James Bond, mint fikciós mozihős, már ötvennyolc éve folyamatosan meghatározó szereplője a filmtörténetnek, ezzel minden idők legsikeresebb franchise-a a 007-es ügynök. Ez idő alatt huszonnégy jogtisztának tekintett filmben hat színész – Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig – keltette életre minden idők legelegánsabb és legnépszerűbb titkos ügynökét. Bár 2020-ban érkezett volna a huszonötödik Bond opusz, a Nincs idő meghalni című, melyben utoljára látjuk Daniel Craiget a szerepben, majd csak jövőre jön a mozikba, vírusidők után.
Addig is, hogy a rajongók és az ismerkedők (már, ha vannak ilyenek egyáltalán…) kedvében jár a HBO, mivel a Go nevű streming platformujukon december egytől az összes film elérhető lesz egyben a kábelcsatornákon pedig „folytatásban”, legalábbis, amelyek a EON prodcuctions keretei között készültek. Pazar program kijárási tilalom idejére, hiszen a Bond-filmek szó szerint a világot jelentik, az ügynök szinte mindenhol megfordult a csaknem hat évtized során. Sajnos Magyarországon nem, a legközelebb, ahol tevékenykedett, az Pozsony a Halálos rémületben című Dalton epizódban.
A figura megalkotója lan Fleming író, aki maga is kém volt a második világháborúban. James Bond a nevét a neves philadelphiai ornitológus után kapta, Fleming ugyanis a Casino Royale írása közben egy madarakról szóló könyvét lapozgatta egy pohár whisky kíséretében. A regények filmjogait egy producerpáros, Albert R. Broccoli, alias „Cubby" és Harry Salzman vette meg. A szakma nem jósolt nagy jövőt Mr. Bondnak, az első mozifilm, a Dr. No (1962) nagy nehézségek árán jött létre, tucatnyi forgatókönyvíró és rendező utasította el a mítoszteremtő lehetőséget. Problémát okozott a főszereplő személye is, a legesélyesebb jelölt Cary Grant volt, de a producerek tudták, ha őt választják, csakis egyfilmes szerződésről lehet szó. James Mason csak két filmre írt volna alá. Később szóba került Roger Moore is, de akkor éppen el volt foglalva Az Angyal című, hazánkban is népszerű sorozat forgatásával.
Végül gondoltak egy merészet: James Bond szerepét egy ismeretlen fiatalemberre, Sean Conneryre bízták. A rendezést Terence Young vállalta, aki szintén telitalálatnak bizonyult, szokásait, stílusát tekintve állítólag ő maga volt James Bond, azaz önmagára szabta Connery figuráját. Ő rendezte egy évvel később a második, Oroszországból szeretettel című Bond-filmet is. A nagy kiugrás és a vele járó hisztéria kezdete az 1964-ben készült, Guy Hamilton rendezte Goldfingerhez kapcsolódik. Ennek megfelelően az 1965-ös Tűzgolyó (ismét Terence Young a direktor) kasszát robbantott.
A siker titka az újdonság volt. A Bond-filmek addig sosem látott módon ábrázolták a szexet, az erőszakot. Nem volt szokás a vásznon ilyen lélektelen vagánysággal (és magától értetődően) megfektetni az útjába került nőket, akik természetesen valamennyien bombázók voltak. Az sem, hogy egy hős ilyen különös, mosolygós közönnyel és könyörtelenséggel végezzen minden ellenfelével. Az egymondatos fekete humort is őfelsége titkos ügynökének köszönheti a kommersz film, ma már nincs hollywoodi alkotás ütős rövid poénok nélkül.
Az 1967-es Csak kétszer élsz forgatása előtt már mondta Connery, hogy neki viszont terhes a figura és más irányokban szeretné kamatoztatni színészi képességeit. 1969-ben így lett az akkor csak harmincéves George Lazenby a második Bond, az Őfelsége titkosszolgálatában című darabban. Ennek rendezője, Peter Hunt úgy vélte, hogy ideje visszatérni az alapokhoz, azaz Ian Fleming regényéhez. A figurát emberi érzésekkel ruházta fel. Bond szerelmes lett, megházasodott, de feleségét brutálisan meggyilkolták az utolsó jelenetben. A film azóta a széria talán legizgalmasabb darabja, mitikus rajongótábora van és számos szaklap ezt hozta ki a legjobbnak a toplistákon. Lazenby számos ok miatt érezte úgy, hogy „senki nem látja őt szívesen”, illetve úgyis vége a szériának, mert jön a hippi korszak és felmondott annak ellenére, hogy a következő filmért egymillió dolláros gázsit kapott volna. Ezt a pénz felvette, majd jótékonyságra adományozta a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) című darabban visszatérő Connery. Ezután persze, még számos alkalommal láthattuk a 007-est akcióban Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig alakításaiban, így Bond sokak szemében már generációs vita – mármint, hogy kinek ki az igazi Bond. A legtöbben azonban a Lazenby epizód atmoszféráját tovább vivő, drámaibb hangvételű részeket kedvelik, mint A magányos ügynök (1989) vagy a Skyfall (2012).
Ha csak a hivatalos filmeket adná le a HBO, már az is nagy öröm lenne a mozgókép szerelmeseinek. A szelekciójukban azonban megtalálható kettő nemhivatalos mozifilm. Az 1967-es Casino Royale, amely mai szemmel kicsit poros komédia, David Niven alakítja James Bondot, illetve Woody Allen Jimmy Bondot. A másik a Sohase mond, hogy soha című darab, mely 1983-ban, mint laza Tűzgolyó remake tizenkét év szünet után hozta vissza az „isteni” Sean Connery-t az univerzumba és egyfajta ellen-Bondként majdnem egyidőben ment az adott évben a mozikban a Roger Moore féle Octopussyval. Mindkét film siker lett, bár a kritikusok szerint az Octopussy volt a komoly alkotás, a Connery-féle mű afféle önreflexszív epilógus.
