riport;koronavírus;

- Kötéltánc, háló nélkül - A járvány szomorú következménye

A járvány okozta magasabb élelmiszerárak és egy fogászati beavatkozás miatt eladósodott, ezért a közösségi oldalán kért adományokat egy nyugdíjas egri pedagógus, művelődésszervező.

- Mindig tudtam, hogy a nyugdíjam nem valami sok, de próbáltam beosztani, és eddig nagyjából sikerült is. A lelkem mélyén azonban folyvást rettegtem, hogy jön egy váratlan kiadás, elromlik valami, s ettől a víz alá kerülök, onnan pedig már nem tudok önerőből még egyszer a felszínre úszni. Nem egy jött, hanem kettő: a koronavírus miatt megdrágult az élet, ezzel egy időben pedig nem halaszthattam tovább egy korábban megkezdett, de hosszan elhúzódó fogtechnikai beavatkozást. Ez pedig épp elég volt arra, hogy rövid időn belül nyolcvanezer forintos tartozást halmozzak fel, amit a nyugdíjamból esélyem sincs visszafizetni, és ez nagyon nyomaszt.

A hatvankilenc éves egri Bajzát Mária így összegzi annak hátterét, miért fordult kétségbeesve segítségért tágabb környezetéhez a napokban saját közösségi oldalán. Vállalkozókat és adózó állampolgárokat kért arra, támogassák őt olyanok, akik az adományként felajánlott összeget esetleg le tudják írni az adójukból, illetve azt is közreadta: ha megkapja végre a koronavírus elleni védőoltást, szívesen vállalna alkalmanként bébiszitteri munkát, hogy így is kiegészítse a jövedelmét.

Egerben, annak falusias felnémeti lakóövezetében egy régi családi házban ülünk, ahol édesanyja halála óta egyedül, azaz a macskájával, Picurkával él. A ház az egyik ok, amiért képtelen takarékoskodni: kora ősztől késő tavaszig fűteni kell, nincs szigetelés, a nyílászárók régiek, havonta harmincezer forintot fizet a melegért, mégis, szinte hűvös a nappali, ahol a hetvenes évekbeli fotelban leülünk. Eladni nem tudja, mert az ingatlant jelzálog terheli, de amúgy is kötődik hozzá érzelmileg, hisz itt élte le az egész életét. A berendezés praktikus, semmi luxus. A hálószobában Latinovits Zoltán fényképe lóg a falon, a polc verseskötetekkel és lexikonokkal teli.

Köszörűsként kezdett hajdan az egri Finomszerelvény-gyárban, de többre vágyott, ezért esti tagozaton elvégezte a gépésztechnikusi képzést, aztán műszaki rajzoló, majd beosztott gyártásvezető lett. Az irodalom azonban már akkor is jobban vonzotta a technikai tudományoknál, előbb a gyárban szervezett műsorokat, később állást változtatott, és az akkori SZOT-üdülőknél lett programszervező. Közben előbb pedagógia-közművelődés majd andragógia szakon szerezett diplomát, s dolgozott hol nevelőtanárként, hol szabadidő-szervezőként. Két tüdőembólia után öregségi nyugdíjba ment, betegségei miatt máig vérhígítót szed, orvosságokra havonta 30-35 ezer forintot költ. Ha ehhez hozzáadjuk a rezsiköltséget, s a tévé-telefon-internet díját, alig marad néhány tízezer forint megélhetésre a 116 ezer forintos nyugdíjból.

- Korábban mindig sorra jártam az üzleteket és csak akciósan vásároltam, de a vírus miatt nem nagyon mertem kimenni tavasszal a házból. Persze segített az unokahúgom, aki az egyetlen élő rokonom, de ők sem a közelben laknak, nem várhatom, hogy mindig hozzám szaladgáljanak, így is eleget támaszkodom rájuk – mondja. Így aztán maradt a házhoz szállítás, amit az első időszakban Egerben csak a kisebb boltok vállaltak, s ez is megemelte az élelmiszerekre fordított pénzt, az utóbbi időben pedig maguk az élelmiszerek drágultak drasztikusan. A folyószámlája ötvenezer forintos hitelkeretét már korábban kimerítette, s a barátaitól is kapott kölcsönt, azt is vissza kellene fizetni.

Arról már álmodni sem mer, hogy a multifokális szemüvegét, ami régi darab, lecserélje, pedig az egyik lencse eltört, amikor éjjel rátenyerelt, így a betűket is „törve” látja csak. - Van, aki szerint macskát sem kellene tartanom, hisz az is elvisz havonta tíz-tizenkétezer forintot, de egyedül ő tartja bennem a lelket, nélküle teljesen magányos lennék, és inkább én nem eszem, de neki jusson étel – mondja. Hozzáteszi: már az is felvetődött benne, hogy igénybe vesz népkonyhát, vagy hasonló, ingyenes ebédszolgáltatást, de úgy érzi, hogy azzal a méltóságát veszítené el, ahhoz pedig a végsőkig ragaszkodik. A járvány előtt dolgozott a SZETA egri alapítványánál, roma gyerekeket segített mentorként, s olykor színházi buszokat is szervezett Miskolcra, Budapestre, s „Bródy 5” néven közéleti klubokat is szervezett – ezekből akadt havonta néhány ezer forintos plusz bevétele, de most ezek a lehetőségek bezárultak. Számára már az is sokat jelentene, ha közgyógyellátást vehetne igénybe, ehhez azonban túlságosan „magas” a nyugdíja, így marad a kötéltánc. Ám a kötélről – mint a példája mutatja - egy fogászati beavatkozás vagy egy magasabb fűtésszámla miatt is le lehet esni, még olyannak is, aki nem a nyugdíjminimumból él, s aki két diplomával ment nyugdíjba hajdanán.

Segélykiáltása úgy tűnik, egyelőre nem jutott el a vállalkozókhoz. A felhívása után egy nyugdíjas házaspár és egy egyedülálló tanárnő küldött neki pénzt. Az előbbiekkel a színházi buszokon találkozott, utóbbi pedig azzal hívta fel: segít, mert szerette és hiányolja az általa szervezett közéleti klub mostani közbeszédtől eltérő, jó hangulatú vitáit.    

Pedig Kásler Miklós ezt ígérte nekik.