Hogyan élték meg érintettként a sokak által az év kulturális botrányának tartott Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli eseményeket?
Székely Kriszta: Személyes érzelmi érintettségemet félretéve elsősorban szakmai aggodalmaim
vannak. Az általunk vitt egyetemet agresszív, szakmai tényeket nélkülöző támadások érték. Az új vezetés részéről nem látott még senki semmilyen szakmai programot, tervet
vagy alkotó gondolatot. Szerintem nincs is terv és nincsen gondolat. Az mindegy, hogy minket lejárattak, mert az csak simán hazugság. De fiatal emberek életével és tehetségével hazardírozni súlyos univerzális vétek.
Az SZFE IV. éves prózai színészosztálya: Feltehetőleg sokféle gondolat kavarog az osztály minden tagjában, ezért nehéz lenne egyetlen csapásvonalat kiválasztani. Mindenképpen kijelenthetjük, hogy a rengeteg szorongás, rossz élmény és szomorúság mellé társul valamiféle remény. Színháztörténeti események résztvevői lehettünk, ebből mindenképpen profitálni fogunk, mind szakmailag, mind emberileg. Az egyetemi fórumok, osztálymegbeszélések, valamint az állandóan megmutatkozó, fáradhatatlan összetartó erő mind olyan pozitív életleckék, amiket örökre magunkkal viszünk.
Milyen kulturális élményt vinnének magukkal 2020-ból?
Székely Kriszta: Idén én rendeztem a Szépművészeti Múzeum Textúra előadását. A próbák a pandémia miatt zárva tartó múzeumban zajlottak. Egy hónapig napi 8 órát tartózkodtam a teljesen üres fantasztikus terekben műtárgyak között. Hatalmas utakat tettem meg a falakról, vitrinekből, posztamensekről felém áradó, évezredeket átívelő alkotó energiák teremtményei
között. Volt, hogy a lépésszámláló tíz kilométert mutatott a nap végére. Egyedi és kiváltságos élmény.
Az SZFE IV. éves prózai színészosztálya: Mivel a 2020-as év járványhelyzetét a színházak, és ezzel együtt az egyetem is megsínylette, nehéz rámutatni egyetlen meghatározó kulturális élményre. Az osztály szakmai gyakorlatának kezdete mindenképp sarkalatos pontja az idén szerzett élményeknek. Bejött a képbe a streaming, amivel nekünk is akadt dolgunk, ez mindenképpen egy újfajta aspektusát mutatta meg a színház túlélésének. Osztályfőnökünk, Máté Gábor idén elbúcsúzott az egyetemtől és tőlünk. Az a közös éneklés, amire összegyűltünk mind, volt és jelenlegi tanítványai, mindenképpen meghatározó pillanata volt az évnek. Mindemellett érdekes ilyen fiatalon megtapasztalni, ha az ember tanult szakmájának a szeme láttára kell ideiglenes kényszerpályára vonulnia. Egyszerre ijesztő és izgalmas helyzet. A látszólagos kilátástalanság mellé újfajta kreatív gondolkodást kell helyeznünk, és ez remek kihívás.
Néhány mondatban megfogalmaznák egy mű, mondjuk egy a most búcsúzó évről szóló karanténdráma szinopszisát?
Székely Kriszta: Az első hullám alatt megérintett egy hír Franciaországból, hogy a családvédelmi szervezetek több száz vagy ezer szállodaszobát utaltak ki a megnövekedett családon belüli erőszak miatt. A hashtagmaradjotthon olyan arcával foglalkoznék, ami azokról szól, akiknek otthon maradni nem a jógáról vagy a kenyérsütés fortélyairól szólt, hanem egy olyan helyzet eszkalálódásáról, amit valószínűleg normális körülmények között és nehezen tudtak elviselni.
Az SZFE IV. éves prózai színészosztálya: Egy házibuli közben kitör a szigorított járványhelyzet,
és az ott tartózkodók kénytelenek több időt együtt tölteni, mint terveztek. A szereplők lehetnek akár az osztály tagjai vagy más, elképzelt személyek. A mi szemszögünkből mindenképp érdekes, ha a történet résztvevői mind színházi emberek. A kijárási tilalom elrendelése összezárja a szereplőket egyetlen helyre, ahonnan saját akaratukból egy ideig
képtelenek távozni. A buli előrehaladtával egyre több konfliktus körvonalazódik. Szakmai vitákat, személyes sérelmeket, versengést, irigységet, de akár eltitkolt szerelmeket vagy nagy kibéküléseket is körbejár a történet. Az összezártság felszínre hoz olyan dolgokat is, amikről talán álmodni sem mertek.
