Mi a véleményük az újabb és újabb állami lakástámogatásokról?
A hazai épületállomány nagy része elavult, miközben többségük még harminc év múlva is állni fog. A felújítási programot tehát hiánypótlónak tartjuk, hisz enélkül nem hajthatók végre a szükséges átalakítások. Mégis örültünk volna, ha ezen belül legalább valamiféle bónusszal ösztönzik az energiahatékonyságot. A nettó szén-dioxid-kibocsátás 2050-re kitűzött megszüntetése évi 100-130 ezer lakás energetikai mélyfelújítása nélkül nem érhető el. Minden olyan átalakításra költött forint, ami nincs hatékonyságjavításhoz kötve, elszalasztott lehetőség, ami akár évtizedekre befagyaszthatja a kedvezőtlen állapotot. Azoknak, akik igénybe vennék a kormányzati lakásfelújítási támogatást, javasoljuk, hogy az összeget költsék alaposan megtervezett fogyasztáscsökkentésre. Néha az egyedi intézkedések, az önálló fűtés-, szigetelés- vagy nyílászáró-csere sem feltétlenül csökkentik a rezsit, ha nem áll mögöttük energiahatékonysági terv. Pedig az alapos előkészítés gyorsan megtérülhet. A legüdvözítőbb megoldásnak mégis változatlanul azt tartanánk, ha a kormány, akár az eddigiekhez kapcsolódóan, hirdetne egy tisztán energiahatékonysági célú, vissza nem térítendő mélyfelújítási programot. Ezzel mindenki nyerne, még ha az előzetes felmérés, az esetleges sávos ösztönzőrendszer vagy az utánkövetés nyilván komoly ügyvitellel is jár. A kérdés éghajlatvédelmi és uniós fogyasztáscsökkentési vállalásaink szempontjából egyaránt döntő. Brüsszel ugyanis csak a feltételeinek megfelelő felújításokat veszi figyelembe. Az esetieket tényleges hatásuktól függetlenül nem vagy csak kis mértékben fogadják el.
Hogy látja a változtatás esélyét annak tükrében, hogy a kormány legalább öt éve nem hirdetett ilyen kiírást? Hovatovább az addigiak sem számítottak különösebben bőkezűnek.
A szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést célzó stratégiai anyagokban kétségkívül nagyobb hangsúlyt kapnak mondjuk a megújulók. Az épületek fogyasztását a kormány most az úgynevezett energiahatékonysági kötelezettségi rendszeren keresztül csökkentené. Az idén hatályba lépett szabály a hazai szolgáltatók feladatává teszi az általuk értékesített energia iránti igény csökkentését. Ezt különböző hatékonysági beruházásokkal érhetik el. A közzétett tervek szerint ebbe a rendszerbe csatornáznák az új uniós költségvetés általános, illetve a vírusválság miatti helyreállítási-alkalmazkodási támogatásai egy részét is.
Bocsánat: hogy fogja ez alapján felújítani a lakásomat idén egy energiacég uniós pénzből?
Ez évben a vállalatok feltehetőleg még nem a lakossági fogyasztás csökkentésére összpontosítanak. A szolgáltatók maguk dönthetik el, mely körben érvényesítik a megtakarításokat. Azokban a tagállamokban, ahol már korábban bevezették a kötelezettségi rendszert, azt látjuk, hogy első körben az „alacsonyan csüngő gyümölcsöket” szakították le, vagyis a költséghatékony, leggyorsabban megtérülő beruházásokat végezték el. Ez leginkább a nagyvállalatok körében működik. Annál is inkább, mert különböző kötelezettségeik miatt nekik van már hatékonyságjavítási tervük és foglalkoztatnak megfelelő szakembereket. A széttagolt, hosszú megtérülési idejű lakossági ágazatban ott ruháznak be, ahol ezt az állam előírja. Ilyenkor a szolgáltató mondjuk saját költségén felújítja egy nagy társasház fűtési rendszerét, a költségeket pedig később az – amúgy remélhetőleg alacsonyabb - fűtésszámlán keresztül szedi be. Családi házak mélyfelújítására, elsősorban széttagoltságuk és a hosszú megtérülés miatt, a rendszer eddig nem bizonyult alkalmasnak. Ezt ösztönözné a hazai szabály ama kitétele, hogy a magánlakásokban elért megtakarítást a szolgáltató a hozzájárulásánál nagyobb arányban számolhatja el. Ilyen megoldásra más tagállamban még nincs példa. Várjuk, hogy ez itthon miként alakul.
