Kormányzati megszólalók szerint legkésőbb nyárra jelentősen enyhíthetők a járványügyi korlátozások, és az emberek – akár a megtakarításaikból is költve – a fogyasztáson keresztül lendíthetnek a gazdaságon. Megalapozott ez a remény?
Egy bizonyos kör valószínűleg valóban jelentős megtakarításokat könyvelhet el, de erre aligha volt lehetősége a társadalom egyötödét alkotó szegény vagy az elmúlt években gyorsan elszegényedő rétegeknek, benne a több százezer, munkáját, vállalkozását vesztő embernek. Ők, ha volt is megtakarításuk, lásd például a turisztikai, vendéglátó ágazat szereplőit, ezt a pénzt már felélték vagy az utolsó forintjaikból próbálnak a felszínen maradni. Nyugat-Európában a munkavállalók és a munkáltatók valódi támogatást kaptak a túléléshez, sikerült a munkaerő és a vállalkozások többségét megtartani, miközben jelentős összegeket költöttek oktatásra, továbbképzésre, a jövőben is versenyképes munkahelyekre. Így ott könnyebb lesz az újrakezdés. Magyarországon legfeljebb szavakban kaptak „segítséget” a bajba jutott dolgozók, kis- és közepes vállalkozók. Már a statisztikákból is kiesett a becslések szerint több mint százezer ember, ők semmilyen ellátásban nem részesülnek. Ők fognak itt fogyasztani, a gazdaságnak lendületet adni?
Az uniós források miért nem fékezték ezeket a folyamatokat?
Egy szűk kört leszámítva senki nem tudja, hogyan használta föl a kormány az euró százmilliókat, de biztos, hogy minden kormányzati propaganda ellenére nem a társadalmi kohézió erősítésére, munkahelyek, a magyar vállalatok megsegítésére költötték. Szinte semmi nem jutott innovatív versenyképes vállalati formák támogatására, oktatásra, egészségügyre, környezetvédelemre. Ehelyett tovább mélyítették a társadalmi rétegek közötti szakadékot, a kormány a járvány ürügyén folytatta, sőt fel is gyorsította a saját gazdasági oligarchiája megerősítésének évtizedes folyamatát.
Eközben hatalmasra nőtt a költségvetési hiány és az államadósság is. Meddig nőhet még a hiány?
Az unió a járványra tekintettel ideiglenesen feloldotta a költségvetési korlátozást, ami a költségvetési hiány és az államadósság növekedésével járt. Magyarországon rendkívül gyorsan és drámai mértékben emelkedett mindkét mutató. A legderűlátóbb előrejelzések szerint sem bővül az első félévben a magyar gazdaság, így az állami támogatások miatt is, a hiány éves szinten szerintem akár 14-15 százalékra is növekedhet. Sajnos ezzel párhuzamosan drámai mértékben emelkedett az ország eladósodottsága már nemcsak forintban, hanem devizában is. Az igazi és a pénzügyi mozgásteret hosszú távon bekorlátozó probléma azonban mégsem ez, hanem a felelőtlen pénzszórás, aminek semmi köze a járványügyi intézkedésekhez, vagy a fenntartható versenyképességhez.
Lenne megoldás a hiány mérséklésére?
Elvileg igen, ha a gazdaság, a termelés valóban villámgyorsan magához térne, amiben még a megfelelően felkészült és versenyképes fejlett gazdaságok is legfeljebb középtávon bíznak. Nálunk a gazdaság mély szerkezeti problémáit, az egy évtized alatt felhalmozódott „modernizációs deficitet” nézve erre semmi remény. Az adósság egy részét az infláció növelésével lehet csökkenteni, de kérdés, hogy a gyógymód mellékhatásai nem súlyosabbak-e mint a betegség, hiszen amikor tavaly sok országban tetemes árcsökkenés következett be, Magyarországon volt a második legmagasabb infláció az unióban.
Kiket sújtott leginkább a pénzromlás?
Az alapvető élelmiszereknél az infláció legalább kétszer olyan magas volt mint a hivatalosan közölt átlag. Elsősorban az alacsony jövedelműek és a kisnyugdíjasok a legnagyobb vesztesei az inflációnak, hiszen az ő fogyasztói kosarukban a legjelentősebb tételek az élelmiszerek és a mindennapos szükségletet kielégítő termékek.
Mire számíthat a 2022-ben hatalomra kerülő kormány?
Az teszi jószerivel kezelhetetlenné a járvány miatt kialakult helyzetet, hogy egy nagyon megosztott, szolidaritáshiányos, reális jövőképpel egyre kevésbé rendelkező társadalom található egy évtizedes modernizációs lejtmenettel jellemezhető gazdasági környezetben, ahol kiépült a Fidesz-közeli oligarchák gazdasági hatalma és az ellenzék mozgásterét erősen korlátozza a kormánypárt által megszállt vagy túszul ejtett állami közigazgatási rendszer, meredeken emelkedik az államháztartási hiány, amelynek kezelését legkésőbb 2022-től el kell kezdeni. Így készülünk a 2022. évi választásokra. Ilyen körülmények között az ellenzék, ha meg is nyerné a választásokat, az új kormány akár néhány hónap alatt megbukhat. Utána pedig a mostaninál is erősebben bebetonozhatná magát Orbán Viktor a hatalomba. Erre az egyesült ellenzéknek haladéktalanul fel kellene készülnie. Intő példa lehet, hogy Bokros Lajos jelentős gazdasági és társadalmi áldozatok árán stabilizálta a gazdaságot, majd Orbán és a Fidesz beült a hatalomba. A világválság időszakában pedig Bajnai Gordon sikeresen kezelte a pénzügyi válságot, de ennek eredményeit ismét csak Orbán Viktor és pártja aratta le.
