Nehéz azt feltételezni, hogy a Kremlben már tavaly év végén tudták mi vár rájuk a következő hetekben, de valami sejtésük mégiscsak lehetett. Ellenkező esetben aligha hoztak volna annyi új, az ellenzék működését korlátozó szabályt, mint amennyit hoztak. Volt olyan törvénymódosítás, amelynek elfogadását – három olvasatban történő tárgyalását – egyetlen nap alatt „lezavarták”. Az Állami Duma december utolsó napjaiban, mint elszabadult sokszorosítógép ontotta magából a represszív törvénymódosításokat.
Ezek egyike a rágalmazás eddigi büntetési tételeit szigorította meg jelentősen. Mostantól akár egymillió rubel (durván négymillió forint) is kiszabható a rágalmazóra, sőt közmunkára is ítélhető, a legsúlyosabb esetekben pedig 5 év börtönbüntetés is adható. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ennek a törvénymódosításnak vajmi kevés köze lehet a politikai küzdelemhez. De nem így van. Már az sem volt véletlen, hogy az elnöki pozícióba visszatérő Putyin egyik első feladatának tekintette még 2012-ben, hogy a rágalmazás tényállását – amit nem sokkal korábban Medvegyev a polgári ügyek közé tett át – visszavezesse a büntető törvénykönyvbe. A döntés nyilvánvaló célja az volt, hogy az állami intézményeket, a bíróságokat, a pravoszláv egyházat, a vezető politikusokat nyíltan bírálók soha ne lehessenek biztosak abban, hogy szavaikért nem vonják-e őket közvádas eljárás alá. Ha kísért a büntetőeljárási fenyegetettség, akkor sokan meggondolják, hogy mit merjenek mondani. A mostani szigorítás pedig majd azzal jár – mutatnak rá orosz elemzők –, hogy a közelgő nyár végi választási kampányban a hatalompárt, az Egységes Oroszország képviselői sorra fogják az őket bíráló versenytársaikat rágalmazásért feljelenteni. És ha elindul egy ilyen büntető ügy, az Oroszországban rögtön azzal jár, hogy a „rágalmazó” képviselőjelölt stábját lezárják, számítógépeit és agitációs anyagait lefoglalják. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, ezek az új szabályok hatékony eszközt adnak a politikai kockázatot jelentő ellenzéki jelöltek kiiktatásához.
A hatalom ugyanis nagyon tart az ősszel esedékes Duma-választástól. Így volt ez már Navalnij visszatérése és Putyint leleplező filmjének bemutatása előtt is. Ellenkező esetben nehéz lenne magyarázatát adni annak, hogy miért kellett az „idegen ügynök” fogalmát a természetes személyekre is kiterjeszteni. Ma már, a decemberi törvénymódosítási dömpingnek köszönhetően, az a helyzet, hogy nemcsak valamilyen civil szervezet vagy alapítvány nyilvánítható „idegen ügynökké”, de minden olyan személy is, aki közéleti tevékenységet folytat és külföldről anyagi vagy egyéb segítséget kap. Ezentúl mindenkinek, aki a fenti feltételeknek megfelel, „idegen ügynökként” regisztráltatnia kell magát. Ha nem teszi, azzal azt kockáztatja, hogy büntetőeljárást indítanak ellene, és akár 5 év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik. A lajstromba vett „idegen ügynököknek” félévente kell tevékenységükről és kiadásaikról a hatóságoknak beszámolni. Mindez már önmagában is komoly tehertétel, de a rendelkezés igazi funkciója mégiscsak az, hogy olyan béklyó kerüljön az ellenzéki politikusok nyakába, amelynek segítségével könnyen vissza lehessen őket tartani. Nem nehéz ugyanis belátni, hogy az új szabályozás következtében az így megbélyegzett ellenzéki képviselőjelöltek a korábbiaknál is nehezebb helyzetbe kerülnek.
A hatalompárt ugyanis egy másik törvénymódosítással azt is elérte, hogy ezentúl az a természetes személy, akit „idegen ügynökké” nyilvánítottak, a Duma-választáson csak, mint olyan képviselőjelölt indulhasson, aki köteles minden nyilvános szereplésekor feltüntetni, hogy „idegen ügynök”. Kampányának minden fázisában – az aláírásgyűjtéstől a választókkal történő találkozásáig – jeleznie kell, hogy idegen érdeket szolgál. A hatalom ugyanis úgy tartja, hogy azok, akik a jelenlegi rendszer politikai ellenfelei, ezt nem meggyőződésből, az orosz társadalom érdekében teszik, hanem külföldről irányított és megfizetett ügynökök, akik idegen célokat szolgálnak, amiről a választóknak tudniuk kell. Ez a sok tekintetben paranoid törvénymódosítás arra is lehetőséget ad, hogy az „idegen ügynökként” számon tartott természetes személyek és szervezetek ne ajánlhassanak képviselőjelölteket és ne segíthessék kampányukat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az „idegen ügynökké” nyilvánított alapítványa semmilyen módon nem működhet közre a képviselőjelöltek kampányában.
