Németh László, bonyhádi vállalkozó 2012-ben lett a zsinagóga gazdája. Az épület korábbi tulajdonosa egy, az adósságai miatt ellehetetlenült helyi vállalkozó volt, aki a zsinagóga átadásával tudta le a Németh Lászlóval szemben fennálló tartozását. A szerkezetileg erős, ám kinézetében a végletekig megkopott épület addig raktárként szolgált, és mennyezetig tele volt bontott autóalkatrészekkel. Németh László a bonyhádi Soá Alapítvány aktivistái segítségével öt hét alatt kihordta, elszállította az ezermázsányi vasat, és kitakarította az épületet.
Akkor már jól látszott, hogy 200 négyzetméteres, boltíves zsinagóga páratlan műemléki érték, ami felújítva közösségteremtő épülete lehet a Tolna megyei városnak. A török kiűzése után az 1740-es években érkeztek az első zsidó családok Bonyhádra. 1782-ben a mezővárosi rangra emelkedő, 3 ezer lelkes település lakóinak ötöde volt zsidó, s ők főképp kereskedelemből vagy kézművességből éltek. A zsidó közösség folyamatosan erősödött, ennek egyik látványos jele volt, hogy 1794-95-ben Bonyhádon épült fel az egyik első, újkori, magyarországi zsinagóga. A XVIII. század uradalmi épületeire emlékeztető, barokk stílusú zsinagóga belső terének közepén áll a tóraolvasó emelvény, a bima. Ez a megoldás cseh-morva hatást tükröz, amit az magyaráz, hogy a Bonyhádra bevándorló zsidók elsősorban ezekről a területekről indultak útnak.
A II. világháború kezdetén a tízezer lelkesre erősödött Bonyhádon 1159 zsidó élt, közülük 172-en tértek vissza a haláltáborokból. A megmaradtak nagyobb része elköltözött innen, sokan Amerikában és Izraelben települtek le, s ma már – Németh László szerint - talán, ha két tucat bonyhádi tartja magát zsidó gyökerűnek. Az, hogy a zsinagóga visszakapja eredeti feladatát, sosem jött szóba. Az viszont igen, hogy az épület emlékeztessen a múlt szenvedéseire, és kapjon valamilyen kulturális funkciót, s legyen újra városképi attrakció.
Ezt szeretné jelenlegi tulajdonosa is. Az elmúlt hónapokban több kulturális rendezvénynek adott otthont az atmoszférikus épület, fellépett itt már a Fesztiválzenekar is. Németh László úgy véli, hogy koncertek, irodalmi estek, stúdiószínházi bemutatók, kerekasztal beszélgetések, kiállítások megtartására alkalmassá tehető a zsinagóga, ám előbb több százmillió forintot kell ráfordítani. Mert meg kell erősíteni a karzatot, az eredeti megjelenést megidéző ablakok és ajtók kellenek, komoly feladat a bima, a tóraszekrény és a belső festmények restaurálása, stílusos burkolatot kell kapjon az épület járófelülete, és vissza kell varázsolni a lehullt vakolatú zsinagóga külső pompáját. De nagy munka az épület közmű- és energiarendszerének kialakítása is. Németh László „át akarja vinni” az épületet alapítványi tulajdonba, mert akkor a zsinagógafelújítás programja pályázhat a műemlék-megőrzési célokra meghirdetett nemzetközi és hazai forrásokra.
A felújításnak azonban akkor van igazán értelme, ha olyan funkciót találnak az épületnek, amire valóban szüksége van a városnak, és aminek működtetése – a még ezután létrehozandó alapítvány és Bonyhád közössége számára – elviselhető anyagi áldozat árán fenntartható. Egyébként a lehetséges hasznosítást az is befolyásolja-korlátozza, hogy a zsinagóga teljes területének legfeljebb felét foglalhatja el a publikum, hisz a középen álló bima egy előadói est fellépőit részben eltakarja – így 80-120 nézője lehet egy-egy produkciónak. Az, hogy a zsinagógából vendéglátóhely legyen, és mellesleg néha rendezzenek kulturális eseményeket, nem összeegyeztethető az épület szakrális múltjával. Igaz, attól még, hogy kocsma nem lehet a házból, a kulturális rendezvényeken – természetesen – működhet alkalmi büfé az épületben. De hát, ismerjük a viccet arról, hogy: tóraolvasás közben nem lehet dohányozni, viszont dohányzás közben lehet tórát olvasni, mert utóbbi mindig helyes cselekedet.
