Néhány hete valóságos hadjárat indult az Újpest futballcsapata ellen a huszonegyedik század nemzeti, keresztény médiumaiban, amelyek hangütése hasonlít a huszadik század nemzeti keresztény orgánuméira. A hazafias bírálók rendre kiemelik, hogy a belga tulajdonosnak mit sem jelent a klub, hiszen valószínűleg azt sem tudja, milyen nagy játékosok teremtettek lila-fehér legendát annak idején Zsengellértől Szuszáig, Nagymarositól Göröcsig, Benétől Törőcsikig.
Ha tudja, ha nem, bizony az igaz, hogy nehéz lenne Onovót Nagymarosival, Tallót Benével, Simont Fazekas Lászlóval összehasonlítani. Legföljebb a lábak száma és a színek kombinációja vethető egybe.
Tűnődésre késztet azonban, hogy ugyanez van másutt is. Vajon melyik mai MTK-labdarúgó idézi Orthot, Cseh II-t, Sándor Csikart, Hidegkutit vagy akár csak Illés Bélát? Az ebben az ibolya szerény kvalitású és hasonlóképpen szerény érdeklődést kiváltó mezőnyben is utolsó előtti Honvédból vajon ki emlékeztet Puskás Ferencre, Bozsik Józsefre, Kocsis Sándorra, Tichyre, Détárira? Hiszi-e valaki, hogy a jelenkor másodosztályú Vasasában ott lapul – bár egyelőre fellelhetetlenül megbújik – Mészöly, Bundzsák, Csordás, Machos, Farkas méltó utóda? Aztán a Dorogban Ilku, Buzánszky, Karába, Szuromi, Monostori, a Győri ETO-ban Keglovich, Palotai Károly, Korsós István, Hannich, Szentes, a Tatabányában Szabó György, Menczel, Csapó, Csernai, Kiprich, a Pécsben a Dunaiak, továbbá Róth, Tóth József, Zombori örököse? Vagy a bajnokságban utcahosszal vezető, legutóbb Mezőkövesdről is ponttal távozó FTC-ben Schlosser, Sárosi dr., Toldi Géza, Albert, Nyilasi követője? Ki lenne az? Boli? Uzuni? Tokmac? Isael? Zubkov?
Abbahagyom, mielőtt azt hiszik, írásomat a Borsszem Jankónak szántam.
Elvégre a helyzet egyáltalán nem vicces. A fele sem tréfa például annak, hogy a felcsúti, a kisvárdai, a mezőkövesdi, a paksi múltból macerás volna előhozni az imént említettekhez hasonló nagyságokat, mert ezek a klubok legföljebb a „megyében” vagy az NB III-ban léteztek akkor, amikor a valódi magyar futball nagyjai milliókat bódítottak-boldogítottak. Ma néhány illetékes úr és agitátor igyekszik kábítani, de hovatovább nincs kit, annyira érdektelen az egész. Bár nem mindenki számára. Aki csatornaváltások közben néhány percre ott ragadt az Újpest–Diósgyőr mérkőzés tévéközvetítésénél, az ámulva hallotta, hogy a szpíker úgy beszél, mintha a világbajnoki döntőt nyomná. Pedig a nyolcadik és a tök utolsó találkozott az NB, azaz a Nehezen Bírható I-ben... A lelkes riportert meg kellene kérdezni, mi történne, ha tényleg vb-döntőt tolna? Szétesne a készülék? Vagy elképzelhető, hogy számára Iszlai, Márkvárt, Vanecek a tetőpont, a világszámok meg smafuk?
Arról, hogy mit szólnak a mai miskolciakhoz, szívesen érdeklődnék Tamás Gyulánál, Verébnél, Salamonnál, Szurgentnél vagy faggatnám, ha tudnám a már az égi tribünről letekintő Solymosi „Pixit”. De ha nem vallatom őket, akkor is biztos vagyok abban, mi volna a válasz. Machos Ferenc már a kilencvenes években így felelt nekem törzshelyén, a Tabáni Kakasban arra a felvetésre, nézi-e az aktuális magyar mérkőzéseket: „Egyáltalán nem”. – S mire kapcsolsz helyettük? – „Bármire. Akár mezőgazdasági magazinra is.”
A helyzet Keleten változatlan. S hogy miért éppen az Újpestet pécézték ki a vigasztalan masszából? Ennek okát csak gyanítani lehet. Monsieur Duchatelet, a belga tulajdonos nem a NER része. Az FTC, az MTK, a Honvéd és persze a magyar csoda, a kisvárosi-falusi akceleráció, a vidék legnagyobb törpéinek irányításával nem lehet baj, mert az elöljárók az ország jobbik feléhez tartoznak. Ez a Roderick meg nemhogy a dekadens Nyugatról jött(ment) a honvédők szerint, de egyenesen a pokol kapujának közeléből érkezett. Az, ugye, napjainkban Brüsszelben van. Brüsszel pedig a hajdani Moszkvára hajaz. (Miközben úgy tetszik: a mostani sincs távol a hivatalos Magyarországtól.)
Duchatelet-nek mindenesetre már nem kell megkérdeznie: hová álljon ő mint belga? Ha az igaz magyarokra hallgat, akkor nincs mese, félre.
