Egyszerre furcsa és kacagtató volt az Édes Annát egy üres nézőtérnek előadni – mosolyog Bíró Kriszta, aki az Örkény István Színház előadásában Stefit, a cselédlányt és Moviszter doktor feleségét alakítja. Ugyanis amikor az interneten élőben közvetített (vagyis streamelt) előadásban a színészeket lehívták a takarásba, ők szokás szerint lábujjhegyen és suttogva léptek be, miközben azt kérdezgették egymástól: „Hát minek suttogunk? Nem ül a nézőtéren senki.”
Oda a közös játék
Bíró szerint a színészek aztán mégis suttogva folytatták, hogy megőrizzék az előadások előtti „lebegést”. Persze az a tudat, hogy a nagyközönség élőben figyeli őket a tévé- és laptopmonitorok előtt, szintén rengeteg adrenalint adott nekik. Ettől függetlenül a társulatnak hiányoztak a közönség finom, csak az „élő nézőtér” előtt megtapasztalható jelzései, vagyis hiányzott a nézőkkel való közös játék.
Ennek ellenére az online közvetetésben mégis akad felemelő érzés, nevezetesen az, hogy az emberek a járvány ellenére is színházat akarnak nézni, és elfogadják a jelenlegi virtuális megoldást. – Volt valami szívmelengető abban, ahogy egykori gimnáziumi társaim, akikkel nem találkoztam már húsz-harminc éve, Torontóból, Londonból és Berlinből írtak nekem, hogy „Hahó, Kriszta, láttuk az Édes Annát, remek volt”.
A színésznő szerint az online darabok egyik nagy előnye, hogy egy budapesti előadást azok is meg tudnak nézni, akik nem a fővárosban élnek, és nem áll módjukban havonta egyszer, sok pénzért felutazni, színházba menni, szállást foglalni. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a járvány elmúltával az egyes daraboknál maradhat a streamelt megoldás, így a vidéki és a külföldi közönség is élvezheti azokat.
Filmszerű színház
Az online darabok másik előnye, hogy minden néző az első sorban kap helyet, vagyis láthatja a színészek arcának minden rezdülését. Bíró ráadásul észrevette, hogy azok a kollégái, akik filmekben is szerepelnek, a színpadon a kamera hatására a korábbi, szélesebb gesztusok helyett sokkal finomabban kezdtek el játszani, mintha éppen egy játékfilm forgatásán lennének.
Az viszont fura paradoxon, hogy noha az előadások a közvetítés hatására kifejezetten filmszerűek lesznek, a végeredmény mégsem egy film lesz – hisz ha valaki egy darabra második alkalommal is jegyet vált, nem ugyanazt fogja kapni. – A közönség, ha virtuálisan is, de átélheti, hogy egy-egy előadás mindig egy élő, lélegző valami, sohasem ugyanolyan – magyarázza Bíró.
Persze a virtuális daraboknak is akad hátránya, mivel a néző a laptop- vagy tévéképernyő előtt ülve nem „irányíthat”, vagyis nem döntheti el, hogy a színpadon éppen melyik színészt nézi. A stream esetében ezt a vágó és az adásrendező határozza el, de Bíró szerint azonban ettől a néző se kevesebbet, se többet nem kap: egyszerűen egy másfajta élményre számíthat.
Már voltak előzmények
Herczog Noémi színikritikus szerint ha virtuális színházról beszélünk, érdemes a felvételeket megkülönböztetni azoktól a daraboktól, amelyeket kifejezetten erre a felületre terveztek az alkotók. Előbbire jó példa lehet az eSzínház vagy a SzínházTV műsora. A Budapest Bábszínház a közeljövőben pedig hatkamerás felvételeket sugároz, mivel a tavaszi hullám világossá tette: nem mindegy, hogy milyen minőségben látjuk viszont az online előadásokat.
Herczog szerint a repertoár streamelése fontos cél, mivel vízfejű országban élünk, ahol régóta nincsenek már színházi tévéközvetítések, sok városban nagyon szűk a kulturális repertoár, így a „digitális színjátszásnak” nem szabadna a járványok idejére korlátozódnia.
