Talán nincs is, aki ne hallotta volna már Agatha Christie nevét, és még ha nem is kedveli a krimi műfaját, biztosan fel tudná idézni maga előtt két legismertebb szereplője, Miss Marple és Hercule Poirot alakját. A krimi koronázatlan királynőjeként emlegetett angol író könyvei sokak kedvenceivé váltak az évek során, több tucat nyelvre lefordították őket, és kétmilliárdnál több példányban keltek el. Első regénye, A titokzatos stylesi eset száz éve, 1920-ban látott napvilágot, s a szerző sikere azóta is töretlen. – Agatha Christie akkor alkotott, amikor kialakult a krimi műfaja: ekkor vált novellából regénnyé, és dominánsan férfi-irodalomból nőivé. Ez az időszak a krimi aranykora volt: s miként Shakespeare mellett volt még néhány jelentős drámaíró, Christie mellett is volt számos kedvelt krimiíró, mégis csupán ő emelkedett ki nemzetközileg. Nem egyszerű azonban megválaszolni a kérdést, mitől válhatott éppen ő világszerte ismertté – kezdte lapunknak Bényei Tamás irodalomtörténész, kritikus, a Debreceni Egyetem tanára.
Több szempont is felmerül, ha a szerző kitartó népszerűségének nyomába eredünk, ám az érvek közt biztosan szerepelnek zseniálisan megalkotott, időnként kellemetlen, máskor szerethető főszereplői. A húszas években a krimi komikus alaptónusú, társalgási irodalommá is vált, ám Christie legfontosabb szereplői, Miss Marple és Hercule Poirot ebből a szempontból némileg rendhagyóak, hangsúlyozta Bényei Tamás. Habár az író olykor ki is figurázza főszereplőit, őket teszi meg fiktív világa briliáns elméivé. – 1920-ban, Poirot megjelenésekor épp lelepleződött a maszkulinitás heroikus mítosza, miután a világháborúban birkaként terelték a katonákat a vágóhídra, amiben semmi hősies nem volt. Olyan szereplő jött létre a belga nyomozó személyében, aki minden, csak nem heroikus: olykor kicsit nevetséges, néha nőies, pojáca-alkat. Új típusú hős volt ő az angol irodalomban – emelte ki az irodalomtörténész.
– És ott van Miss Marple, aki eleinte ártatlan, kék szemű, fehér hajú néniként jelenik meg, a társadalmi reprodukció szempontjából funkciótlan vénlány, aki kívülálló, mint a javasasszony, később azonban még valamiféle mitikusság is körülveszi – folytatta. Ahogy Poirot a szürke agysejtjeit használja, úgy Miss Marple esetében is az emberismeret, a beszélgetés a megoldás kulcsa, mutatott rá Bényei Tamás. – Tudásának forrása a falu, amely teljes univerzumként jelenik meg: nincs olyan eset a világban, ami a mikrokozmoszban, a faluban ne történt volna már meg. Miss Marple, aki nem használhatja a rendőrség technikai felszerelését, az intuícióra, a kulturális emlékezetre és a pletykára támaszkodva oldja meg a rejtélyeket, ezért is vonzó hőstípus, látszólag olyan, mint bármelyikünk.
Szintén fontos szempont az irodalomtörténész szerint, hogy miközben Christie nagyon is korának írója volt, univerzális tudott lenni. – Rejtvényszerű regényeinek kulturális kódjai nem olyan fontosak: a történet a világ bármely pontján élvezhető, mert minden a rejtvénynek van alárendelve, a szereplők jellemzéseitől a társadalomrajzig minden a játék része – hangsúlyozta. Megjegyezvén, ennek ellenére a regények sokak számára megjelenítenek valamiféle angolságot, noha nem mind játszódik a szigetországban. A Miss Marple-történetek dél-angliai békés falusi környezetétől, a zöldellő domboktól és birkanyájaktól eltávolodva a kozmopolita világkép is megjelenik a szövegekben, például a belga menekült, Hercule Poirot révén. Erre az angolságra a filmekben, sorozatokban megjelenő vizuális világ, a gondosan válogatott helyszínek és finoman megkomponált karakterek is rájátszanak Bényei Tamás szerint, amelyek ahhoz is hozzájárultak, hogy a szerző jellegzetesen angol kulturális exportcikké válhasson. Épp ezért lehet akárhányszor megnézni a filmeket – tartja az irodalomtörténész –, amelyekben a regényekkel szemben nem annyira a rejtély a hangsúlyos, inkább a figurák, és az általuk felidézett világ. Bár ez nem árt Agatha Christie-nek, hiszen sok olvasót a filmek irányítanak a könyvekhez.
Míg azonban a megfilmesítések gyakran kissé sznob verziót alkottak az írásokból – látjuk a gazdagok látszólag gondoktól mentes életét, akik mégis sorra ölik egymást –, Agatha Christie sok tekintetben egyáltalán nem volt sznob, hívta fel a rá a figyelmet Bényei Tamás. – Demokratikus írónak nevezhető abban az értelemben, hogy nála az új középosztály is viszontláthatta magát a történetekben, nemcsak arisztokraták, gyarmati ezredesek és lelkészkisasszonyok szerepeltek, hanem ápolónők, utazóügynökök, titkárok és titkárnők, boltosok is, és ők sem negatív színben. Bárki olvashatta a regényeket, anélkül, hogy kipellengérezve érezte volna az általa képviselt embertípust. Az irodalomtörténész kiemelte, Christie regényei abból a szempontból is demokratikusak, hogy a gyerekeket – és az 1928-as krimi szabályzat alapján a komornyikokat – leszámítva szinte bárki lehet gyilkos. – A tettes mindig közülünk való. Számos regényben van „idegen”, ám korántsem biztos, hogy ő az elkövető, idegensége gyakran csak elterelés. Nincs immúnis, erkölcsileg eleve felmentett réteg, ami persze azt is jelenti, hogy feltételezhetjük, a gyilkos hajlam mindenkiben ott lehet. S a végén mindig kiderül, hogy mindenkinek van indítéka, és bűnös is kicsit, de csak egy ember lépi át a határt – részletezte.
Habár gyakran halljuk, a populáris irodalom idővel megkopik, ez Christie esetében közel sem igaz, amit az új fordítások és kiadások is bizonyítanak. Az irodalomtörténész kiemelte, egyre elterjedtebb, hogy neves kritikusok is írnak populáris művekről, és nem ritkán új szempontok merülhetnek fel e műfajban; Christie regényei is tartogatnak meglepetéseket, kellő rétegzettség és gazdagság van bennük, így Miss Marple figurája például genderszempontból is ígéretes lehet. Emellett kiemelendő szerinte, hogy a magas és a populáris irodalom közti határ hazánkban sokkal élesebb, mint az angol nyelvterületen: nálunk a szerző könyvei utóbbihoz sorolódnak, míg külföldön a kettő közé esnek. A felvetésre, megállja-e a helyét Agatha Christie napjaink krimijei közt, Bényei Tamás elmondta, noha világa az újabb krimikhez képest kevésbé véres vagy kemény, abban közös velük, hogy a bűn, a határsértés, az áthágás témáit, a „normalitástól” való eltérést járja körül. – Ez éppúgy jelen volt az ókori drámákban, mint az újkori balladákban; azóta csupán új műfajokban, új körítéssel jelenik meg, de ugyanúgy foglalkoztat minket, mint az ókori görögöket. Agatha Christie maradandósága ebben is áll, ez mindig érdekes marad.
