Nemzetközi Űrállomás: 20 éve űrhajósok otthona. Az amerikai futballpálya nagyságú, hat hálószobás háznak megfelelő élettérrel rendelkező ISS körülbelül 150 milliárd dollárból készült el, amelyet az Egyesült Államok, Oroszország, Európa, Kanada és Japán adófizetői fizetnek. Eddig 19 ország 243 asztronautája látogatta meg, mintegy 3000 tudományos kísérletnek adott otthont. Mivel a világ egy járvány szorongásában van, és a klímaváltozás egzisztenciális veszélye fenyegeti a bolygót, egyesek ismét megkérdőjelezik az emberek űrbe küldésének motívumait.
Ma már nagyon komoly feladatokat oldanak meg automatikus űreszközök: hosszú évekig siklanak céljuk felé a sugárzásoktól nem zavartatva, az utolsó pillanatig adatokat küldve, mintákat gyűjtenek aszetroidák felszínéről és visszatérnek a Földre. Mindez ma már megkérdőjelezi azt, valóban van-e értelme hatalmas pénzeket költeni arra, hogy emberek hónapokat töltsenek az űrállomáson olyan tudományos munkákat végezve, amiket robotok sokkal hatékonyabban, gyorsabban és olcsóbban meg tudnának oldani. Lord Rees of Ludlow Királyi Csillagász szerint a Nemzetközi Űrállomáson eddig megfordult több száz űrhajós összesen nem végzett olyan értékű tudományos munkát, amit a bekerülési költség - 150 milliárd dollár – kis töredékével felérne. „Az ISS leginkább csak akkor kerül be a hírekbe, ha szivárog a levegő, elromlik a wc, vagy Chris Hadfield gitározik és énekel” – jegyezte meg Lord Rees a BBC-nek. A Hubble-távcső, a Mars-, Jupiter- és Szaturnusz-szondák sokkal több hasznos ismeretet szereztek az elmúlt évtizedekben. De gondolhatunk az OSIRIS-Rex-űrszondára is, amely néhány napja a Földtől 320 millió kilométerre lévő Bennu-aszteroidára szállt le anyagmintát gyűjteni és elindult vissza.
Linda Billings, az amerikai Nemzeti Űrintézet kutatója régebben maga is híve volt az emberi űrutazásnak, ma már azonban megváltoztatta nézeteit. „Nem hatékony. Túlságosan drága. És a végső kétely számomra: a célja". Szerinte az emberek űrbe küldését sokkal inkább ideológiai, mint tudományos érvekkel indokolják, aminek a hódítás és a kihasználás a végső célja. „A NASA felmérhetetlen mennyiségű és minőségű munkát végez a klímaváltozás tanulmányozásával, a politikai rendszerünk vizsgálatával, amire a vállalati világ mindössze annyit mond, köszönjük, nem kérünk belőle. Mi haszna van az űr felfedezéséből az indiai és a bangladesi embereknek , akiknek megélhetése a víztől függ, és akiket végül el fog mosni?” – véli Billings.
Az is feltűnő, mennyire egyenlőtlen, kik jutnak fel az űrbe. Az első generációs kozmonauták – Tyereskova kivételével – mind fehér férfiak voltak. Legtöbbjük még ma is pilóta, volt katona. 1969 júliusában, röviddel az Apollo 11 fellövése előtt fekete polgárjogi tiltakozók gyülekeztek Cape Canaveralnál, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy milyen szegénység van egyes területeken.
Hasonló érvelések a jövőben is várhatók. „2050-ben magánűrállomások lesznek fenn, ahol egyesek a szabadságukat töltik majd, és ha lesz hozzá megfelelő bevételük, a század végén akár Hold-bázisokon is megtehetik ezt” – mondja Robert Patillo, amerikai civil jogi ügyvéd. „Az emberiség még nem áll készen arra, hogy elhagyja a Földet. Még hosszú intellektuális, morális és társadalmi fejlődésre van szükségünk ahhoz, amíg egyáltalán gondolhatunk rá” – jegyzi meg Billings. Lord Rees szerint el kell fogadnunk, hogy olyan faj vagyunk, amely a Földön fejlődött ki, az ennek megfelelő korlátokkal: nem nézhetünk úgy magunkra mint az evolúció csúcsára. Talán a leszármazottaink – akik nagyon különbözők lesznek tőlünk, genetikailag módosítottak, vagy elektronikusan létezők – lesznek azok, akik messze a Földön-túli vidékeket felfedezhetik. Az ISS húsz éve arra tanított meg minket, hogy az űr vákumában, egy szigetelt bádogdobozban való élet és munka – amikor tubusos ételt kell ennünk és visszaforgatott izzadságot és vizeletet kell innunk – kihívást jelent és drága. A legnagyobb eredmény, amit az űrállomástól kaptunk, hogy jobban megértjük a földi életet.