A helyzet másik különlegessége, hogy most önálló műalkotások, kísérleti művek születhetnek. Erre hozza példának Adorjáni Panna és Láng Dániel kolozsvári performanszát, amelyet egyszerre egyetlen képernyőre közvetítenek egy kolozsvári lakásból.
Az SZFE alakította a legnagyobbat
A kritikus szerint a járványhoz való alkalmazkodásban az Örkény Színház egyértelműen kiemelkedik a magyar teátrumok közül, hiszen egyedül itt alakítottak át minden bemutatót – és a repertoárjuk bizonyos darabjait – online-kompatibilissé. Ez mindenképp elismerésre méltó, hiszen ha azt gondoljuk, hogy a színházaknak kapcsolatot kell tartani a közönségükkel, akkor ezt most muszáj mindenkinek másképp megoldani, mint korábban. A Szkéné például rendhagyó ötlettel állt elő: a Köztünk marad egy olyan, saját fejlesztésű online-részvételi előadásuk, amelyben mindig más színészpáros improvizál, miközben a közönség alakítja a történetet. A kritikus mellettük még a Független Színház hozzáállását találta inspirálónak: ők online felületre költöztették a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál 2020 című rendezvényüket, tavasszal pedig ők voltak az elsők – egy időben az Örkénnyel és egy-egy németországi társukkal –, akik leghamarabb tudtak kreatívan reagálni a színházbezárásokra.
– Persze számomra az időszak legizgalmasabb performansza mindezek mellett az SZFE diákjainak egyetemfoglalása és ellenálló blokádja volt – mondja Herczog. – Abban, hogy ez a radikális megmozdulás nagyot tudott szólni, elkerülhetetlen volt, hogy használják az internetet.
Hogy senki ne bolonduljon meg
A jelen helyzet miatt mindenesetre a társulatok szoronganak. – A színészek a járvány alatt is játszani akarnak, így a streamszínházból próbálják kihozni a legtöbbet, mindenki vállvetve harcol, és a kollégák megpróbálják egymást felhúzni, hogy senki se bolonduljon meg – mondja Bíró.
– A vírus egzisztenciális értelemben is betett ennek a szakmának. Hiszen mi akkor keresünk pénzt, ha dolgozunk. És ezt a szó szoros értelmében, feketén-fehéren értem – nyomatékosít Bíró. A színész szerint éppen ezért a nézők, akik jegyet váltanak a streamelt előadásokra, támogatják a művészeket, akiknek nincsen állandó fizetésük. Ráadásul a független társulatok még streamelőadásokat se tudnak biztosítani a színészeknek és háttérdolgozóiknak, így valóban tragikus helyzetbe kerültek. – Nekik most tényleg a lét a tét. A napi túlélés. És most nem túlzok, hanem azt mondom, ami van. Itt nincsen szociális háló. Sőt, még lyukas háló sincsen. Itt csak a porondra lehet lezuhanni, úgy, hogy az ember kitöri a nyakát.
A támogatás várat magára
Hasonlóan látja a színészek helyzetét Herczog Noémi is, kiemelve, hogy a kormány, ahogy tavasszal, úgy most sem gondolkodik anyagi kompenzációban, így a független színészek, technikusok, háttérdolgozók, dramaturgok egzisztenciálisan ismét lehetetlen helyzetbe kerültek. Persze szerencsére még így is vannak alternatív megoldások, például a Független Előadó-művészeti Szövetség segélyalapja (www.feszsegelyalap.org). – A független társulatok esetében a teljes anyagi és létbizonytalanság finoman szólva nem kedvez a kísérletezésnek. De hallani olyan állami, önkormányzati színházról is, ahol már szélnek eresztették a műszakot – szembesít a valósággal a kritikus.
Herczog szerint kérdéses továbbá, hogy mennyire veszélytelen közös térben – akár tesztelés mellett is –, üres nézőtér előtt játszani akkor, amikor bezárt minden étterem? Hogyan kell kezelni azokat a helyzeteket, amikor egy-egy alkotó úgy dönt, hogy nem szeretne bemenni az épületbe, mert fél? A kritikus úgy látja, hogy az élő közvetítésekről nem lehet csak művészeti és esztétikai elvek mentén beszélni. – A jelen színházi helyzetnek rengeteg, egyelőre nehezen belátható következménye van és lehet, anyagi és egészségügyi téren egyaránt.
