Bozóki elkérte az indexemet, és mielőtt bármit is mondtam volna, beírta, hogy elég. Ott ültem, vele szemben, féloldalra csúszva a repedt széken, nehogy kilyukassza a farmeromat a kiálló farost.
Meséljen valamit az arab morfológiáról. Olyan hangja volt, mint aki most kelt fel. Bozókinak mindig ilyen a hangja. Motyogás, ami hosszasan hallgatva kellemes fehér zajjá válik. Egyik óráján el is aludtam. Nem vette észre. Dudálásra ébredtem, öt perccel az előadás befejezése előtt. Mintha jött volna szembe az IFA.
Fél éve megkérdeztem Bozókit, mikor tanulunk izgalmasabb dolgokról vagy a Koránról.
Majd harmadikban, de akkor se úgy, ahogy azt maga elképzeli.
Ahogy ott ültem, nem tudtam volna megmondani, miért jelentkeztem arab szakra. Mert valami különlegesre vágytam? A felvételire tudni kellett az Indul a karaván című tankönyv első öt leckéjét. Egy nyelviskolában tanultam, a Rottenbiller utca sarkán. Az igazgató Selman, egy török fazon, jobb keze középső ujján hatalmas pecsétgyűrű valami felirattal. Folyékonyan beszélt magyarul.
Az arab nyelv körülbelül az első két hétben volt érdekes, amíg a betűket tanultam. Egy vigyorgó szíriai volt a tanárom. Akkor még béke volt Szíriában.
Alacsony, kefehajú fickó, szinte tökéletes magyar kiejtéssel. Csupán egyetlen példát mondott, mennyire más az élő nyelv az iskolában tanítottnál: a toll kalem, de a szíriaiak úgy mondják, elem. Nabazmeg! Nem lenne egyszerűbb egyből az egyik dialektust megtanulni? Az alacsony szíriai fickó csak vigyorgott. A Korán-arabot kell tudni először, mondta, és felírt a táblára egy szót.
Egyszer beleütköztem a folyosón. A mobilomon chateltem, nem vettem észre. Vigyorgott akkor is.
Selman minden arabóra előtt bekopogott, megkínált teával. A pecsétgyűrűvel kopog?
Az egyetlen csoporttársam egy kolbászszagú srác volt. Nem sokat beszéltünk.
Három hónap, vagy talán még annyi se telhetett el, amikor az igazgató zörgetett az ajtón, letette elénk a gőzölgő feketeteát a kicsiny üvegpoharakban, és azt mondta, jövő héten kezdődik a Ramadán, meghív böjtfeloldásra. Este hatra mentem, a kolbászszagú nem jött. Nem tudom, mit ettem, de finom volt. Utána még sokszor voltam muszlim rendezvényeken. Böjtfeloldás, török ünnep, arab ünnep, még egy muszlim esküvőre is eljutottam. A Bartók Béla úti mecsetben voltunk. Később úgy emlékeztem a helyre, mintha egy fanatikus, vahhábita központ lett volna. A vőlegény felhúzta a menyasszony ujjára a gyűrűt, és abban a pillanatban megszólalt a mobilja. Halló, éppen házasodom, hívj vissza tíz perc múlva.
Egy idő után Selman azon munkálkodott, hogy megtérítsen. Minden találkozáskor rákérdezett, hogy olvasom-e a Koránt. Bólogattam, mint egy hülye, miközben a könyv ott porosodott, beszorítva egy James Jones-kötet meg egy angolszótár közé. Idegesített a térítgetés, de túl finom volt a qatayef, hogy ezt csak úgy megmondjam neki.
Persze gondoltam rá, hogy muszlim legyek. Elmondom a shahadát, nincs más isten, csak Allah és Mohamed, az Ő prófétája, ennyi. Talán összehoznak valamelyik vendég húgával.
