A jelenkori magyar futball, amely változatlanul és reménytelenül távol van az igazi labdarúgástól, nem csupán a nívó tekintetében csúfolja meg sok évtizedes dicső múltját. Morálisan ugyanolyan mélyre süllyedt, mint szakmailag. Ennek eklatáns példája a járvány alatti magatartás.
Szeptemberben az FTC kapásból elutasította a Paks kérelmét a bajnoki mérkőzés elhalasztására, jóllehet akkor még nem sejthette, hogy edzőt vált az ellenfél, majd Bognár György irányításával szórni kezdi a gólokat, és elfelejt kikapni a nagy kihívást a jelek szerint még a tolnai kis csapatnak sem jelentő NB I-ben. Igaz, az erkölcs (erő, egyetértés) nem a várható kimenetel kérdése. Etikai alapvetés, hogy bajban lévőbe kiváltképp nem rúgunk, pláne nem pandémia idején, amikor a minimum az együttérzés és a segítő szándék. A Ferencváros úgy nyert atomjaira esett vetélytársával szemben 5-0-ra, hogy már az első percben gólt ért el az Üllői úton. Nyilván azért is tömte ki riválisát, mert a vendégeknél a masszőr fiát is be kellett vetni azokon túl, akik csak lézengtek a pályán, mert a vírusfertőzésből lábadozva egyáltalán nem edzettek.
Gyönyörű győzelem volt, épp annyira magával ragadó, mint Orosz Pál kommentárja. A ferencvárosi vezérigazgató, akinek édesapja igazi nagy FTC-ben játszott 265 bajnoki mérkőzést – a Juventus elleni győztes európai kupadöntővel együtt –, azt mondta a barcelonai BL-találkozón elszenvedett 1-5 után: „A pályán mutatkozik a legkisebb különbség.” Ebben a vitathatatlan állításban az a legnagyszerűbb, hogy bármikor elővehető, elvégre 40-0 nem létezik a futballban. A Marca című, nem a Barcelonához, hanem a Real Madridhoz közel álló spanyol lap mindenesetre „aperitifnek” nevezte az FTC-t, amelyet a Juventus elleni 1-4 után is győztesként ünnepelt a hazai média egy része, jóllehet Buster Keaton és Charlie Chaplin nem csetlett-botlott annyit, amennyit a nagy nevettetők produkciójánál kevésbé szórakoztató burleszket előadó zöld-fehér védelem.
Az MTK tanult a pályán kívüli ferencvárosi példából, és kikosarazta az Újpestet, azaz arra kényszerítette Covid sújtotta lila-fehér ellenfelét, hogy álljon ki bármilyen összetételben. Még a bőszen kormánypárti Origo is azt írta: „Az Újpest soha nem látott kezdővel és a teljes edzői stábja nélkül lépett pályára.” A bemelegítést a fizioterapeuta vezényelte, majd a megejtően sportszerű MTK 4-0-ra győzött. A Diósgyőrnek futballoznia sem kellett a 3-0-ás diadalhoz, mivel a bölcs és igazságos MLSZ a DVTK-nak ítélte a három pontot az után, hogy a Megyeri útiak huszonöt játékosa közül huszonhárom produkált pozitív tesztet. Arra azért kíváncsi lennék, miként volna elképzelhető a játék két árva futballistával. Kilences létszámhátrányban talán még a legendás újpesti Fogl-gát sem tudott volna ellenállni...
A Békéscsaba keretéből már huszonnyolcan hiányoztak, ám ez sem hatotta meg a debrecenieket. Az emberfeletti versengésben a nagy erdőbe, azaz az NB II-be került klub ügyvezető elnöke még furcsának is találta a megyei lap felvetését, mi szerint „a döntés eléggé vegyes fogadtatásra talált a szurkolók körében”, mert azt kérdezte a messzemenően megbízhatónak tartott helyi újság eléggé el nem ítélhető módon érdeklődő riporterétől: „Miért kellett volna halasztani?”
Ebben a környezetben szokatlan és minden elismerést kiérdemlő fejlemény, hogy a Budafok hozzájárult a Honvéd halasztási kérelméhez. A kis klub (bár nagy ma egy sincs) joggal írta közleményében: „A jelenlegi nehéz helyzetben különösen fontos példát mutatni sportszerűségből és egymás tiszteletéből. A sportnak többről kell szólnia, mint pusztán bajnoki pontokról, hiszünk abban, hogy vannak fontosabb értékek, amelyeket a BMTE képvisel és közvetít.” Ez még annál is szebb, mint Bognár mérlege a Pakssal: öt győzelem, egy döntetlen, 18-6-os gólkülönbség. A tolnai sorozat ugyanis a szerény NB I-es készlet karcsúságára is rávilágít. A huszonkettedik kerületi döntés viszont a Budafok erkölcsi erejét bizonyítja. Bravó, vezetőség, bravó, BMTE!
Jó érzés elkönyvelni, hogy e mégsem teljesen vigasztalan világban egy Budafokkal beljebb vagyunk.
