Ki írta a tüntetésen elhangzott beszédét?
Én.
Kellett egyeztetnie a hallgatói fórumon?
Igen. Ez néha számunkra is meglepően profin működő rendszer, ahol mindennek van felelőse, munkacsoportja, semmilyen olyan szöveg nem jelenthet meg, amelyet nem egyeztetünk. Egységes a véleményünk arról, hogy milyen hangnemben milyen információk férnek bele egy ilyen beszédbe.
Mit gondol Gulyás Gergely tüntetésre adott reakciójáról?
Egy ilyen harmatgyenge, kellemetlen, buta reakció a legnagyobb elismerése a munkánknak.
Érzékelik, hogy az egyetemen túlmutató társadalmi ellenállás vezetői lettek?
Ha nem érzékeltük volna már a bajt az SZFE modellváltása előtt, akkor nem foglaltuk volna el az egyetemet. Hatott ránk a sok előttünk lévő lépcsőfok.
CEU, MTA, TAO?
A bűvös hárombetűsek, igen. De az is, ami az egészségüggyel, vagy a közoktatással történik. Amikor megjelentek a gyűlöletkeltő, csúsztató kék plakátok, azt éreztem, hogy ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Azóta sok év eltelt, és mindig történt valami újabb, az ingerküszöböt pedig zseniális ügyességgel tolták egyre feljebb. Mi csak annyit mondtunk, hogy ez az ingerküszöb nem tolódhat tovább. Sokan mondták nekünk, hogy az egyetemfoglalás célja a kormányváltás. Ez nem így van. A mi célunk az egyetemi autonómia visszaállítása. Meggyőzni a minisztert, hogy induljon újra a folyamat, legyen akár modellváltás, de ez párbeszéd után dőljön el. Az, hogy az SZFE ügye rést üt a rendszeren, és bizonyítja, hogy lehet nemet mondani, már sokkal több embert érint, de nem a mi szándékunk volt. Talán nekünk volt eszközünk, nem több és nem kevesebb vesztenivalónk, hogy a magunk módján elkezdjük a tiltakozást. Sok erőt ad, hogy ennyien állnak mellettünk, de fontos, hogy ne tévesszük el az irányt.
Sokan arról is beszélnek, hogy majd önök megvívják helyettük a forradalmukat.
Az lenne jó, ha ez olyan forradalom tudna lenni, amelyben az évtizedes sértettségen és megosztottságon lép mindenki végre túl. A színházi szakmában a Magyar Színházi Társaság és Magyar Teátrumi Társaság közötti népmesei konfliktus oldódna fel. A generációnk felelőssége, hogy a titánok harcán és gyűlöletkeltésen alapuló magyar történelem más mederbe kerüljön. Nekünk már van annyira elegünk ebből, hogyha átkerül hozzánk a staféta, akkor megváltoztatjuk, utána pedig mi még azelőtt adjuk át a stafétát, mielőtt megkeseredettek, sértettek lennénk és újrakezdenénk a megosztottságot.
Tegyük fel, visszakerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz az egyetem. Mi lesz? Mit csinálnak a társadalmi ellenállással, amelynek élén találták magukat?
Ha így lesz, nem fogunk csak azért nemet mondani, hogy a többiekért mártírkodjunk. Viszont reméljük, hogy mindenki levonja a tanulságot. A kormányon lévők megtanulják, hogy meddig lehet húzni a határokat, a nép pedig erőre kap, hogy mikor és hogyan érdemes szólni. Jó lenne, ha forgatókönyvvé válna, hogy egy nemzetnek és vezetőinek hogyan kellene problémákat megoldaniuk.
Emlékszik arra az időpontra, amikor ön személyesen azt mondta, hogy ez így már nem mehet tovább?
Upor László megbízott rektorhelyettes novemberi ki nem nevezésének idején még nem látszódott, hogy mire megy ki a játék. A kormány részéről tudatosan felépített folyamat volt, hogy semmilyen konkrétumot nem tudtunk. Az elborulás napja számomra az volt, amikor Pestről Pécsre vonatozva olvastam a hírt, hogy Vidnyánszky Attila lett a kuratórium elnöke. A közlés ténye, a formája és az idő, amennyit vártunk a döntésre sokunkban okozott törést és ekkor vált biztossá, hogy valami történni fog.
Van oktatás most az egyetemen?
Van. A tanköztársaság sok stratégiát ágyaz magába, például az oktatás és a blokád arányairól. Folyamatosan beszélünk az egymás mellett létező, olykor nagyon eltérő elképzeléseinkről.
Ez például a beszédben említett demokratikus működés nehézsége?
Igen.
Mennyire látnak előre?
