Befejeződtek a magyar-jugoszláv pártközi megbeszélések. Varsó népe nagy megelégedéssel fogadta Gomułka, az új első titkár programbeszédét. Jugoszláv szakszervezeti delegáció viszonozza a SZOT küldöttsége látogatását, széleskörű tapasztalatcsere-megegyezés. A mezőgazdasági bizottság ülése. A Bulganyin-levél az atomfegyver-kísérletek megszüntetését javasolja. A Tervhivatalon múlik, intézkedjék. Megkezdődtek a jugoszláv-román tárgyalások.
Ezeket a címeket a Népszava 1956. október 23-i, keddi számának (ára 50 fillér) címlapjáról idéztem, hogy láthassuk: ha a korabeli olvasó 1956. október 23-án reggel az újságos standok előtt állva átfutotta a Népszava címlapját, eszébe sem jutott volna, hogy még aznap este megrendül a föld, majd az országossá szélesedő lázadás elkergeti a hatalmat. Ki sejthette mindezt előre? Senki.
Mindenesetre mennyire szimbolikus, hogy Lengyelország új erős emberének, Władysław Gomułkának a „székfoglaló” beszédét éppen az október 23-i számban hozta a Népszava! Gomułka nyilván nem a magyar lázadó fiatalsághoz beszélt, az üzenetét azonban nálunk is dekódolni lehetett, elvégre Lengyelország akkor már túl volt az 1956. júniusi munkásfelkelésen... A beszéd utolsó bekezdése így hangzik: „Jogunk van azt követelni az ifjúságtól, különösen az egyetemi hallgatóktól, hogy a mai helyzetünk megjavításának útjait kereső buzgalmukat tartsák a jelen ülésen meghozandó határozatok keretei között. Mindig sok mindent meg lehet bocsátani az ifjúságnak, de az élet nem bocsátja meg még az ifjúságnak sem a meggondolatlanságokat”.
Ha a címlapra nem is írták ki, a Népszava akkori munkatársai tisztában voltak vele, hogy a budapesti egyetemi ifjúság forrong. Az említett lapszám második oldalán hozták le a Petőfi Kör tagjainak javaslatait, akik „a párt és az állami vezetés tekintélyének megteremtése érdekében javasolják, hogy Nagy Imre elvtárs és a szocialista demokratizmusért, a lenini eszmékért harcoló más elvtársak méltó helyen vegyenek részt a párt és a kormány vezetésében. Javasolják Rákosi Mátyás kizárását a Párt Központi Vezetőségéből, visszahívását az országgyűlésből és az Elnöki Tanácsból”.
Majd, mintha nem is volna annyira fontos, az október 23-i lapban csak az ötödik oldal alján kapott helyet az a cikk, amely a Műegyetemen előző nap megtartott, éjszakába nyúló nagygyűlésről tudósított. A 2020-as színművészetis diáklázadás napjaiban különös ezt leírni, de hát nem lehet elhallgatni: a tudósítás szerint a műegyetemisták 1956. október 22-i gyűlésén bejelentették, hogy Kónya Albert oktatásügyi miniszter „az ifjúság jogos és reális követeléseivel egyetért”. Szeretnék én látni a mai magyar kormányban egy minisztert, aki holnap ki merne állni a színművészetis diákok elé azzal az üzenettel, hogy az ifjúság jogos és reális követeléseivel egyetért!
Pedig alighanem ideje volna legfelsőbb szinten egyetérteni „az ifjúság jogos és reális követeléseivel” – hiszen az élet (oh, Gomułka elvtárs!) olykor tényleg nem bocsátja meg a meggondolatlanságokat.