Ezek a gazdasági, társadalmi aknák nem okozhatják a jelenlegi hatalom bukását, ha esetleg marad ez a rezsim 2022 után is?
Erre nehéz pontos választ adni. Az bizonyos, hogy a 2021-27-es uniós pénzügyi ciklusban Magyarország rendelkezésére áll a 18 milliárd eurós kohéziós alap, több ezer milliárd forintos mezőgazdasági támogatás, továbbá egyéb kisebb összegű uniós alapok is. Ehhez társul az újjáépítési csomag, ami akár 8 milliárd eurót is elérhet, és döntően 2021-2024 között vehető igénybe. Ez a mentőöv azonban szétfolyhat a barátok közt, bár feltehetően jut belőle a választások előtt hangulatjavító intézkedésekre is a hatalom megőrzése érdekében. Az elmúlt egy évben kiderült, valódi válsággal képtelen megbirkózni az Orbán-kormány, és igazság szerint egy évtized páratlanul nyugodt nemzetközi politikai és gazdasági környezetében kormányozni sem volt képes. Az átfogó és ágazati stratégiák kialakítása és végrehajtása helyett a megbízható, de versenyképtelen gazdasági háttér hatalmi céloknak alárendelt kiépítése, továbbá a fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen oktatási, egészségügyi, vállalkozási rendszer tudatos és felelőtlen lezüllesztése jellemezte a kormányzat tevékenységét.
Van-e esélye a győzelemre az ellenzéknek?
Az ellenzék esélyeit az növelheti, ha már most elkezd azért dolgozni, hogy 2022-ben kétharmados győzelmet arasson, még ha ez ma (még) idealisztikus gondolatnak is tűnik. A történelem számos példát kínál arra, hogy a válsághelyzetek korábban fel sem merült lehetőségeket kínálnak, amennyiben időben észrevesszük őket és ennek megfelelően kezdünk gondolkodni és cselekedni. Hogy a jelenlegi kényszerkoalíció mennyire lesz tartós, hogyan állja a szakító próbákat, hogy mennyire lesz képes a különböző érdekeket legalább a szükséges mértékig összehangolni, azt nem tudom megmondani, de szeretném remélni, hogy képesek lesznek rá. Bármilyen furcsán hangozzék is, de a kormánytól független, kritikus Klubrádió elnémítása az éterben lehetőséget teremt arra, hogy milliókat érjen el az ellenzék az interneten. Hiszem, hogy az Orbán rendszer bázisát jelentő két-három milliós vidéki lakosságot, főleg a kis településeken, meg lehet szólítani. Egy jól átgondolt stratégiával rá lehetne ébreszteni ennek a tömegnek egy részét, hogy ők a legnagyobb vesztesei az elmúlt évtized kormányzati politikájának. Ha ennek hatására nem is válnának ellenzéki szavazókká, de leválhatnának a Fidesz támogatói táboráról. Ehhez azonban már most el kell kezdeni a munkát. a
Sikerülhet?
A kormány az elmúlt tíz évben kiépített egy virtuális valóságot, és a hatalmát is erre alapozta. Orbán Viktor kijelentette, hogy az elmúlt évtized volt a magyar gazdaság legsikeresebb tíz éve az elmúlt évszázadban. Ezzel szemben elmélyült a háromszoros, vagyis strukturális, földrajzi és konkrét nagyvállalati függés elsősorban az autóiparon keresztül. Minden nemzetközi összehasonlítás a magyar demokrácia, a gazdaság és a társadalom térvesztéséről, korábbi viszonylag kedvező pozíciójának látványos romlásáról tanúskodik. A munkaerő nagy része modern rabszolgakörülmények közé került, csak hozzánk települnek környezetszennyező beruházások, amelyeket még adófizetői pénzből busásan meg is támogatunk. Végül, de nem utolsósorban páratlan jövedelem- és még inkább vagyoni polarizáció zajlott le és zajlik a szemünk előtt, aminek semmi köze a magasabb minőségű termeléshez és szolgáltatáshoz, a folyamatosan növekvő hozzáadott értékhez vagy a nemzetközi versenyképességhez. A virtuális jelen az elmúlt hónapokban látványosan egészül ki a virtuális múlt megjelenítésével, a magyar történelem önkényes átírásával, hun-türk-török álomképek felrajzolásával, vagy legutóbb a királyi csontok mindent megelőző feltárásával. A jövő pedig az orbáni ígéret szerint még fényesebbnek ígérkezik, a térség katonai nagyhatalma leszünk. Csak kérdés, hogy ki ellen is kell fegyverkeznünk, hol van az ellenség a környékünkön? Másik ígéret, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát. Ezt tavaly még osztotta Matolcsy György jegybankelnök is, ő is a többi uniós tagországot a kanyarban előző magyar gazdaságról vizionált, ám nála már mintha a kijózanodás jelei mutatkoznának. A legsikeresebb tíz évről éppen a jegybanki tanulmány írta le, hogy drámai mértékben csökkent a magyar gazdaság versenyképessége. Már nem álmodozik arról, hogy tíz év alatt utolérjük Ausztriát, és mintha rájött volna, hogy a kanyarok maradtak, de ma már nem csak sebességünk nincs az előzéshez, hanem lassan autónk se. Jó lenne mielőbb visszatérni a valóságba, mielőtt túl késő lesz.
