Nem lehet megszokni, hogy ha színházat akar látni az ember, be kell kapcsolnia a számítógépét. Ahelyett, hogy elindulna például a Pesti Színházba és sokadszor, lépcsőn, oldalra betett széken, vagy akár állva, végignézné A dzsungel könyvét. Ehelyett a monitoron a Váci utcai élőképen maszkos sétálókat láthatunk, illetve az alsó sarokban két évszámot és Börcsök Enikő arcképét. Szép gesztus a színháztól.
Őrület, hogy eltelt huszonöt év azóta, hogy bemutatták A dzsungel könyvét. Annak idején Marton László igazgató és Hegedűs D. Géza rendező megengedte, hogy belessek néhány próbára. Rögtön magával ragadott a dalok és a táncok intenzitása, illetve Geszti Péter szellemes, azóta szinte klasszikussá vált dalszövege, Dés László eklektikus, mégis karakteres zenéje és nem utolsósorban Imre Zoltán a balett és kortárs tánc elemeit remekül ötvöző koreográfiája. Bevallom, a premiert követően évekig, ha le akartam kicsit lazulni, ha vágytam a színház tisztító erejére, akkor szóltam Alizkának, a Pesti Színház művészeti titkárának és kértem, szorítson egy picit helyet nekem aznap este a nézőtéren. Nem volt egyszerű, mert ez előadás mindig telt házat vonzott. Sokszor megkérdezte, hogy nem tudnék-e délután jönni, rendszeresen ugyanis délután és este is műsoron volt, vagy akár délelőtt.
Nagy kérdés, hogy miből születik nagy siker. Valami a Dzsungel esetében együtt állhatott, mert nem lehet levenni a műsorról. Az ötlet a rendezőé, vagyis Hegedűs D. Gézáé, aki a kilencvenes évek elején a gyerekeinek olvasta fel esténként Rudyard Kipling novellagyűjteményét és akkor született meg a gondolat, hogy a dzsungel izgalmas, titkokkal teli világát színpadra kellene vinni. Évekig folyt az előkészítés, és a premier pedig tényleg nagyot szólt. Most a szünetben láthattunk egy riportfilmet, amelyben az egyik szerző Békés Pál – aki sajnos már nincs közöttünk – azt mondta, számára a legtanulságosabb a történetben az idegenség. Amikor érdekellentét alakul ki, akit korábban befogadtak, azt, ha kell, azonnal ki is taszítják. Maugli farkas akart lenni, befogadták, majd kitaszították. Aztán az embereket környékezte meg és mivel nem fogadta el minden szabályukat, ugyanazt tették vele. Békés a kilencvenes években hozzátette, hogy ezt látja maga körül. Azóta eltelt huszonöt év. Mit mondjunk most, amikor a kulturális életben is szinte elvárássá vált, hogy az alkotó hitet tegyen, hol és melyik oldalon is áll valójában? Az átjárás pedig szinte teljesen megszűnt.
Több fontos pillanata van az előadásnak, például amikor Balu, a medve elmegy meghalni, teszi ezt úgy, hogy közben elénekli az Amíg őriz a szemed című dalt, amely megrendítő lírai búcsú. De nemrég az egyik barátom a Majmok dalát küldte el vidám napindítónak, ami pedig egy féktelen városi rap.
A dzsungel könyvének épp az eklektikussága, a sokszínűsége az egyik fő erénye. Na és az a vágy, ami bennünk és a gyerekeinkbe is megvan és Hegedűs D. Géza fogalmazta meg a riportfilmben, hogy jó esetben minden előadás felér egy nagy összeölelkezéssel. Vágyunk erre és a járvány miatt egyre inkább. Belekapaszkodni Maugliba és társaiba. A farkasokba, a vadon állataiba és az emberekbe egyaránt.
