csak hallanánk...
csillagárban ragyog a világegyetem
a hold fényükhöz hajolt
mindennek magától értem kimondatlan rendjét
bent a sejtek is ilyen apró csillaghálók
majd ha az a benti éjszaka is fölbomlott
ahol milliószor ragyogott föl a mennybolt
egyszerre ég majd nap hold
egyetlen sötétségre szorított kolduló égi marok
vagy ha két kezed kopasz ág
mélyebb sötétségbe kaszálsz
nem hó szitál ezzel a szép fehér törékeny áramlással
telik meg az isteni száj
csak hallanánk amikor a világossághoz
koccan a föltámadás.
ha ránézek...
ha ránézek a hóra
maroknyit föl szeretnék dobni
az égő napkorongra
ha az égbe nyúlik a fák hegye
a világegyetemre gondolok
hogy isten kegyelme
a szakadatlan pelyhezés
azért nem koromszínűek
télen szinte világítanak az esték
mintha nem olvadna el egyre égve
egyetlen pehelyben
kifényesedne a lélek derengése.
