Harminc évvel az eredeti premier után újra a mozik műsorán (hazánkban a budapesti Corvinban, majd később több vidéki helyszínen) a Paul Verhoeven rendezte Total Recall – Az emlékmás. Joggal kérdezheti az ember, hogy miért olyan nagy szám, ha egy Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült akció darab újra látható a nagyvásznon. Már az önmagában elég indok lenne, hogy kultikus mű, a Verhoeven-életmű egyik legizgalmasabb darabja, mely úgy tudott kasszarobbantó bombasiker lenni, hogy több szinten működő mozgóképként még ma is aktuális társadalomkritikát hordoz. Friss megtekintés után meg kell állapítani: ijesztő, hogy 2020-ban aktuálisabbnak tűnik, mint 1990-ben volt.
Az emlékmás Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben (We Can Remember It for You Wholesale) című novellája szolgált, amely 1966 áprilisában jelent meg. Ismeretlen író volt Dick, amikor Dan O'Bannon és Ronald Shusett potom ezer dollárért megvette a megfilmesítés jogait. A két forgatókönyvíró tudta, hogy pazar történet került a kezeik közé, akinek megmutatták, mindenkinek tetszett, de amikor a megvalósításról esett szó, mindig zárt ajtók előtt találták magukat, azzal az indokkal, hogy túl drága lenne a film. Az árak mellett a lezárás sem volt tiszta, nagyon sokáig a forgatókönyvírók nem tudták a novella alapjaitól jócskán túllépő sztorit befejezni. Paul Verhoeven rendező szerint viszont a novella minden idők legjobb sztorija, elvégre azok az álmok a legizgalmasabbak, amelyekben nem vagyunk önmagunk.
Az első komoly befektető Dino Del Laurentis producer volt, aki szerződtette Bruce Beresford rendezőt. A főszerep kapcsán bejelentették Richard Dreyfuss-t, ám amikor kiderült, hogy Beresfordnak nem tetszik annyira, hogy a történet egy része a Marson játszódna, megváltak tőle. Laurentis meggyőzte David Cronenberget, aki kiválasztotta a főszerepre Patrick Swayze-t. Amikor De Laurentis másik álomprojektje, az 1984-ben mozikba kerülő, David Lynch rendezte Dűne megbukott, elvesztette a lelkesedését a disztópiák iránt. Főleg, amikor nem sokkal később csődöt kellet jelentenie. A Total Recall megmenekülése Arnold Schwarzeneggernek volt köszönhető, aki évek óta szemezett a projekttel, de a producer mindig elküldte, biztosítva, hogy ő soha nem fogja megkapni a főszerepet. Amikor azonban a producer csődbe ment Arnie felhívta két jóbarátját, a ízléséről híres Mario Kassart és a „pénztáros” Andy Vajnát, akik néhány napon belül minden jogot megvettek. Schwarzenegger meg rámutatott Paul Verhoeven rendezőre, aki a Robotzsaru filmjével már 1987-ben felrobbantotta a hollywoodi határokat. A holland mestert nagyon nagyra beszülte a színész, aki botrányos és energikus alkatával kihajtotta a maximumot mindenkiből. Hollywoodi legendák szerint addig és azóta sem merte Arnoldnak azt mondani, hogy csipkedje már magát jobban, mert nem passzol az elképzelt atmoszférához és annak tempójához.
Persze, nem csak emiatt lett kimagasló alkotás a Total Recall. Verhoeven az erőszakot a maximumra állította, nem értette, hogy az amerikai cenzorok miért nem értik az iróniába forduló túltolt stilizálást. Előtte hűen a maximalista hírnevéhez többször túllépte a tervezett költségvetést, nem alkudott meg semmivel. Mivel ez volt az egyik utolsó film, melyben nem digitális trükköket, hanem miniatűröket alkalmaztak, elképesztő összegek folytak el Verhoeven Hieronymus Bosch-festményeit idéző képi világára – amely mai szemmel is lenyűgöző. A rendező gondosan ügyelt arra is, hogy Dick 1960-as évekre utaló, gonosz kormányokra fókuszáló társadalomkritikája megmaradjon: a Marson működő totalitárius rendszer, és annak ura, Cohaagen számos mai politikust megidéz. Elég sok olyan vezetőt tudnék felsorolni, aki visszatartja a jót az emberektől. Méghozzá gátlástalan és visszataszító módszerekkel. Aggasztóan sokat.
