Ki ne gondolkodott már el azon, hogy kiszanálja az évek óta felhalmozódott cuccait, pláne a tavaszi karantén óta? A Minimalisták című Netflix-dokumentumfilm is ezt a kérdést járja körül, igaz, nem a pandémia szemszögéből, de a megszólalók által felvetett gondolatok így is megfontolandók. Az alkotók alapkérdése ugyanis a következő: minek van szükségünk annyi cuccra, ha egyszer kevesebbel is beérnénk?
A film szerint napjainkban azért hódít a minimalizmus – vagyis az egyszerűségre való törekvés –, mivel manapság az internetről szinte bármilyen terméket megrendelhetünk, amelyet akár huszonnégy órán belül házhoz is szállítanak. „Ez már-már varázslat, igaz?” – teszi fel a költői kérdést a film egyik megszólalója, viszont felhívja a figyelmet arra is, hogy a reklámok áradata engedelmességre ösztönzi a fogyasztókat.
Az online vásárlás így hatalmas szabadságot ad, miközben azzal fenyeget, hogy olyan holmikat is megveszünk, melyek bár első blikkre jó ötletnek tűnnek, mégiscsak haszontalanok. Az óriáscégek persze tisztában vannak ezzel, a célzott és időzített hirdetéseikkel pedig folyamatosan igényt teremtenek arra, hogy vásároljunk. Mindez ördögi kört teremt: a digitális reklámok miatt örökös elégedetlenség lesz úrrá rajtunk, melyet aztán újabb és újabb termékekkel próbálunk kielégíteni, míg végül feltesszük magunknak a nagy kérdést: mi értelme ennek az egésznek?
Az alkotók szerint a termékek halmozása csak akadályt jelent az életünkben, melyek elfedik azokat a célokat és vágyakat, melyek igazán boldoggá tennének bennünket. A Minimalisták című blog két szerzője, Joshua Fields Millburn és gyerekkori barátja, Ryan Nicodemus szerint így a megoldás az, ha rögtön nekiállunk, és kiszanáljuk otthonunkban a felesleges cuccokat. Millburn erre akkor döbbent rá, amikor egyazon hónapban az édesanyja meghalt, a házassága pedig véget ért. Noha addigra a szegény családból származó férfi elérte, amit szeretett volna – egy száznegyven éves cég igazgatója lett, luxusautókat és márkás ruhákat vásárolt, és vett egy kertváros házat –, felismerte, hogy a sikerek hajszolása eltérítette az igazi életcéloktól, és arra vezette, hogy felesleges tárgyakat halmozzon fel. „Lehet, hogy az amerikai álmot éltem, ám ez nem az én álmom volt” – mondja a filmben a blogger, akinek anyja floridai egyszobás lakásában vagy három háznyi holmit kellett kirámolnia, vagy barátoknak és jótékonysági szervezeteknek elajándékoznia.
A Minimalisták tehát nemcsak a gazdasági mutatókra vonatkozó érvekkel, de személyes történetekkel is motiválja a nézőt, hogy ő maga is tárja ki otthona szekrényeit, és rámoljon ki, amit csak tud. A film másik főszereplője, Nicodemus is erre a következtetésre jut, miután elbocsájtják értékesítői munkájából, Millburn pedig elmagyarázza neki, hogy az újrakezdés érdekében ideje lenne szanálnia. A film tehát ösztönöz és konkrét ötleteket is ad, a probléma viszont az, hogy túl hosszan meséli a két férfi történetét, miközben a többi, egy-egy felvételen bevillanó „minimalistáról” alig tudunk meg valamit. A rendező ezzel viszont nagy ziccert hagy ki, hiszen izgalmas lett volna, ha bemutatja hogyan nézett ki egy-egy otthon a rámolás előtt és után, vagy jobban részletezte volna, hogy a kacatmentes terek miként befolyásolták a gazdáik életét.
A film előnye azonban, hogy a szanálás témáján keresztül bepillantást nyerünk az amerikai hétköznapokba is. Kiderül például, hogy az Egyesült Államokban az emberek csaknem több órát dolgoznak mint más iparosodott országban, évente pedig többet költenek cipőkre, ékszerre és órákra mint felsőoktatásra – arról nem is beszélve, hogy egy átlagos amerikai háztartásban több mint háromszázezer darab (!) tárgy van.
Ezek után nem csoda, hogy ilyen dokumentumfilmek készülnek.
Infó:
Minimalisták: A kevesebb most több (The Minimalists: Less Is Now)
Rendező: Matt D'Avella
Elérhető a Netflixen eredeti angol nyelven és magyar felirattal
A Minimalisták blog
