Amikor nyolc éve az Illés-féle koncepció megfogalmazódott, egy olyan ombudsmani állásfoglaláson alapult, amely összegyűjtötte, milyen problémák vannak Magyarországon a felszíni kavicsbányászattal. A teljesség igénye nélkül: tájsebeket hoz létre, a bányagödrökbe beszüremlő víz sérülékennyé és a szennyezésre érzékennyé teszi a felszín alatti vízbázisokat, maga a kavics pedig egy meg nem újuló természeti erőforrás, amely fokozódó tempóban tűnik el. Ráadásul nem csak a magyar építőipar igényei miatt (mióta Ausztriában gyakorlatilag lehetetlen felszíni bányát nyitni, egyre több magyar kavicsot importálnak az osztrákok; a magyar kavicsbányákból minden tizedik teherautó az osztrákokhoz gurul). A témához a Levegő Munkacsoport is hozzászólt, kifejtve: a kockázatok közül talán a legsúlyosabb a kavicsbányatavak vízháztartás-befolyásoló hatása: egyedül Pest megyében egy Velencei-tónyi felületű ilyen kisebb-nagyobb mesterséges vízfelület van; az együttes párolgási veszteségük egy nyári napon elérheti a 20 ezer köbmétert naponta, ami már egy közepes magyar város ivóvízszükségletével egyenlő.
Negatív hatással van a kavicsbányászat a talajvízszintre is, ez a trend Pest megye déli részén, a Kisalföldön, a Szigetközben és Miskolctól délre, a Sajó egykori törmelékkúpján riasztóan felgyorsult. Ahogyan az ombudsmani jelentés fogalmaz: „A többletpárolgás elszívó hatást vált ki, így a környező mezőgazdasági területek alatt a talajvíz szintje csökken. Sokkal nagyobb terület károsodhat azonban, mint amekkora a bányatelkek tényleges, engedélyezett, összességében már sok ezer hektáros területe. Ez az ország azon területein is így van, ahol sok, illetve nagy kiterjedésű tó keletkezett. A bányászat hatására létrejött tavak a talajvíz-mérlegre negatív hatással vannak, mivel a szabad vízfelületről több víz párolog el, mint az eredeti felszínről. Ez a talajvíz szintjét csökkenti. Az elvégzett hatásvizsgálatok szerint a bányák külön-külön nem okoznak 10 cm-nél nagyobb talajvízszint-süllyedést, de például a Pesti-síkság térségben a tavak olyan sűrűn helyezkednek el, hogy valószínűsíthető egy jelentős regionális depressziós tér kialakulása. (...) Ha a bányák száma tovább nő, és az éghajlat szárazodik, elkerülhetetlen a szigorúan védett vegetáció degradálódása is.” Hasonlóan súlyos következmény a termőföld pusztítása is: mint az ombudsman rámutatott: „Sem a földtulajdonos gazdák, sem az önkormányzatok nem tudnak ellenállni a nyersanyag-kitermelésben érdekelt csoportok nyomásának az adott szabályozási környezetben (…) Magyarországon hiányzik annak a szabályozása, hogy az átlagosnál jobb minőségű termőföldet csak kivételesen lehet a mezőgazdasági művelésből véglegesen kivonni.” Márpedig a szóban forgó szabályozási környezet azóta tovább romlott: a kormány újabb termőföldvédelmi garanciákat törölt a bányatörvényből, a mostani javaslat pedig tovább könnyíti a kutatást, és azt is, hogy az ígéretes lelőhelyeket az állam megszerezze, majd továbbadja annak, akinek szeretné.
Az új törvényjavaslat legaggasztóbb kitétele ugyanakkor a folyóvizekhez kapcsolódik. Eddig a mederszabályozási célból kitermelt kavics jogilag továbbra is meder-alapanyag maradt, maga a tevékenység pedig nem számított bányászatnak. A kitermelt anyag a nemzeti vagyon része volt, azt tehát a kitermelő nem vihette el, hanem másutt vissza kellett töltenie a folyóba. Ennek könnyen érthető oka van: a Duna és néhány mellékfolyójának a határokon túli belépcsőzése miatt drasztikusan csökkent a Magyarországra érkező hordalék, a meder pedig mélyül – nyaranta visszatérően alig jut víz például a paksi atomerőmű üzemvízcsatornájába a medermélyülés miatt, de hasonló gond mutatkozhat rövidesen az értékes ártéri erdők, például Gemenc mellékágrendszerénél is. Most ezeket a korlátokat is feloldják, vagyis a folyókból kitermelt nyersanyag szabadon vihető prédává válik, amelyre még a bányászati törvény sem vonatkozik, vagyis az állam járulékot sem kap utána. Ezt semmilyen gazdasági vagy környezetvédelmi érvvel nem lehet megindokolni: a magyar állam egy szűk, politikaközeli vállalkozói kör érdekében állami javakról mond le úgy, hogy a szabályozásváltozás folytán keletkező környezeti károkért neki kell helytállnia.
Közben pedig az alternatíva, vagyis a kavics-szükséglet jelentős hányadának kiváltására képes építési és bontási törmelék felhasználása érdekében az elmúlt években semmi sem történt. Nem születtek meg a hiányzó szabványok, nem kezdődtek el a feldolgozást segítő beruházások. A törmeléket (gyakran veszélyes hulladékkal keverve) sokszor a bányászat okozta tájsebek féllegális feltöltésére, vagy, mint a napokban történt, egy bányató betemetésére használják.