Mindig azt gondoljuk, hogy valameddig igen, de aztán mindig történik új fejlemény, ami gyökeresen megváltoztatja az addigi terveinket. Ezek a legjobb helyzetek, ilyenkor sok az adrenalin.
Mit gondol a tanárok sztrájkjának jogellenességéről?
Ebben a helyzetben mindenkinek megvan a maga vesztenivalója. Az első vagy az ötödévesnek, a diáknak vagy a tanárnak rosszabb-e, rizikósabb-e? Az biztos, hogy mindenki elkötelezett abban, hogy együtt csináljuk végig. Nem hagyjuk sem magunkat, sem egymást semmifajta fenyegetőzésekbe beleállni. A sztrájk jogszerűségével kapcsolatos döntést meg lehet fellebbezni, nem érzem olyan ügynek, amitől bárkinek össze kellene szorítania a fogait.
Önnek mi a vesztenivalója?
Ez az utolsó évem. Ha érvénytelenítenek egy fél évet, nem akkora veszteség, és nem is tűnik kivitelezhetőnek. Állami támogatással jártam ide, ezért ha egyszer csak valaki kirúgna az egyetemről, akkor vissza kellene fizetnem ezt az összeget. De ezek olyan dolgok, amelyektől nem szarom össze magam.
Diploma nélkül lehet színházi rendező?
Persze. Nem véletlen jár ide az ember, vagy kap diplomát, de a hosszú- vagy rövidtávú tehetség nem függ attól, hogy kap-e egy papírt.
Tudták a modellváltás előtt, hogy három-négyszázan ugyanazt gondolják a világról vagy az egyetemi autonómiáról?
Nem gondoljuk ugyanazt a világról. Az egyetemi autonómia fogalma viszont nem relatív. Az, hogy a jelenlegi sakkjátszmában a velünk szemben álló fél mást gondol róla, az már önmagában probléma. Mi nagyon jóhiszeműen, kíváncsian kérdezve, párbeszédért gyakorlatilag térden csúszva kerestük az erre megfelelő partnereket. Aztán megtudhattuk, hogy ki bujtogat minket, ki szervezi ezt a háttérből, kitől kapunk ezért pénzt. Ezért teljes biztonsággal tudjuk, hogy mi meg tudjuk indokolni a saját igazunkat, ők pedig nem.
Vidnányszky Attila és Szarka Gábor is kezdeményezett párbeszédet. Mégsem állnak szóba velük, miközben a párbeszédet hirdetik.
Nem vagyunk hajlandóak a párbeszédre azokkal, akiket illegitimnek tekintünk. A minisztériummal szeretnénk tárgyalni, akik a fejünk fölé helyeztek erre alkalmasságukat nem bizonyító embereket. A modellváltásról semmit nem tudunk, kivéve az új campust, amiről amúgy tíz éve van szó.
Hárommilliárdra emelkedett a költségvetési támogatás is.
Köszönjük szépen.
Egyeztetnek külső féllel?
Soros Györggyel, nemzetközi háttérhatalmakkal és Gyurcsány Ferenccel?! Nem. Jogi és jogértelmezési kérdésekben – miután nem jogászok vagyunk, bár egyre több ilyen ismeretünk lett sajnos – megkeresünk szakembereket. De erre a válaszra ebben az országban fölöslegesen sok energia megy el, amit gyűlölök.
Szarka Gábor be nem engedésekor volt önben együttérzés?
Inkább azóta. Sokszor azt mondja, hogy amit ő csinál, azt jogszerűnek, kikezdhetetlennek érzi, de arról nem beszél, hogy előtte mi történt. Van bennem empátia iránta, de nem sajnálom. Nehéz lehet olyan retorikát felépíteni, ami hazugságon alapul, de ez az ő személyes döntése.
Szarka Gábor lakók panaszairól, munkatárs arcába tolt kameráról, anarchiáról beszélt.
A Vas utcai lakóinak minden köszönetünk, sajnálatunk, elismerésünk. Sajnos nem tudunk mást tenni, mint türelmet, kitartást és empátiát kérni. A dohányzásra egy kis udvar van kijelölve, ahol a sok ember bármennyire halkan próbál beszélni, akkor is hangos lesz. Egy konkrét esetről tudok, amikor kamerával a kezében kikezdhetően viselkedett egy hallgató egy kikezdhetően viselkedő dolgozóval szemben. Nem akarom őt felmenteni, de 53 nap alatt felgyülemlenek az indulatok. Nagyon sok energia van abban, hogy csak egy ilyen eset volt.
Mi a következő lépés?
