Miből áll egy zenész bevétele?
Amiért a mostani járvány ennyire drámaian érinti a zenészeket, az elsősorban az, hogy az elmúlt évtizedekben teljesen átstrukturálódott a bevételük. Ez azt jelenti, hogy a rögzített zenétől – a lemezeladásoktól – nagy mértékben eltolódott az élőzene felé. Az élőzene jelenti a bevételeik körülbelül kétharmadát. Ez pedig még a nyáron is korlátozott volt, hiszen épp a legnagyobb események, a fesztiválok maradtak el akkor is.
Hány embert érint ez a helyzet hazánkban, és mekkora bevételkieséssel kell számolni?
Nagyjából tízezer emberről van szó, és körülbelül harmincmilliárd forintnyi kiesés a jelenlegi becslés.
Mit gondol azokról a véleményekről, melyek szerint „menjenek el kapálni” a zenészek, azaz kezdjenek más munkába?
Képzelje el bárki, hogy az ő fizetését a kétharmadára csökkentik, és ha emiatt panaszkodik, azt mondják neki, miért nem csinál valami mást, tanuljon más szakmát. Ráadásul még azt sem mondhatnám, hogy nem mentek el a zenészek kapálni. Épp a napokban beszéltem egy kimondottan népszerű zenésszel – akiről sokan azt gondolnák, ha valakinek, hát neki nincs óriási problémája –, aki éppen egy kőműves mellett dolgozik, hogy legyen bevétele. Valószínűleg, aki ezt mondja, azt gondolja, a zenélés nem munka. Erre nehezen lehet mit mondani: ha a zenélés nem munka, akkor a munkák hetven százaléka nem munka. Sok zenészt megviseltek ezek a megjegyzések.
Eszerint helyre kellene tenni a fejekben a művészek, zenészek szerepét?
Nem gondolom, hogy ez lenne az általános hozzáállás. Az általános inkább az, hogy a járvány felértékelte a zenét, a koncertek hiánya rámutatott, mennyire nagy szükségünk van rájuk. Sok dolgot adottnak veszünk, mint a levegőt, vagy hogy folyik víz a csapból, ám ha egyszer nem folyna, rájönnénk, mennyire hiányzik. Bizonyos szempontból az élőzenével is így van ez most. Én mindenkit arra bíztatok, az ilyen vélemények helyett inkább arra figyeljen, hogy ebben a bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetben, mekkora szükség van arra a fajta örömre, amit csak a zene tud megadni.
Lehet egyáltalán tervezni most?
A fő probléma éppen a tervezhetőség teljes hiánya. Különösen a zeneipari vállalkozásoknak nehéz, egy zenész talán könnyebben indítja újra magát – amikor el lehet kezdeni koncertezni, ő akár már másnap fel tud lépni –, egy cég esetében azonban arról van szó, hogy nem tudja, elküldje-e az embereket, szerződjön-e már le jövő nyárra fellépőkkel, elkezdje-e hirdetni a jegyeit. Így nehezebben tudja majd újraindítani magát, amikor lehet. Viszont a zeneipari vállalkozások nélkül nem működik a zeneipar. A zenész a leglátványosabb, de csupán egy szereplője a zeneipar hosszú láncolatának. Nagyon sokan dolgoznak azon, hogy a zene eljusson az emberekhez.
Megközelítőleg 8-10 milliárd forintot szán az állam a szakma támogatására különböző pályázatok keretében. Elegendő segítség lehet ez?
Ahhoz messze nem elegendő, hogy pótolja a kieső bevételeket, elég az említett harmincmilliárd forinthoz viszonyítani. Ráadásul ebből kiugróan a legnagyobb összeg a raktárkoncertekre irányul, aminek csak egy töredéke jut a zeneiparba: az ötmilliárdból nagyjából 1,8 milliárd forint az, ami zenészekhez és produkciós cégekhez jut; a többi gyakorlatilag a lebonyolítás költsége. (a projekt lebonyolítója az Antenna Hungária). Ez is több, mint a semmi, ám ha a zeneipar megsegítése volt a cél, annak nem ez a leghatékonyabb módja. Sem összegében, sem strukturáltságában nem olyan segítség ez, amelyre maguk a szereplők számítottak vagy szavaztak volna.
Hogyan lehetne megfelelőbben elosztani a támogatásokat?
