Méltatlanul elsikkadt az elmúlt napok válság-zuhanyhiradójában az a nagyszerű hír, hogy a magyar kormány újabb bankba tette be a lábát. No nem valami brutális akvizícióról van szó, csupán arról, hogy a Gránit Bankba a magyar állam három milliárd forintot fektetett, és a tőkeemelésért cserébe az adófizetők megkapták a kisbank részvényeinek hét százalékát. Varga Mihály az ezt bejelentő sajtótájékoztatón nem győzte ecsetelni, hogy milyen jó üzletet köt a kormány, hiszen a befektetés az állam és a bank számára is előnyös, tovább emelkedik a pénzintézet értéke és megkezdődik a külföldi terjeszkedése, ami nemzetgazdasági szempontból is előnyös, hozzátéve, hogy a tőkeemelés megfelel a kormány pénzügypolitikai törekvéseinek is.
Én most el is engedném ezt a három milliárd forintot, hisz tényleg nincs fontosabb adófizetői érdek per pillanat, mint a kis magyar bank fejlődésének a támogatása. Sőt azt is megengedem, hogy egyszer ez a hét százalék érhet majd akár öt milliárd forintot is, vagyis tényleg jó üzletet köthetett most Varga Mihály. Majd elválik.
De. Ugyanezen a bank állami részét Varga Mihály 2017-ben 4,5 milliárd forintért adta el Hegedűs Évának, a bank fő tulajdonosának. Találják ki mekkora volt az állami rész! Elárulom: 36,5 százalék. Ma meg fizet hét százalékért három milliárdot és még örül is neki. 2017-ben is ünnepelte magát a PM, hisz nem egészen 200 milliós nyereséggel szálltak ki a bankból. A 200 millió nekünk, egyszeri polgároknak hatalmas pénz, de az állam számára ez az összeg a kerekítési hiba közelében van. Arról nem beszélve, hogy a 36 százalékért cserébe komoly beleszólási joga van egy tulajdonosnak a cég működésbe – a most vásárolt hét százalék arra elég, hogy az állam képviselője kaphat egy kávét az évi közgyűlésen.
Évtizedek óta dúl a vita arról, hogy az állam lehet-e jó tulajdonos. Biztos van ilyen ügylet, de a mostani nem az: olcsón eladok egy bankot, majd utána a válság közepén drágán vásárolok. Ez balekság.