Azt mondják, nehéz megmondani, ki a világ valaha volt legnagyobb labdarúgója. Szerintem könnyű: Pelé. Az egyetlen futballista, aki háromszor nyert vb-aranyérmet. Amennyiben a fenomén Ronaldo nem ráng epileptikus görcsben az 1998-as párizsi döntő napján, úgy alighanem a legtöbbszörös (142-szeres) brazil válogatott Cafu is háromszoros világbajnok, de Pelével akkor sem konkurálna, ha szintén triplázott volna.
Hogy ki is a holnap nyolcvan esztendős varázsló? A mélyen vallásos Brazíliában az a mondás járta: „Nem biztos, hogy Jézus Krisztust mindenki ismeri. De Pelét...” Egy angol lap pedig azt írta róla: „Tudják, hogyan kell silabizálni a nevét? G-O-D.” Amikor páratlan karrierje ezredik gólját lőtte, Carlos Drummond de Andrade brazil költő így áradozott: „Könnyebb volt ezer gólt elérnie, mint másnak egyetlen olyat, amilyet Pelé szerzett.” Nem mellesleg, a Vasco da Gama–Santos meccsen (1:1) lett „ezredes”, és a riói csapat közönsége követelte a Maracana stadionban, hogy a megítélt tizenegyest Pelé rúgja; majd amikor a hálóba került a labda, a nézők úgy ünnepelték a „Királyt”, mintha nem is a vendég együttesben szerepelt volna. Nyolc évvel korábban az Alianza Lima–Santos találkozó szünetében Lula edző lecserélte, mert a brazil csapat már 4:0-ra vezetett. Amint a perui közönség megtudta, hogy a második félidőt Pelé nélkül akarja lejátszani a Santos, a publikum egy része a pázsitra tódult, és kikövetelte Lulától, hogy az ellenfél ikonikus alakja a pályán maradjon.
Nem egy olyan magyar játékos akadt, aki háromszor is találkozott vele. Vidáts Csaba kétszer a Vasas játékosaként futballozott ellene (2:2, 0:4), majd 1971-ben címeres mezes honfitársainkkal ott volt Pelé válogatott-búcsúmeccsén a Maracanában, ahol 138 575 néző köszönt el a bálványtól. A brazil–jugoszláv találkozón (2-2) a három nappal később a selecaóval 0-0-t játszó magyarokat az oldalvonal mellé ültették, és Vidáts máig azt mondja: „Úgy éreztük magunkat, mint a katolikus ember a Vatikánban. Egyébként is úgy vélem: aki Puskást és Pelét látta, az mindent látott.”
Puskás Ferenc ekképpen beszélt a nevezetes brazil 10-esről: „A földkerekség legjobb labdarúgója Alfredo di Stefano. Pelét ugyanis nem vagyok hajlandó egyszerű játékosnak tekinteni.”
A csodagyerek minden idők legfiatalabb vb-gólszerzőjeként döntötte el 1958-ban a Brazília–Wales negyeddöntőt (1:0). Addig a tizenhét éves fiú nem játszott a világbajnokságon. Majd a legjobb négy között hármat szerzett a franciák, s a döntőben kettőt a svédek ellen (mindkétszer 5:2). Egy tinédzser zokogott a srácot körbe hordozó társai – nem akárkik: Djalma és Nilton Santos, Zito, Didi, Garrincha, Altafini, Vava, Zagallo – vállán. Tizenkét évvel később minden idők legragyogóbb futballcsapatának szellemi vezéreként tündökölt, egyszerre hódított zseniális karmesterként, virtuóz trükkművészként és bódító befejező csatárként. Carlos Alberto, Clodoaldo, Gerson, Rivellino, Jairzinho, Tostao között volt a Numero Uno, miközben Brazília megint három góllal múlta felül finalista vetélytársát, ezúttal az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatottat (4:1).
Az 1962-es vb-n megsérült, de az első meccsen góllal és gólpasszal járult az utóbb nélküle elnyert aranyéremhez, majd 1966-ban megint „kinyírták”, és szomorúan említette: „Ha első vagy, győztes vagy. Ha nem vagy első, nem vagy semmi.” Azért maradt még néhány diadal. A NOB 1999-ben az évszázad sportolójává választotta, jóllehet Pelé soha egyetlen olimpián nem vett részt. Aztán 2014-ben a France Football tiszteletbeli aranylabdásává avatták, majd a lap közzé tette: ha Európán kívüli – és nem is honosított – labdarúgó az ötvenes-hatvanas években is elnyerhette volna a díjat, akkor Pelé 1958-ban, 1959-ben, 1960-ban, 1961-ben, 1963-ban, 1964-ben és 1970-ben is győzött volna. Hét Aranylabdát még senki sem kapott. Így aztán Tostao joggal említette: „Neymar tudja ezt, Cristiano Ronaldo azt, Messi amazt. Pelé pedig mindent tudott.”
Ha a futball szinonimáját keresik, egyszerű segíteni. Négy betű az egész...