A hatalom láthatóan semmit nem szeretne a véletlenre bízni, ezért külön törvényben szabályozta a világhálón való választási agitációt is. Az új norma felhatalmazza mind a Központi Választási Bizottságot, mind annak regionális szerveit, hogy a cenzúrahivatalként működő Roszkomnadzor segítségével bírósági végzés nélkül is blokkolhassanak bármilyen cikket vagy felületet, ha azok törvénytelen választási agitációt folytatnának. Ezentúl az is büntethető lesz, ha egy blogger az oldalán egy képviselőjelöltnek vagy egy pártnak a támogatására szólít fel. Ezek az új szabályok elvileg törvénytelenné tehetik Navalnij stábjának azt az utóbbi években követett gyakorlatát, hogy az úgynevezett „Okos szavazás”-projekt keretében ajánlásokkal fordulnak a választópolgárokhoz. Vagyis segítik őket abban, hogy ha nem a jelenlegi hatalom birtokosaira szeretnék a voksukat adni, akkor kire érdemes szavazni, mert esélye van a győzelemre. Ez a taktika korábban már több helyen eredményesnek bizonyult, és képes volt a hatalompárt jelöltjeit megfosztani a parlamentbe kerüléstől. Navalnij alapítványának korábbi hatékony kampánytevékenysége miatt még az is megtörténhet, hogy a hatalom blokkolni fogja az „Okos szavazás” oldalát. Most megteremtették ennek törvényi feltételeit.
A Kreml azt sem szeretné, ha az őszi Duma-választást népes utcai demonstrációk kísérnék. Annyira tart ezektől, hogy figyelméből még arra is futotta, hogy december végén az egyszemélyes tiltakozásokat is szabályozza. A tüntetések engedélyezésének 2012-es megszigorítása óta Oroszországban kiterjedt gyakorlattá vált az egyszemélyes manifesztáció, amikor is emberek egymást váltva tartottak fel valamilyen transzparenst, és fejezték ki elégedetlenségüket. Megtehették, mert azt a törvény mindeddig nem tiltotta. Most viszont gondoskodtak arról, hogy ezentúl ne így legyen. Immár a tiltakozásnak ez a formája is előzetes bejelentésre és a hatósággal való egyeztetésre kötelezett. A törvénymódosítás abszurditása már decemberben is nyilvánvaló volt, de a januári tüntetések egyértelművé tették: ezek a szabályok betarthatatlanok. Mára sokkal több feszültség gyülemlett fel az orosz társadalomban, hogy nyílt és kiterjedt hatalmi erőszak nélkül elejét lehetne venni a tiltakozásoknak. Egyelőre még az is kérdéses, hogy a Kreml által szabadjára engedett erőszak mire lesz elég. Bizonyos jelekből ítélve ezt még Putyin környezetében is érzékelhetik. Az elnöki adminisztráció ugyanis az utóbbi napokban nemcsak annak kiszivárogtatásáról gondoskodott, hogy ha kell, kész az eddigieknél is keményebben fellépni, mert ez bevált mind Belaruszban, mind Venezuelában, de arról is, hogy a közeljövőben 550 milliárd rubeles szociális csomagot készül meghirdetni. Az utóbbi kapcsán azonban a kiszivárogtatók hozzátették, hogy annak nincs köze az utóbbi hetek tiltakozásaihoz.
Ha igaznak bizonyul a jelentős szociális csomagról terjedő hír, akkor az újabb bizonyítéka lesz annak, hogy a putyini rendszer ugyan autokratikus, de bizonyos mértékig továbbra is reszponzív. Vagyis szorosan követi a társadalom hangulatának és igényeinek változásait, és azokra reagál, ha nem is feltétlenül ott, ahol a lakosság leginkább elvárná. De tesz valamit, mert szeretné elkerülni, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint a belorusz rezsim, amelynek támaszaként – a szűk lojális politikai eliten kívül – egyedül az erőszakszervezetek maradtak meg. Az elmúlt hetek fejleményei azt mutatják, hogy a putyini rendszer is elindult ebbe az irányba, de nem tudni, hogy meddig jut el ezen az úton. Az oroszországi rezsimnek a lukasenkóinál még jóval több eszköze van, hogy hatalmát megtartsa, vagyis egyelőre még nem kényszerül arra, hogy kizárólag a nyílt és kiterjedt erőszakra hagyatkozzék. Vannak mozgósítható tartalékai. Nyilván sokak felháborodását csillapíthatja majd a meglebegtetett szociális csomag, amennyiben az valódi segítséget nyújt az arra rászorulóknak, és el is jut hozzájuk.
A rendszer egyelőre propagandaeszközeiről sem mondott le. Az utóbbi napokban erőteljes televíziós ellentámadással próbálkozik. Navalnij és csapatának lejáratása a cél, ami az idősebbek körében – akik többségükben továbbra is a központi tévécsatornák hír- és egyéb politikai műsoraiból tájékozódnak – eredményes is lehet. A legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az idősebbek körében Putyin népszerűsége nem ingott meg. Nagy többségük még mindig mögötte áll. Más a helyzet a fiatalabb korosztállyal. Körükben jóval többen adnak hitelt a Navalnij leleplező filmjében látottaknak. Ők azok, akik szemében Putyin erkölcsileg padlóra került, ahonnan aligha tud majd felállni. Autokráciákban azonban a vezér erkölcsi vereségéből még nem feltétlenül, és nem rövid időn belül következik a politikai veresége is. Lukasenko olyan durván, mértéket vesztve hamisíttatta meg az augusztusi elnökválasztás eredményét, hogy mind maga, mind rendszere a társadalom nagy részének szemében végérvényesen delegitimálódott. Ez Putyinnal még nem történt meg. Ugyan jó ideje már az oroszországi választások sem tiszták, sőt a csalás kimutatható mértéke folyamatosan nő, de még mindig nem lépte át azt a határt, ami a rendszer kiterjedt társadalmi elutasítását eredményezte volna. A szeptemberi Duma-választás tétje épp az lesz, hogy a rezsim – hatalma megőrzése érdekében – mire kényszerül. Bekövetkezik-e majd az, ami bekövetkezett tavaly nyáron Belaruszban, vagy a rendszer stabilizálni tudja helyzetét? Ez egyelőre nem tudható. De a tavaly év végi törvényalkotási láz mégiscsak azt mutatta, a Kremlben sejtik, hogy nem lesz könnyű őszük.
