Mikor 2016 decemberében az Esterházy-kincsek (Fraknói kincsek) egy részét Fertődre, a még most is felújítás alatt álló Esterházy-kastélyba kezdték szállítani, az ausztriai bejegyzésű Esterházy Magánalapítvány restitúciós kérelmet terjesztett elő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, továbbá tulajdonvédelmi pert indított a magyar állammal, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és az Iparművészeti Múzeummal szemben. A magánalapítvány el akarta érni, hogy a műkincseket továbbra is az Iparművészeti Múzeumban, vagy más, nagy budapesti közgyűjteményben állítsák ki, illetve állapítsa meg a bíróság: e kincsek a magánalapítvány tulajdonát képezik. A kincseket 1919-ben hurcolták el Fraknó várából a Tanácsköztársaság idején Budapestre – a magánalapítvány álláspontja szerint a kincsek az egykori Esterházy hercegi hitbizomány részeként a fraknói vár tartozékai, nem pedig műtárgyak laza halmaza. 1920-ban, amikor a trianoni döntés után osztrák fennhatóság alá került Fraknó, IV. Esterházy Miklós letéti szerződést kötött e kincsekre az Iparművészeti Múzeummal, amit örököse, Esterházy Pál 1923-ban megújított.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely végül úgy utasította el az Esterházy Magánalapítvány restitúciós igényét, hogy a per közben, 2019 tavaszán megváltoztatták a restitúciós szabályokat: a műkincsek visszaigénylése esetén már nem az államnak, hanem az igénylőnek kell viselni a tulajdonjog bizonyításának terhét. A Fővárosi Törvényszéken folyó per alperesei utóbb azt kívánták bizonyítani: az Esterházy-hitbizomány két – egy ausztriai és egy magyarországi – részre szakadt, utóbbi pedig a hitbizományi javak államosításával az állam tulajdona lett. A törvényszék idén szeptemberben hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletet, amely szerint „a korabeli jogtörténeti dokumentumok, a ma is hatályban lévő korábbi bírósági határozatok, valamint a korabeli jogszabályok azt bizonyították, hogy ezek a műkincsek nem képezték a fraknói várat is magába foglaló osztrák Esterházy-hitbizomány vagyonát. Azok magyarországi kötődése vitathatatlan”. Pákozdi Zoltán bíró kommentár nélkül megállapította: az 1947-es hitbizományok megszüntetéséről szóló törvénnyel a kincsek a magyar állam tulajdonába kerültek.
Az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese, Czigány Balázs most arra hívta fel a figyelmet: egy 1948-as leltár szedte számba az államosított Esterházy-hitbizomány vagyonát, e leltár azonban nem tartalmazza annak a 369 műtárgynak a 90 százalékát, amelyet perbe vittek – azaz a tényleges államosításuk nem történt meg. A bíró ezt a leltárt figyelmen kívül hagyta, a magánalapítvány szerint többek között emiatt helytelen jogértelmezések alapján, ténybeli tévedések és eljárási szabálysértések mellett született meg az elsőfokú ítélet, ami kvázi – az Alaptörvény szellemének ellentmondó módon – befejezte kommunista államosítást.
Az Esterházy Magánalapítvány szerint az eljáró bíróság függetlensége és pártatlansága is megkérdőjelezhető. „A részletes bírói ítélet oldalakon keresztül szinte szó szerint megegyezik a Miniszterelnökség elutasító határozatának indoklásával, ami megmagyarázhatatlan. A törvényszék sajtóközleménye pedig az ítéletről pedig azt emelte ki: Magyarországon maradnak a műkincsek – miközben a keresetünkben, a periratokban is benne van: nincs szándékunkban a kincsek elszállítása Magyarországról.” Czigány Balázs szerint a közlemény hamis patrióta felhanggal azt sugallja: az alperesek megvédték a kincseket a magánalapítványtól. Az Esterházy Magánalapítvány fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen és az eljárás megismétlését kéri. A magánalapítvány azt is szeretné, hogy az Esterházy-kincsek ügye egy másik bíróságra, törvényszékre, de legalábbis egy másik bírói tanács elé kerüljön.
