Vlagyimir Iljics Lenin 1917-es áprilisi téziseiben hirdette meg a „minden hatalmat a szovjeteknek” forradalmi jelszavát, hogy aztán a kommunista rendszer ebből a minden hatalmat (és pénzt) a párt vezetőinek rendszerét valósítsa meg. Lenin a polgári forradalom utáni szocialista forradalomról beszélt, akkor még eszébe sem juthatott, hogy van ennek az útnak vértelen megoldása is. Orbán Viktor viszont már megmutatta nekünk, hogy létezhet ilyesmi, mi több, ő ezt el is nevezte fülkeforradalomnak.
A magyar miniszterelnök is demokratikus rendszert rajzolt elénk, és nem árulta el, hogy a forradalom nála azt fogja magával hozni, hogy minden hatalmat egy szobatársi közösség kezébe kell adni. Ő kitalálja (Orbán), a másik megvalósítja (Kövér), a harmadik pedig törvényesíti (Áder). Pedig ez történt. Nem kellett hozzá fegyver, nem kellett hozzá erőszak, elég volt a parlamenti kétharmados többség, és persze egy kis türelem. Ez, mondhatni, türelmes forradalom volt; tíz év kellett hozzá, hogy minden hatalom – és pénz – a Fidesz kezébe kerüljön.
Itt vagyunk ma, 2020-ban, és tényleg minden hatalmi ág ott van a kormányzó párt kezében. De ne fessük le a helyzetet ilyen széles ecsetvonásokkal: a törvényhozó, a végrehajtó hatalomról és az igazságszolgáltatásról beszélünk. A mű erre a hétre vált teljessé, amikor is a kétharmad a legfőbb bíró posztját is megszerezte, vagyis mostanra sikerült az eddig jobbára független bíróságot is megszereznie a szobatársi közösségnek. A hajdan demokratikus érzelmektől hevített, a szabadságjogokban, a törvényekben feltétlenül hívő fiatal liberálisoknak harminc év alatt sikerült ezekből a tényezőkből mindössze egyet megőrizni: odahagyták a demokratikus érzelmeiket, odahagyták a szabadságjogokat és odahagyták a liberalizmusukat, de a törvényekben ma is feltétlenül hisznek. Ami náluk annyit jelent, hogy minden akaratukat, szándékukat törvényi formába öntik, hogy aztán azt a kétharmadukkal el is fogadtassák.
Ezek persze elég sajátos törvények, jól szolgálják a minden hatalmat a Fidesz kezébe gondolatot. Ami nem pusztán az irányítás és a kontroll (egy) kézben tartását jelenti, hanem a minden pénzt a Fidesznek (ennek az egy kéznek) gyakorlatát is. Ez persze meglehetős eufémizmus: a pénzek, a vagyonelemek nem a párthoz jutnak el, hanem ahhoz a klientúrához, amelyet Magyar Bálint maffiakormányzásként írt le. Szinte nap mint nap olvashatunk erről híreket, bár mostanság már azzal kell szembesülnünk, hogy ez a maffiakormányzás messzebbre lát: olyan megoldásokat választ, amelyek a jövőt is a saját kezükbe helyezik. Egyes elemeket már azonnal privatizálnak, a pénzeket – a költségvetés, azaz valamennyiünk forintjait a zsebükbe gyűrik, és újabban alapítványokba halmozzák. A maffiakormány tehát látszólag kivonul innen, mint ahogy kivonult a sajtóból és most az egyetemekről is. A vagyon viszont tényleg kivonul, hogy aztán – egy kormányváltás során – soha ne juthasson vissza a közösség javai közé.
A (fülke)forradalom tíz év alatt felfalta az országot.