Rég elhagytam már a kereszténydemokrata néppártot, a húsz évvel ezelőtti jogi és média csatározások elől visszamenekültem a szakmai térre. No meg kaptam egy lehetőséget a Millenáris Park vezetésére, ahol az ezredforduló emblematikus korrupciójának gyanújára akadva elkezdtem azt a küzdelmet, amely nagyban meghatározta a további szakmai pályafutásomat. A Millenáris Park ügye mérföldkő volt – ha akkor a két főszereplő politikai erő, a kormánypárt és ellenzéke nem simítják el az ott talált disznóságokat, talán nem burjánzott volna el olyan mértékben a lopás és korrupció, ahogyan az később történt.
Mindenesetre egy évig eredményes volt az akkori kormánypárt a Millenárison Parkban talált korrupciós ügy kommunikációs kihasználásában a nyilvánosság előtt, majd az eltusolásában a nyilvánosság mögött. Aztán kidobta az egészet a kukába – velem együtt. Még szerencse, hogy kilenc hónap munkanélküliség után el tudtam helyezkedni, és a további két évtizedet viszonylagos, rejtőzködő nyugalomban dolgozhattam le.
Politikusi múltam végleges lezárásának azonban nem a KDNP-ből való kilépésemet, hanem a 2011. évi alkotmánybírósági határozatot tekintem, amely közvetett módon a KDNP korábbi vezetésének adott igazat.
Figyelem azért a kereszténydemokrata néppárt politizálását, követem, hogyan sikerül, sikerült a mai vezetésnek a kereszténydemokrácia alapelvei szerinti politizálás. Sajnálatos módon azt kell látnom, hogy az alapelvek szerinti politizálás fokozatosan háttérbe szorul. Ami maradt Semjénnek és vezetőtársainak, az a keresztény és nem keresztény egyházakkal való kapcsolattartás. A kereszténydemokrácia alapelveit el is dugták. Közvetlenül meg sem található a honlapjukon, csak a google segítségével sikerült előkerítenem ezt a párt működését elvileg meghatározó dokumentumot.
A házunk hirdetőtábláján ott van Simicskó István egyéni kereszténydemokrata országgyűlési képviselő elérhetősége is azoké között, akikhez különféle ügyeikben fordulhatnak Szentimreváros lakói. Gondoltam, fölemlítem neki kétségeimet az alapelvek érvényesüléséről. De nem válaszolt a leveleimre, pedig kormánypárti politikustársai naponta hangsúlyozzák, hogy a kereszténydemokrácia elvei alapján gyakorolják a hatalmat.
Miniszterelnökünk is rendre elmondja, hogy a keresztény civilizáció országa kell legyünk. Ami hiányzik, az ezeknek a szólamoknak a tartalmi kifejtése, a napi politika érdemi ütköztetése az alapelvekkel. Miután a társadalom életét nagyban befolyásoló kérdésekről van szó, meggyőződésem – ahogy megírtam Simicskó Istvánnak is –, hogy szükség volna a kereszténydemokrácia, a KDNP korábban vállalt és nyilvánosan mindmáig meg nem tagadott alapelvei lefordítására a napi politika nyelvére.
Alapelve a kereszténydemokráciának a társadalmi igazságosság, a szolidaritás és a szubszidiaritás. Csakhogy a kormány valamiféle fordított szolidaritás elve szerint alakítja Magyarország családpolitikáját, támogatási rendszerét, azaz az ország kasszájába beáramló bevételből a jómódúak támogatása az elsődleges, akár a szegények jövedelmének rovására is. Mennyiben igazságos és szolidáris – különös tekintettel a koronavírus járvány okozta károkra – a jelenlegi személyi jövedelemadó- és családtámogatási rendszer? – kérdeztem Simicskó Istvántól. Nincs válasz.
Van viszont egy tragikusan aránytalan, sem nem szolidáris, sem nem igazságos egykulcsos személyi jövedelemadó. Az egy kulcs szerint befizetett személyi jövedelemadó 100 ezer forintos havi fizetésből 15 ezer, 1 milliósból pedig 150 ezer forint. A megélhetésre maradó 85 ezer és 850 ezer forint jövedelem nemcsak a napi megélhetés szempontjából aggályos, de a felhalmozási lehetőségek különbsége miatt a jövedelmi különbségek növekedését is eredményezi. Bár a százalék ugyanaz, de a terhek aránytalanul jobban sújtják az alacsony keresetűeket. Márpedig egy szolidáris, a társadalom kohézióját szolgálóan arányos közteherviselésnek az adófizető polgárok teherviselő képességét is néző adóztatás lenne tekinthető.
