„(…) a Kocka nem elégedett meg a társadalom néhány szűk rétegével: megtalálta az utat olyan emberekhez is, akikről senki nem gondolta volna, hogy valaha is érdekesnek találnák. A fejlett és fejlődő országokban, a nagyvárosokban és a kis falvakban, a csendes vidékeken és a közkedvelt turistaparadicsomokban, múzeumokban és művészeti galériákban… Mindig csodálattal figyeltem, milyen óriási lelkesedés fogadta mindenütt. A Kocka megerősítette abbéli meggyőződésemet, hogy létezik egyetemes emberi természet, amely az életkor, a társadalmi státusz és a faji hovatartozás felett áll, amelynek egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy a világnak mely pontján születtünk, hogy hol és milyen körülmények között élünk.” Rubik Ernő színes találmányára talán még sosem gondoltunk másként, mint izgalmas logikai játékra, e sorokat olvasva azonban jóval többnek tűnik annál. Bizonyára mindannyian fel tudjuk idézni meghatározó találkozásainkat a tenyérnyi tárggyal, A mi kockáink című könyvet kézbe véve azonban új nézőpontból is közelíthetünk hozzá.
Miközben az olvasás során megelevenedik előttünk hogyan forgattuk kíváncsi felnőttként vagy izgatott gyerekként a Bűvös Kockát, bepillanthatunk a kulisszák mögé is, a feltaláló gondolkodásába is. Legyen az eredeti vagy utángyártott, megkopott vagy színes ragasztószalaggal újra felcímkézett, gyors vagy helyenként berozsdásodott, családi örökség vagy új darab, a Kocka az évek során számos otthonban vált kedves játékká, közeli ismerőssé, jó baráttá. Nem csoda, hogy feltalálója is szinte gyermekeként tekint rá, és tollat ragadott, hogy beszámoljon arról, hogyan született, majd nőtt és növekedett. Ahogy az idézett sorokból is kiderülhetett, a könyv megannyi témát ölel fel, ahogy Rubik Ernő fogalmaz, szól „kreativitásról, szimmetriáról, oktatásról, építészetről, kérdésekről, játékosságról, ellentmondásokról és a szépségről is”. Talán csak a számára legegyértelműbbet nem említi: az örök kíváncsiságról.
Izgalmas hibrid ez az írás; a szerző már a legelején megfogalmazza, nem szeret írni, sorai mégis azonnal magával ragadják olvasóját. Egyszerre memoár, filozófiai és történeti utazás, könyv a rejtvényekről, a felfedezés, a megtalálás erejéről, olykor hihetetlennek tűnő mese a Kockáról, és bevezető az emberi természet megfejthetetlennek tűnő működésébe. Rubik Ernő látszólag lerántja a leplet a sikerről, mégis megannyi kérdést tesz fel; nem a világszerte ismert feltaláló szerepében tetszeleg, sokkal inkább egy játékos embert ismerünk meg. Aki elárulja azt is, bár katartikus élmény volt, mikor először kezébe vehette a 3x3-as, színekkel ellátott fakockát, neki is fejtörést okozott, hogyan is rakja ki az első összekeverés után.
Az olvasóban persze pillanatnyi szomorúságot kelthet, hogy a Rubik-kocka feltalálója megoldási javaslatokat, és trükköket nem kínál (e célból több könyv született már, és az interneten is számos tippet találunk), ám amint leírva látja, hányféle pozíciót vehet fel a kocka, mégis érez valamiféle megnyugvást – akkor is, ha esetleg csak egy oldalt sikerült eddig kiraknia. Ez a szám több, mint ahányan a bolygón tartózkodunk. Egészen pontosan negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymilliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer. Ebből megtalálni a megoldást valóban nem könnyű, ezt könnyen beláthatjuk. S noha vannak, akik ma már néhány másodperc alatt tudják kirakni a rejtvényt, úgy tűnik, mégsem az eredmény a lényeges. Egy látszik biztosnak: valami olyan titok rejlik ebben a találmányban, amelyet sem megfejteni, sem leírni nem lehet. Játszani kell vele, újra és újra.
Infó:
Rubik Ernő: A mi kockánk, Libri Könyvkiadó, 2020. Fordította: Bujdosó István (a fordítás a Cubed – The Puzzle of Us All című könyv alapján készült)
