a kelet- és nyugat-németországi, a múzeumokban bemutatott, illetve egyéb kulturális javakat kellett egyesítenie.
Az alapítványhoz mintegy kétezer munkatárs tartozik. Tavaly nyáron múzeumigazgatók, kurátorok, restaurátorok és a múzeumok dolgozói tanácskoztak az intézmény jövőjéről és arról, miként lehetne hatékonyabbá tenni a munkát. Ahogy a Süddeutsche Zeitung találóan fogalmazott, arról cseréltek eszmét, „miként alakítható át a szervezet elavult, számos sérülést elszenvedett tankere gyors motorcsónakok flottájává”.
Berlinben ugyan az újraegyesítés után egy sor múzeumot renováltak és építettek, az SPK-hoz tartozó intézmények mára részint siralmas állapotba kerültek. A szervezet lassú halálát az okozta, hogy túlságosan átláthatatlanná, egyfajta kulturális labirintussá vált. Mások szerint nem is a külcsínnel van a legnagyobb baj, hanem a belbeccsel. Hiányoznak az ötletek, kreativitásnak se híre se hamva, a szervezet szellemisége sem a régi. Így ez is szerepet játszott abban, hogy már a járvány előtti években is jelentősen csökkent az alapítvány alá tartozó múzeumok és intézmények látogatóinak száma. Egyes vélekedések szerint nagy szerepe volt ebben az SPK 2007-ben kinevezett elnökének, a történész Hermann Parzingernek, aki finoman fogalmazva nem volt a reformelképzelések nagy híve.
Az alapítványt ért mind több bírálat miatt Monika Grütters kulturális államminiszter 2018-ban szakértői bizottságot kért fel arra, hogy dolgozzon ki tervet az SPK jövőjére. A grémium arra jutott, hogy 2020-ban fel kell számolni azt, s helyette négy alapítványt kell létrehozni, saját menedzsmenttel. Ennek nyomán önállósulnak a berlini múzeumok (közülük öt a híres Múzeum-szigeten található), saját vezetése lesz az állami könyvtárnak, a titkosszolgálati archívumnak, és az Ibero-Amerikai Intézetnek, amely a világ egyik legfontosabb, a latin-amerikai térséggel foglalkozó kulturális bástyája.
Az érintettek egyöntetű lelkesedéssel fogadták a terveket. Az álomból azonban nem lesz valóság, s a koncepció valamelyik illetékes íróasztalának mélyére kerül. A reformbizottság legutóbbi, két héttel ezelőtti ülésén már csak az állami múzeumok sorsáról volt szó, ami csak egy része az alapítványnak.
Mi az oka a visszakozásnak? Egyrészt az, hogy – mint a Süddeutsche Zeitung rámutat – részletek kidolgozására létrehozott reformbizottság sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elképzelései túlságosan átláthatatlanok voltak. A másik ok, hogy januárban a szövetségi számvevőszék váratlanul az átalakítások ellen foglalt állást. Harmadrészt pedig sokat nyom a latban a szeptemberben esedékes parlamenti választás. Sokan abból indulnak ki: felesleges elsietni az átalakítást, hiszen az alapítvány feldarabolását kezdeményező Monika Grütters államminiszter hamarosan már úgysem lesz a helyén. Bár a reformok elmaradása a mostani vezetők számára jó hír, a múzeumlátogatók számára aligha.