A kereszténydemokrácia fontos alapelveként hirdetett szubszidiaritás - amit XI. Piusz pápa fogalmazott meg 1931-ben megjelent Quadragesimo anno enciklikájában – azt jelenti, hogy amely feladatot egy közösség helyi szinten meg tud oldani, arról nem szabad magasabb szinten, esetleg az érintettek kihagyásával dönteni. Ezt pedig hiába keresnénk a kormány gyakorlatában. A totális centralizáció, az egyszemélyi, miniszterelnöki döntési rendszer kiépítése, az önkormányzatiság visszaszorítása, az ellenzéki önkormányzatok cselekvési korlátozása, kivéreztetése eme alapelv tökéletes ellentéte. Vajon a szubszidiaritás jegyében történt meg a közoktatás, a kórházak államosítása? Mennyiben felel meg ennek a kereszténydemokrata alapelvnek a milliárdokat a hulladékgyűjtés rendszeréből kivonó kuka holding, majd az újabb „innováció”, a hulladékgazdálkodás teljes államosítása? Mennyire szubszidiáris a Covid-19 járvány kezelése során az önkormányzatok aránytalan terhelése munkával, feladattal, költségelvonással és elzárásuk az információtól? Leveleim őszi megírása és elküldése óta az iparűzési adóval kapcsolatos intézkedések révén hazánk még tovább távolodott a szubszidiáris működéstől. Ez a kereszténydemokrata alapelv eltűnőben van Magyarországon.
Kevés az esélye a szolidaritáson és esélyegyenlőségen alapuló társadalmi igazságosságnak az emberi jogok és méltóság tisztelete nélkül. A Fidesz és a KDNP kommunikációjára jellemző verbális agresszió, háborús szöveghasználat, a karaktergyilkosságok sorozata nem éppen az emberi méltóság tiszteletét jelzi. Aminthogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság önállóságának a megszüntetése is inkább a tisztelet csökkenését, mint erősödését jelzi.
Szomorú példája a szolidaritás hiányának a Covid-19 világjárvány okozta gazdasági válság kormányzati kezelése. Vajon miért nem merül föl a kérdés a KDNP-ben, hogy mennyire felelnek meg a szolidaritás alapelvének a szállodáknak, divatiparnak, stadionoknak juttatott milliárdos állami támogatások, miközben a rövidre szabott álláskeresési időre járó juttatások méltatlanul alacsony szintje és időtartama miatt százezrek megélhetése került kritikus helyzetbe? Megfelel a társadalmi igazságosságnak az, hogy a járvány sújtotta országban tömegek életszínvonala érzékelhetően csökken, néhol zuhan, míg egy szűk réteg gazdagodása folyamatos és jelentős? Mennyiben felel meg a szolidaritás keresztény elvének az, hogy a járvány frontvonalában, az egészségügyben, az oktatásban dolgozók nem kapnak automatikusan 100 százalékos táppénzt, ha elkapják a vírust? Mennyiben felel meg a társadalmi szolidaritás keresztény elvének az, hogy a szociális ellátórendszerben dolgozók áldozatos munkáját a minimálbér színvonalán honorálja a kormány?
Miért nem halljuk a kereszténydemokraták hangját akkor, amikor a bolygónk élhetőségének fenntartása egyik eszközének, a biogazdálkodásnak az elterjesztésén dolgozó Kishantos szétveréséről van szó? Vagy amikor a Balaton tönkretétele zajlik a nádasok értelmetlen irtásával, a tó ökoszisztémáját veszélyeztető kikötőépítésekkel?
Megannyi kérdés – válaszok nélkül. A semmire nem lehet mit mondani, mert a kereszténydemokrácia nincs jelen a kormányzati munkában. S bár az alapelvek árulkodó módon mélyen el vannak dugva a KDNP honlapján, könnyen megtaláltam rajta a KDNP fegyelmi és etikai szabályzatát. Így hát jelzem a párt főügyészének, hogy az abban leírtak alapján a KDNP frakciója, elnöksége politizálása nem felel meg a fegyelmi szabályzat 9. paragrafusának: „A párttag a párt alapszabályában, valamint a jelen szabályzatban meghatározott etikai elvek betartása érdekében köteles úgy eljárni, hogy politikai tevékenysége során köteles az egyetemes és hazai kereszténydemokrácia sajátos érdekeinek, a párt alapelveinek a következetes képviseletére és érvényesítésére”.
A szerző művelődés‑szervező szakközgazdász