A Music Hungary Szövetség az év során már többször kidolgozott erre vonatkozóan javaslatokat. A legfontosabb az lenne, hogy az értékláncnak minden pontján legyen segítség. Ezen értem a szerzőket, előadókat, produkciós cégeket, menedzsmenteket, technikai kiszolgálókat, rendezvényhelyszíneket, fesztiválokat. És ez ne feltétlen csak egyféle tevékenységre (a koncertekre) vonatkozzon, hanem minél többfélére (alkotás, terjesztés, digitális térben való jelenlét), amelyeknek konkrétan a jelen helyzetben volna előremutató jellege és értelme. Emellett olyan, a piacot serkentő lépésekre volna szükség, amelyek a meglévő költségek, közterhek csökkentésére vonatkoznának. Ezért javasoltuk, hogy itt lenne az ideje az élőzene, tehát a koncertjegyek áfájának csökkentésére, ami egy régi kívánalma a szakmának. Mint azt a PricewaterhouseCooperstől kért elemzés megmutatta, ez az összes szereplőt érintené, mivel a csökkent áfával megmaradó bevétel egyenletesen terjedne szét a piacon és az államháztartás sem fizetne túl nagy árat ezért, plusz a szektor regionális versenyhátránya is csökkenne. Azért is látjuk, hogy most volna erre alkalmas pont, mert az élőzenéből feltehetően egyébként sem számíthat a korábbi léptékű bevételekre az állam jövőre.
Várhatóan mikor tud talpra állni az ágazat?
Egyes külföldi elemzések szerint 2024-re tud visszaállni az élőzene a korábbi szintre. Mi azért abban reménykedünk, 2022 már közel olyan év lehet, mint 2019 volt. Vannak kételyek annak kapcsán is, hogy a nagy fesztiválokat vajon meg lehet-e rendezni jövőre. Amennyiben 2021 hasonló lesz az idei évhez, annak már látványosabb kárai lehetnek, jelentősen csökkenhet a rendezvények és a szereplők száma. Nagy kérdés az is, jövőre milyen állami segítségre számíthat a szakma. A zeneipar esetében a legtöbben a nagy sztárokra, és a nagy rendezvényekre gondolnak, de az iparág gerince sok-sok kis cégből áll össze, melyeknek nincsenek tartalékaik, nekik akár az egyharmaduk eltűnhet.
Mekkora tényleges veszteséget kell elképzelni?
Nehéz megmondani, hogy ez pontosan mit jelentene. Az egyik legnagyobb probléma jelenleg is a földrajzi és a műfaji eloszlás egyenetlensége: a budapesti koncertélet elég élénk, de túlnyomórészt olyan városok vannak az országban, ahol egy klub, illetve egy cég van. Ha az megszűnik, nem marad egy sem. Lehetnek komplett megyeszékhelyek és városok, amelyek élőzene nélkül maradnak.
Hogyan lehet mégis áthidalni a korlátozásokat? Online koncertekkel, közvetítésekkel?
Én jónak tartom, hogy sok zenész elkezdett online koncerteket adni. Vannak ugyan, akik ezt a műfaj leértékelésének tartják, ám szerintem fontosabb, hogy megmaradjon a kapcsolat a zenész és közönsége között. De az is igaz, hogy ezek hosszú távon nem működnek, mert rossz, vagy nem kiemelkedő kép- és hangminőségben készülnek. Jónak tartanám, ha ki tudnának alakulni kimondottan jó minőségű, fizetős, magas színvonalú élményt nyújtó virtuális zenei platformok, de azt nem hiszem, hogy ez az élőzenei koncertek helyébe tudna lépni, mert bármilyen furcsa is, a zene fizikai műfaj: a rezgésről és az együttlétről szól. A rezgést egy koncerten átveszi a testünk, és akikkel ott vagyunk, azokkal együtt rezonálunk ugyanarra. A koncertélmények jelentős része ebből az együttlétből fakad, hogy sokan ugyanazt éljük át. Ezt egy virtuális koncert sosem fogja tudni megadni.
Mi várható a következő hónapokban?
Nagy energiákat fordítunk arra, hogy az áfacsökkentés tervét, és az ezzel kapcsolatos elemzéseket megismertessük minél több döntéshozóval. Az elmúlt évben lett megnevezett kormányzati felelőse a könnyűzenének, miniszteri biztosi rangban Demeter Szilárd. Ismerjük a nyáron elkészült ötéves stratégiáját a szektorra vonatkozóan, és ha az el tud indulni, meg tud valósulni a kért pénzügyi keretekkel és tartalommal, akkor az is segíthet átvészelni az elkövetkező időszakot. Valamint azt reméljük, hogy azok az állami támogatások, amelyek idén a szektor megsegítségét szolgálták – talán célzottabb, átgondoltabb formában –, jövőre is meglesznek.
