„61 éves vagyok, de most jutottam el odáig, hogy otthagyom az egészségügyet. Néhány éve sok kolléganőm ment ki Németországba nulla nyelvtudással, és ott 1-1 beteg mellett dolgoznak. Én maradtam, de mostanra annyira kiégtem, hogy nem akarom aláírni az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló új szerződést, amivel az a legnagyobb baj, hogy nincsenek benne világosan leírva a pótlékok, a munkaidő, és sok tekintetben olyan, mintha egy biankó szerződést írnék alá. Biztos, hogy hamarosan sokaknak elegük lesz, mert már a családok sem bírják azt, amennyire terhelik az ápolókat. Az új szerződés pedig nem javít a helyzeten” – erről egy aktív, belgyógyászaton dolgozó, neve elhallgatását kérő szakápoló mesélt lapunknak.
A sürgősségi szakápoló több évtizednyi munka után eljutott odáig, hogy „már nem tudja kipihenni magát”. „Fiatalok egyáltalán nincsenek nálunk, negyven fölött pedig szinte minden kollégám ki van égve. Én voltam már 3 hónap szabadságon, elmentünk Indiába a férjemmel, kipróbálni, hogy milyen is lesz a nyugdíjas élet. Mikor visszatértem és bementem a kórházba, egy óra elteltével elkezdtem sírni, mert akkor jött ki rajtam, hogy annyira kiégtem, amit valójában már ki sem tudok pihenni. Ugyanoda csöppentem vissza, ahol 3 hónappal korábban voltam. Akkor kellett volna váltani, de akkor még nehéznek tűnt elengedni ezt a szakmát” – emlékszik vissza.
A külföld hívó szava
Sokan nem a pályát hagyják el, mikor úgy érzik, kiégtek, hanem az országot. Ugyan már 2021-et írunk, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) jelentős lemaradásban van annak közzétételével, hogy pontosan mennyi orvos és szakdolgozó igényelte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást. Bár a 2019-es adatok tavaly a központ számára már rendelkezésre álltak, de a közzétett statisztikában az előző évi, azaz a 2018-as a legfrissebb adat.
Jó hír, hogy 2014 óta folyamatosan csökken azok száma, akik elhagyták az országot, legutóbb 743 ilyen igazolást állítottak ki orvosok számára. Esetükben a mostani béremelés is visszatartó erő lehet, a szakdolgozóknál azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A hivatalos mutatók szerint 2018-ban 494-en kérték a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, míg az ÁEEK egy, lapunk által megismert tájékoztatója szerint 2019-ben ez a szám 478 volt.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke arról beszélt lapunknak: a szakdolgozók között – az orvosokhoz képest – ritkább, hogy a korábban szerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezkednek el külföldön. A nyelvtudás hiánya miatt zömében inkább alacsonyabb végzettséget igénylő munkákat vállalnak, de ez sem tartja vissza őket. Jelenleg a felmérések szerint átlagosan 15 százalék körül mozog a szakdolgozói létszámhiány – és minél nagyobb várost nézünk, ez az arány annál nagyobb. Budapesten akár a 20-30 százalékot is elérheti.
„Megbízható, országos adatsor nincs arról, hogy az utóbbi közel egy évben hányan döntöttek úgy, a jövőben külföldön folytatják a munkát. Ennek az az oka, hogy jelenleg a járványhelyzet miatt nem engedélyezett az egészségügyi dolgozóknak, hogy külföldre menjenek dolgozni” – mondja Balogh Zoltán.
Évekkel ezelőtt tömegével hagyták el az egészségügyet a szakdolgozók, ez mára szerinte mérséklődött, mert „aki nagyon akart, az már elment”. Legalábbis eddig ez volt a helyzet. Azonban a pandémia miatti túlterheltség, a kiégés, az extrém körülmények hatására sokakban épp most születik meg a döntés, hogy a járványhelyzet lezárultával inkább külföldre mennek. Erre lehet számítani. A MESZK nemrégiben, 30 ezer szakdolgozó részvételével készült felmérése szerint közel 3000 ember menne inkább másik országba dolgozni, míg 3700-an húznak a magánegészségügy felé. Még ennél is riasztóbb, hogy 8758-an végleg elhagynák a pályát, ami rámutat arra, milyen óriási probléma a területen a túlterhelés miatti kiégés.