A hosszú távú stratégia az, hogy kitartunk. És egyre könnyebb hinni benne, mert egyre több üres fenyegetés érkezik, amire nagyon könnyű nemet mondani. Minél többet merünk vállalni, annál egyértelműbb, hogy amíg ezek a játékszabályok adottak, addig csináljuk tovább.
Van aki szerint a hallgatók arra játszanak, hogy erőszakos jelenetek alakuljanak ki, és így hőssé, mártírrá váljanak.
Nem akar senki hős vagy mártír lenni. Tanulni akarunk, meg jó lenne, ha nem kéne elköltözni ebből az országból. Most egyelőre egyiknek sincsenek meg a feltételei.
Színházrendezőként elmenne külföldre?
Anyanyelven is nehéz létrehozni és másoknak megmutatni egy víziót, nem hiszem, hogy idegen nyelven meg tudnám tenni, és nincsen küldetéstudatom egyetlen másik nép felé sem. Jó lenne, ha pár évtized múlva, amikor családom lesz, azt érezhetném, hogy legalább egy kis dominó voltam a pozitív változásban.
Családja hogyan éli meg az elmúlt heteket?
A nagymamáim büszkék, de aggódnak. Édesapám hatvan körül járt, amikor úgy érezte, hogy valamit tennie kell, indult területi képviselői pozícióért. Sajnos már nem él, de elpusztíthatatlan erőt jelent, hogy azt gondolom, hogy büszke volna rám. Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy keresse meg magában ezt az elpusztíthatatlan erőt, amitől nem válik kérdéssé, hogy miért érdemes kockázatot vállalni.
Önt félt egyszer is?
Egy pillanatig sem. Gyakrabban érzem kiváltságosnak magam, hogy részese lehetek annak, hogy az SZFE-t és ezzel analóg módon bármi mást megvédünk.
Pécsi rendezésével a Pesti Srácok is foglalkozott, perverz, pornós Bánk bánként emlegették az előadást.
Színdarab gimnázium óta ennyire nem hagyott hidegen soha. Amikor szóltak, hogy Pécsett, amit nagyon szeretek, lehet Bánk bánt csinálni, úgy éreztem, hogy ez visszautasíthatatlan jel. Mindez párhuzamosan zajlott az SZFE-eseményekkel. Törley-Havas Sára dramaturggal azt gondoltuk, a darab arról szól, hogy vannak emberek, akik szembeszállnak a tarthatatlan korrupt hatalommal. Még a Nádasdy-szövegen is újítottunk, de nem gondoltuk, hogy nemzetsértő misszió lenne mondatokat sűríteni, érthetővé tenni. Nem akartuk lehugyozni a magyar nemzeti drámatörténet kincsét. Mégis „ez lett” belőle, mert van benne nyolc trágár kifejezés. Az igazgató tett jóindulatú megjegyzéseket arról, hogy az ő színházi ízlése az aktualizálásból mennyit enged, de nem húzott határvonalat. Ha máskor történik ez, akkor nem tör ki a kétszáz fős bemutató után kétezres kommentháború. A premier után azonban megjelent egy közlemény a színház részéről, amelyben felhívják a nézők figyelmét: megváltozott a szövegkönyv, vannak benne trágár szavak és megváltozott a darab mondanivalója is. Nem változott meg a darab mondanivalója, csak nem könnyű vállalni, hogy hazaszeretetnek, magyarságnak nem feltétlen az számít, hogy semmilyen utalást nem teszünk arra, hogy ma Magyarországon sok a probléma, hanem éppen az, hogy reflektálunk rájuk. Ha emiatt mentegetőzni, közleményt fogalmazni kell, akkor nagyon nagy a baj.
Vannak „szent” művek.
A tradíciók híveként tíz körömmel küzdök a bigottság ellen. Nincs szentebb feladat annál, hogy valamit, amiről csak emlékünk van, hogy szent dolog, érthetővé, szerethetővé tegyünk. Nem tudok durvábbat kívánni az engem meglincselni kívánóknak, minthogy egy húzatlan, öt felvonásos eredeti szövegű Bánk bánt nézzenek végig. Nem gondoltam, hogy emberek, akik nem láttak egy előadást, ennyire el tudnak borulni.
Áruló az igazgató, aki nem veszi le az előadást, de közleményt ad ki?
Nem áruló. A párbeszéd hiányát bánom, azt, hogy nem egyeztetve írjuk meg a közleményt, és hogy szerepel benne az a mondat: „a darab mondanivalója megváltozott”. Vagy hogy tudva, hogy mindez mit okozott nekem, nem tartotta magát felelősnek. Ez globálisabb kiábrándulás és vagy nyolc újabb strigula amellett, hogy innen el kell húzni.
