Előző írásaim némelyike talán túlzott elmélyülést kívánt az olvasóktól, ezért, hogy megfeleljek a bírálatoknak, megpróbálok könnyedebb témák felé fordulni. Ha az eddig tárgyalt filozófusok – szerintem ma is aktuális – gondolatai nem kötötték le a figyelmet, nézzük meg, hogy a filozófusok élete vajon milyen hatást vált ki.
„Az ebéd végeztével Kant azonnal sétálni indult; bár ilyenkor soha nem vitt magával társat, részben talán, mert helyesebbnek gondolta, ha ennyi vidám és fesztelen pihenés után meditációnak szenteli magát, részben (amint azt tudni van szerencsém) egy igen különleges ok miatt – ugyanis ilyenkor kizárólag az orrlyukán át kívánt lélegezni, amire képtelen lett volna, ha folyton ki kell nyitnia a száját beszélgetés közben. Erre azért volt szüksége, mert a légköri levegő, ha hosszabb úton, s ezáltal kevésbé nyers állapotban, s valamivel magasabb hőmérsékleten éri el a tüdőt, kevésbé hajlamos izgatni azt. Azáltal, hogy állhatatosan követte ezt a gyakorlatot – amit barátainak is mindig javasolt –, véleménye szerint megvédte magát a köhögés, megfázás, rekedtség és nátha minden formájától; s való igaz, hogy ezek a kellemetlen bántalmak csak nagyon ritkán támadták meg.”
Remek példa ez a mai koronavírusos időkben; persze senkinek nem javaslom, hogy a maszkviselés helyett Kant légzéstechnikáját alkalmazza séta közben, és azt sem tudom, hogy az orvostudomány hogyan viszonyul a szájon, illetve az orron át való légzéshez. Mindenesetre a híres angol ópiumevő, Thomas de Quincey Immanuel Kant utolsó napjai című művében (Last Days of Immanuel Kant, 1827) számos hasonló anekdota olvasható a königsbergi filozófusról, ám Kant filozófiája, gondolatrendszere még véletlenül sem kerül elő. Megtudjuk például, hogy miként vélekedett Kant az időjárásról, illetve ennek az egészségre tett hatásairól, de hogy mit gondolt a francia forradalomról, amelynek eseményeit napi szinten követte, azt már nem. A magyarul a Palatinus kiadó jóvoltából 2000-ben megjelent kis életrajzi esszéből – a címben is megjelenített utolsó napok/hetek leírásán túl – részletekbe menően megismerhetjük az idős Kant (1724-1804) napirendjét, étkezési szokásait, öltözködését, de a szerző hosszan értekezik például arról, hogy „Kant sohasem izzadt, se éjjel, se nappal”, pedig „huszonnégy fok Celsius volt állandóan abban a dolgozószobában, amelyben ideje nagy részét töltötte”. Ha a nyári melegben mégis izzadt, ami bizony ilyen nagy ember esetében is előfordult, ennek kivédésére is volt egy technikája: „visszahúzódott valami árnyékos helyre, s mozdulatlanul és csöndben megállt (…), mindaddig, amíg testének szokásos szárazsága helyre nem állt”.
De Quincey ezzel kapcsolatban egy lábjegyzetben idézi Kant egykori tanítványának, majd barátjának, Johann Friedrich Reichardt (1752-1814) zeneszerzőnek a véleményét: „Kant szárazabb volt, mint a tapló, testben és elmében egyaránt. Alacsony termetű volt, és talán még soha nem hordott a föld nála soványabb, szikkadtabb, aszottabb fölépítésű embert a hátán.”