Idejön egy élőlény egy másik planétáról, és azt gondolja nyomban: páratlan sikeréve volt a magyar futballnak 2020. Bizony, bizony – erősítik meg némelyek e bolygón. Elvégre a válogatott, amely ibolya szerény negyedik helyezést ért el az Eb-selejtezőkön, majd egy görög öngóllal, amelyet nem is a magyarok, hanem az észtek ellen szerzett Lambropulosz a sokadrangú Nemzetek Ligájában, az UEFA 2015-től megnyitott, majd megnövelt kiskapuinak egyikén bekúszott az Európa-bajnokság mezőnyébe. S ma már – a labdarúgó-nagyhatalom Ausztráliát megelőzve – előkelő negyvenedik a világranglistán.
Az FTC még nagyobb bravúrt él el. A Bajnokok Ligája járvány miatti, az Eb-kvalifikációs pótmérkőzésekhez hasonlóan egymeccses selejtezőin bejutott a csoportkörbe, majd ott 1, azaz egy pontot szerzett. Ne kezeljük le e mennyiséget, mert a termés éppen egy ponttal több, mint amennyit az előző magyar BL-résztvevő, a Debrecen 2009-ben le (nem) aratott. A fejlődés tagadhatatlan, jelei épp úgy megmutatkoznak, akár Kellér Dezső szerint az öregkor szépségei. Mondjanak egyet! – sóhajtott a felejthetetlen konferanszié.
A tények szerint az FTC a BL-ben szerzett öt és kapott tizenhét gólt. Statisztált – mondták volna régen. Csillogott – próbálják ma belénk verni. Kampányhősöknek tapsol a kurzus.
Amikor a Vasas, a Győri ETO és az Újpest a BEK elődöntőjébe jutott, szavazatot sem kapott Az év sportolója-választáson. A győri szenzáció esztendejében, 1965-ben az FTC elhódította a Vásárvárosok Kupáját, de szintén nem érdemelt voksot, elvégre csak olyan kis csapatokat múlt felül, mint az AS Roma, a Bilbao, a Manchester United és a torinói döntőben a Juventus. Nehéz volna most azt mondani, hogy a „komcsik” szándékosan megfeledkeztek a ferencvárosiakról, mert a győri zöld-fehéreket is hanyagolták, akárcsak 1958-ban a párt csapatának nevezett Vasast. Amúgy, ha akarta, ha nem, a párt csapata volt az FTC is: 1944-ben, Jaross Andor elnökletével a nyilasé, a második világháború után, Münnich Ferenc klubelnöki időszakában a kommunistáé. Sőt most is egy pártigazgató irányítja. A hetvennégyben (is) a Belügyminisztériumhoz tartozó Újpest sem tartott különösebb távolságot a hatalomtól, sőt, mégsem értékelték a legjobb négy közé kerülését, ahogyan az Európa-bajnok utánpótlás labdarúgó-válogatottat is ejtették 1974-ben.
Az tehát az abszurd helyzet, hogy Tokmacot és társait látszólag jobban elismerik Albert Flóriánnál, Varga Zoltánnál, Mátrai Sándornál, Fenyvesi Máténál. Meg Bundzsák Dezsőnél, Csordás Lajosnál, Sárosi Lászlónál, Szilágyi Gyulánál. Valamint Bene Ferencnél, Fazekas Lászlónál, Tóth Andrásnál, Zámbó Sándornál, illetve Keglovich Lászlónál, Korsós Istvánnál, Orbán Árpádnál, Palotai Károlynál. Pedig a „lepattintottak” kicsit nagyobb közönséget vonzottak a maiaknál, és többen közülük kettős karriert produkáltak. Csordás az 1952-es olimpia többször is játszó aranyérmese, majd 1966-ban, a brazilok fölött aratott második fényes vb-győzelem évében a Vasas veretlen bajnokcsapatának edzője volt; a 46-szoros válogatott Sárosi dirigálta az 1974-es korosztályos Eb-győzteseket; Palotai olimpiai bajnok labdarúgóból világklasszis játékvezetővé vált. De napjainkban mélyebb a meghajlás, mint hajdanán, jóllehet az NB I Covid előtti nézőátlaga nem érte el a 3000-et, ellenben 1958 két hazai válogatott-mérkőzésén összesen 160 ezren, míg az esztendő két legnépszerűbb kettős rangadóján, előbb a Honvéd–Vasas (0:0), MTK–FTC (2:1), majd a Vasas–Újpest (3:0), MTK–FTC (1:0) dupla programon 170 ezren, a Vasas–Real Madridon (2:0) 100 ezren tolongtak. Az FTC bajnoki meccseinek átlagos hazai látogatottsága 36 308, a Vasaséinak 25 923 volt.
Nem mellesleg, az első Az év sportolója-választást ötvennyolcban tartották. Az abszolút sorrendben, azaz a nők és a férfiak együttes versenyében a labdarúgó Sándor Károly kilencedik helyezést ért el. A futball különben nem „játszott”, ahogyan hetvennégyben sem, amikor a világbajnok női tekeválogatottat választották az esztendő második legjobb csapatának.
Hiába, bármikor előfordulhat, hogy elgurul a golyó.