Intézetük javaslataiban mintha nem venné figyelembe, hogy az ilyen programok forrásául szolgáló állami szén-dioxid-kvóta-bevételeket a kormány lakossági energiahatékonyság helyett most már Paks 2-re költené.
A kvótabevétel a lakossági energiahatékonysági épületfelújítás fontos forrása lehetne. Az ezen alapuló, az elmúlt években időnként elérhető Otthon Melege Program azonban nem feltétlenül a támogatás legjobb formája. Gyakorta ugyanis nem maradt idő az átgondolt tervezésre, ami kockáztatta a beruházások minőségét és a valódi megtakarítást. A szűk keretek sokszor napok vagy órák alatt merültek le. Ráadásul ezek a kiírások csak a lakás egy-egy elemének felújítására irányultak. Ez is segítség, de gyengíti a megfontolt és mély korszerűsítés üzenetét. Javaslataink akár a jelenlegi lakástámogatási programokhoz is illeszthetők. Végül is, ha egy gyerekes család ma csökkentené a rezsijét, a leszámlázott felújítási kiadások felét a költségvetés állja. Ezen inkább a magyar állam veszít, hisz az így elért megtakarítást nem számolhatja el az Unió felé. Mint említettem, az úgynevezett Operatív Programokon keresztül az EU is ad e célra pénzt. Igaz, az előző költségvetési időszakban a kormány az eredetileg lakossági célra szánt uniós forrásból végül középületeket korszerűsített. A lakossághoz közvetlenül várhatóan továbbra sem kerülhet uniós pénz. Ezt a közvetítői szerepet az elképzelések szerint az energiahatékonysági kötelezési rendszer töltené be. Mindazonáltal változatlanul érkeznek a szén-dioxid-kvótabevételek, ami elvben továbbra is rendelkezésre áll a lakosság közvetlen támogatására. Legalábbis nem tudok róla, hogy a megszüntetését terveznék.
Tanulmányukban 30 és 40 százalékos támogatási arányt vizsgáltak, miközben a 30 százalék már majdnem 27 – amikor az áfa "elhagyásával" szinte ugyanott járunk -, ráadásul az elmúlt évek során hallhattunk 80 százalékos arányról is. 40 százalék felett már nem éri meg az államnak a kiadás?
Az általunk megkérdezettek egyaránt élénk érdeklődést mutattak a 30 és a 40 százalékos támogatás iránt is. De magasabb arányt is el tudok képzelni. Bár ez a költségvetésnek jóval nagyobb terhet jelent, ennek fejében sokkal komolyabb hatékonyságjavítást kérhetnének. A kedvező járulékos – például levegőminőségi, egészségügyi vagy foglalkoztatási – hatásokat figyelembe véve, illetve akár a piaci forgalom élénküléséből adódó költségvetési bevételnövekedést számszerűsítve, az államnak ez is bőven megérné.
Felmérésük az elkövetkező öt évre évi 130 ezer lakás energiahatékonysági felújítását jósolja. Ez elegendő?
Pontosabban azt számoltuk ki, hogy ha az ismert korszerűsítési forrásokon túl is elérhetővé válnának lehetőségek, ennyivel többen vágnának átalakításokba, illetve fokoznák lakásfelújításuk mélységét. Ez az érték pont megfelelő lenne a 2030-as és 2050-es uniós célok eléréséhez. De nem csak a szükséges források hiányoznak. A legszűkebb keresztmetszet a szakképzett munkaerő hiánya. Ezt – az oktatást is beleértve - mindenképp kezelni szükséges.
Miként befolyásolja a felújítási kedvet az alapanyag- és munkadíjak robbanásszerű emelkedése?
Bennünket is kellemes meglepetésként ért felmérésünk eredménye, miszerint az elmúlt évek során a vártnál jóval többen vágtak energiatakarékossági célú átalakításokba. A megkérdezettek a várható költségeket is viszonylag jól becsülték. Szeretném azt hinni, hogy ez már a lakosság növekvő tudatosságának jele és talán kicsit a mi munkánk gyümölcse is.
