Donald Trump nagy űrt hagy maga után. Az európai populista politikusok szempontjából mindenképpen. Ha egy NATO csúcson alkalmuk volt a volt amerikai elnökkel találkozni, ájtatos arccal pillantottak rá, mint a Tanár úr kéremből ismert Steinmann, a grófnő matematikatanárára, s minden trükköt bevetettek, hogy a közös fotózáson minél közelebb kerüljenek hozzá. Pedig Trump nem volt senkinek sem a mentora, az európai populistáké sem. Nyilván büszkén tekintett a tükörbe, ha azt hallotta, milyen elismerő szavakkal illette őt Jair Bolsonaro brazil, Andrzej Duda lengyel, Milos Zeman cseh elnök, Orbán Viktor, vagy az utóbbi hónapokban Janez Jansa szlovén miniszterelnök. Tovább növelte amúgy sem kis egóját, ha valamelyikük körbeudvarolta washingtoni látogatása során, ám Trump ilyenkor sem valamilyen jobboldali radikális nemzetközi mozgalom vezetőjének gondolta magát. A hízelgéscunami után csak azt állapította meg: „lám ez is azt bizonyítja: én vagyok az Egyesült Államok történelmének legjobb elnöke”.
Az a bizonyos tükör, amiben a volt amerikai elnök méricskélte magát, nagyon csalóka képet mutatott. Ő és követői azonban ezt fogadták el hitelesnek. Állandó dilemma, hogy a populista politikusok komolyan gondolják-e azt, amit mondanak, vagy maguk is jól tudják, mekkorát hazudnak. Persze egyik sem jobb a másiknál, mert ha valaki nem tudatosan csapja be a választókat, akkor annál súlyos mentális és elmebéli zavarok merülhetnek fel, amire Trump kapcsán akadtak is erre utaló jelek.
Bizonyos szempontból azonban az európai populisták számára Trump csak eszköz volt. Nem azért tartották példaképüknek, mert valamiféle ideológiai fenomént láttak benne. Ez azért is abszurd lett volna, mert Trump kül- és gazdaságpolitikája minden szempontból szembement az európai országok érdekeivel. Azért kedvelték annyira több európai fővárosban, mert szó nélkül hagyta a jogsértéseket, nem foglalkozott a demokrácia megcsúfolásával, ami elképzelhetetlen lett volna egy korábbi, akár demokrata, akár republikánus amerikai elnök esetében.
Donald Trump vereségével azonban hirtelenjében változott meg a széljárás. A populisták nem szeretnek a vesztes oldalon állni, ők kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy a volt amerikai elnöknek a választási eredmény megváltoztatására tett kísérletei jogi nonszensszel érnek fel. Az amerikai szélsőjobboldaliak január 6-iki, Capitolium elleni véres támadása jó alkalom volt több európai populista politikusnak, hogy még időben szakítsanak Trumppal. A kínálkozó alkalmat Zeman, Jansa és Duda is felismerte, hamar elítélték a történteket, a magyar diplomácia azonban ezúttal is elkésett: ha valami váratlan történik a világban, amire az itthoni propagandának nincs forgatókönyve, akkor mi mindig hátul kullogunk.
Több Trumpot körbeudvarló politikus már úgy tesz, mintha az elmúlt négy év meg sem történt volna. Felismerték: vége a szép időknek, a jogsértéseket ismét pellengérre állítja Joe Biden elnök amerikai adminisztrációja. A magyar diplomácia azonban képtelen a változtatásra, ami Magyarország még nagyobb elszigetelődéséhez vezet.