A demokrácia nem valamiféle történelmi relikvia. Erre utalt a virtuális formában megtartott Müncheni Biztonságpolitikai Fórumon Joe Biden amerikai elnök is. A Donald Trump által fémjelzett négy év alatt belekóstolhattunk abba, milyen lesz a világ, ha a legnagyobb hatalmát olyasvalaki irányítja, aki fütyül a hagyományos világrendre, a transzatlanti kapcsolatokra, a multilateralizmusra. Vérszemet kaptak a helyi kiskirályok, akik úgy gondolják, minden kormánynak szuverén joga a hírközlő eszközöket kizárólag saját, hazug propagandacéljaira felhasználni, elnyomni a bíráló hangokat, ellopni az ország vagyonát.
Az előző négy évben az Unió ráébredt: meg kell találnia a saját hangját kül- és biztonságpolitikai kérdésekben, mert nem maradhat örökké az Egyesült Államok védőernyője alatt. Trump nem partnernek, hanem ellenségnek tekintette az Uniót, és a NATO-beli együttműködést is csak azért nem rúgta fel, mert ezt már a republikánusok sem engedték volna.
Ezért is volt üdítő hallani, hogy Biden az európai partnerek előtt hitet tett a hagyományos értékrend mellett, így elvileg minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Európa azonban nagy hibát követne el, ha visszahuppanna a karosszékébe és ismét minden nemzetközi kérdésben csak az Egyesült Államokra várna. Biden nem lesz örökké elnök, és nincs garancia arra, hogy Washington mindig az EU szövetségese marad.
Persze könnyű azt mondani, hogy – amint azt Macron francia elnök évek óta követeli – az EU találja meg a saját hangját. Josep Borrell bizottsági alelnök gyászosra sikeredett közelmúltbeli moszkvai látogatásának tanulsága is az volt: addig az EU nem lehet számottevő külpolitikai tényező a világban, amíg egyes tagállamai az ellenség trójai falovaként viselkednek. Ha Brüsszel túl elnéző a tagországaival szemben, azzal saját halálos ítéletét írja alá.