Nagyon nyomós oka van annak, ha a dolgozók közösen munkabeszüntetéssel üzennek a munkáltatónak, hogy eddig és ne tovább. Különösen érdemes figyelni erre, ha a cég – a Continental csoporthoz tartozó ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye vagy a dunaújvárosi Dunaferr – neve nem először kerül elő úgy, hogy ott valami nincs rendben. Mindkét helyen a gyár vezetése és a dolgozók zördültek össze nem egyszer, rendszerint az ügyvezetés intézkedései, vagy éppen azok elmaradása miatt.
Közös a két cégben, hogy a munkáltató felmondta a kollektív szerződést, ami egyfajta védelmet ad a dolgozóknak a cégvezetés önkényével szemben. A Dunaferr-ügy már régóta egy helyben topog, a ContiTechnél pedig éppen a hétvégén értek el a dolgozók türelmük végső határához, és tartottak egész műszakos sztrájkot. Sajátosan reagált az ügyvezetés a szakszervezeti bejelentésre, hogy mintegy 300 dolgozó nem vette fel a munkát, emiatt szinte teljesen leállt a termelés: a cég szerint csupán 98-an voltak.
A létszámellenőrzés módszertanának vizsgálatánál mindenképpen érdekesebb, hogy elég ok-e a kollektív szerződés egyoldalú felmondásához, hogy régi. De azt sem ártana tudni, hogy a magyar ügyvezetés túlbuzgóságának tudható-e be, vagy a német központ elvárása volt a juttatások megnyirbálása, s hogy a kisebb létszám túlóráztatásával ugyanazt a teljesítményt erőltessék. Nem egyedi jelenség, hogy a magyar ügyvezetés a dolgozók kizsigerelésével próbál eleget tenni a tervszámoknak. Van, ahol okos szervezéssel oldják meg, van, ahol erővel. Ezt Makón már nem tudta elviselni a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, és tiltakozásra szólította fel már nemcsak a tagjait, hanem a gyár minden dolgozóját.
Megszoktuk, hogy a sztrájk a pénz, a bérkövetelések miatt robban ki. A mostani példa a munkakörülményeket helyezi a középpontba, és igencsak elgondolkodtató egy összeszerelésre berendezkedett országban, ha a dolgozók azt követelik, hogy csak ne legyen nekik rosszabb, mint korábban volt.