Olyan szavak közt éltünk, mint „fegyverbarátság”,
„békeharc” vagy kedvencünk, a „közveszélyes munkakerülés”
– tudtuk: ez maga a háromdimenziós agyrém,
megcsúfolása nyelvnek s józan észnek; valami őrült,
pervertált elme (már ha elme lehet ennyire
megzápult s gonosz) bocsátotta ránk ezt a lidércnyomást,
s eközben tudtuk azt is: ez maga
a hétköznapi, minden ízében normál valóság,
és sokáig az tűnt hagymázos álomnak, szánnivalóan
jámbor képzelgésnek, hogy vége szakadhat valaha.
Most olyan szavak közt éltünk, mint „agresszív dzsenderideológia”,
„balliberális véleményterror”, „hazaáruló globalisták”, „antimagyarok”
– tudjuk: ez maga a háromdimenziós agyrém,
megcsúfolása nyelvnek s józan észnek; valami őrült,
pervertált elme (már ha elme lehet ennyire
megzápult s gonosz) bocsátotta ránk ezt a lidércnyomást,
s eközben tudjuk azt is: ez maga
a hétköznapi, minden ízében – khm!… – normál valóság;
a cybertér, a hírportálok kommentjeivel s főként
a Facebookkal az élén: egyetlen aréna, ahol minden józan hang
eltemetődik, elhal, míg a kölcsönös gyűlölet izzik és fröcsög;
nem hisszük – nem hihetjük, hogy így maradhasson,
de most még ez van: isteni csoda,
hogy kapunk még levegőt (ha sokat/eleget nem is)
koronavírus-fertőzés nélkül is.