Havi 250 óra munka
„A kollégák egy része ingázott Magyarország és Anglia vagy Németország között, de a korlátozások miatt ez most nem kivitelezhető. Ha a járványügyi helyzet miatti szankciókat feloldják, akkor szembesülünk majd igazán azzal, hogy az elmúlt egy-másfél évnek milyen hatása volt az egészségügyben dolgozókra, ápolókra. Néhány héttel ezelőtt a kollégák tömegével jelezték, hogy nem feltétlen itt akarják folytatni. A munkaerőhiány külföldön is óriási, ami miatt valószínű, hogy még több energiát fektetnek majd a munkaerő-toborzásra” – mondja a kamara elnöke. Vagyis: csábítóbb ajánlatokkal igyekeznek majd megnyerni maguknak azt a kevés hazai ápolót, aki akkor még a rendszerben lesz. Ahhoz, hogy ők itthon maradjanak, komoly lépéseket kell tennie a kormánynak.
Balogh Zoltán úgy véli, sokan választják majd Ausztriát vagy Németországot, mert közel van és nagyon jó a fizetés. De nemcsak a bér a fontos, hanem a napi, havi terhelés is, hogy mennyi feladatot kell ellátnia valakinek. „Nem ritka, hogy egy-egy kolléga 220-250 órát dolgozzon egy hónapban. Ez brutális napi terhelés nem csak fizikailag, de szellemileg is. Már az első hullám időszakában is tapasztaltuk, hogy valaki inkább elhagyta a pályát, mert nem tudta vállalni azt a mennyiségű munkát, amit kértek tőle, illetve nem tudott eleget tenni a kirendelésnek” – mondja az elnök. Mindezek mellett Balogh Zoltán hangsúlyozta, hogy már most látni olyan hazai kezdeményezéseket – pozitív példaként emelte ki a Semmelweis Egyetem konkrét életpályaelemeit –, amikkel kiszámítható jövőképet kívánnak biztosítani az ott foglalkoztatott szakdolgozóknak.
Mit jelent beteget ápolni?
Tavaly Boros Károlyné, a Magyar Ápolási Egyesület Zala megyei vezetője könyvet jelentetett meg Ápolói hivatás a XXI. században címmel, melyben ápolók és ápolóhallgatók írják le, miért választották e hivatást, mit jelent számukra ápolónak lenni. A kötetben kitérnek arra is: kiemelt szerepbe kerültek az ápolók a koronavírus-világjárvány leküzdésében, a vírussal fertőzött betegek gyógykezelésénél, ápolásánál, a betegellátás közben pedig sok egészségügyi dolgozó is megfertőződött, akik közül vannak, akik kezelésre szorultak.
Boros Károlyné így ír egy barátjáról: „Hivatástudata betegen sem hagyta el, ebben a helyzetben is ápolóként viselkedett, súlyos lázas állapotban arra összpontosított, nehogy mást is megfertőzzön. Nem akarta az ápolókat terhelni a fokozott elővigyázatosságot igénylő védőfelszerelés ki- és beöltözésével, ezért a terápiát, amit kapott, saját maga csatlakoztatta a vénakanülbe. A szolgálatban lévő ápolók az ablakon keresztül csodálkozva nézték elszántságát… Elhivatottságát a vírusfertőzés sem törte meg, alig várta, hogy ismét a betegek szolgálatába állhasson.”
A történet jó példája annak, milyen alázat és segíteni akarás van az ápolókban, akik betegen is embertársaikat óvják. Szomorú, hogy túlterhelésük és megbecsülésük hiánya oda vezethet, hogy inkább szakmát váltanak.
Egy neve elhallgatását kérő vezető ápoló arról mesélt lapunknak: a megbecsülés hiánya is kiégéshez vezethet, csakúgy, mint a nem megfelelő munkahelyi kapcsolatok és az alacsony bérezés. „Az orvosok jelentős béremelést kaptak, de az ápolók szinte csak morzsákat” – mondja.
Az Index nemrég írt arról: a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint – amelyre 4600 munkavállaló, a magyar egészségügyi szakdolgozók mintegy 5 százaléka válaszolt – az egészségügyi szakdolgozók közel 90 százaléka elégedetlen a bérével. Minden ötödik ápoló pedig hivatást váltana. Emellett a Covid intenzív osztályokon átlagosan 4-6 beteg jut egy ápolóra, ami komoly terhelést jelent. „Ez nagyon megviseli az ápolókat, egy intenzív osztályon nehéz egyszerre hat betegre figyelni. Már most többen jelezték, hogy nem akarják aláírni az új szerződést, mert megalázónak tartják” – mondja a vezető ápoló. Lapunknak arra is kitért: sokaknak jelent komoly pluszterhelést, hogy átvezényelték őket egy Covid-osztályra, emiatt akár 50 kilométert is utazniuk kell a munkahelyükig mindennap.