Pár éve randevúztam egy muszlim lánnyal a Margit-szigeten. Harminc fok, én rövidnadrágban, ő csadorban. Húszpercenként megivott félliternyi kólát, aztán az üres üveget a kezembe adta, dobjam ki a kukába, mert az iszlám szerint nő nem érhet szeméthez.
Bozóki nem tért át. Ő csak tanulmányozza a kultúrát, kikérdezi az Indul a karaván első öt leckéjét felvételin, meg most a morfológiát.
Elég. Kétféleképpen folytatódhat: -telen vagy -séges.
Amikor a felvételire készültem, két hétig fájt a hasam, így elmentem orvoshoz. Vittem a tankönyvet is. A doki kérdezte, mit tanulok. Arabot. Akkor sok vademberrel fog találkozni.
Nem volt semmi fizikai bajom, valószínűleg csak a felvételi miatti stressz. Miután megérkezett az értesítés, felvettek, elmentünk inni a kolbászszagúval meg a vigyorgó szíriai tanárral. Este kilenckor értünk az Ibolyába, és a tanár is sört rendelt. Allah most nem látja?, kérdeztem. Vigyorgott, a fejét rázta. Nem vagyok hívő. De azért tartod a Ramadánt? Szíriában igen. Erre azon kezdtem gondolkodni, milyen képet vágtam, amikor nekimentem a folyosón.
Az egyik egyetemi csoporttársam azt mondja, a muszlim országokban sokkal több ízesített koton fogy, mint bármelyik európaiban. Vajon minden országban árulnak ízesített kotont, vagy csak a levanteiekben? Kérdezte, melyik országba mennék nyelvgyakorlás céljából. Nyilván csak olyanba, ahol haladó szellem van, farmernadrág nőknek meg ízesített koton. Röhögött. Ő a jemeni törzseket akarta tanulmányozni, én az arab cigarettákat. Nem az arab feliratos Marlborókat, mert olyat már szívtam, de Mondot még nem. Állítólag kurva rossz ízű.
Ahogy ott ült előttem Bozóki az ápolatlan, fekete szakállával, ahogy ráláttam kétes tisztaságú zoknijára, azt mondtam volna, az Emírségekbe, csak hogy Dubai mesterséges síparadicsomából posztoljak képeket a Facebookra. Odaírnám, „Ausztria” meg hogy „arab morfológia a gyakorlatban”. Ja, meg a Mondot is ott gyártják.
Egy idő után nem jártam Selman rendezvényeire. Helyette olvasni kezdtem a Koránt. Úgy igaziból. Olyan kiadásom van, ahol az arab a magyar nyelvű szöveggel párhuzamosan fut. Biszmillah ir-raman ir-rahim, A mindenható és könyörületes Allah nevében, így kezdődik minden vers a könyvben. Sokak szerint ebbe az egy sorba belesűríthető a Korán lényege. Mások szerint már a „b” betűbe belesűríthető. A csoporttársam azt mondta, ha csak a kezdő „b”-ket olvassa el valaki, az is elég. Röhögött. Kilátszódtak a sárga fogai.
Az utolsó alkalom egy nyelviskolai rendezvény volt, amikor Selmannal találkoztam. Este, a buli után hazahozott a kocsijával.
A Fordban kazettáról ment a Korán recitálása teljes hangerőn, miközben Selman is énekelte a szúrákat, és átment az összes záróvonalon. Erősen kapaszkodtam, és halálfélelmem volt. Ez is a térítés része? Az anyósülésről odasandítottam a kormánykerékre, hátha ki tudom betűzni, mi van a pecsétgyűrűre írva. Egy IFA jött szembe.
Nos?, kérdezte Bozóki, felhúzva a szemöldökét.
Ez az idióta a dolgozatokat se olvassa el. Egyszer írtam másfél oldalt az iszlám előtti arab irodalomról. Amikor beadtam, megforgatta a lapot, mint aki nem tudja, mire jó ez az egész. Ez olyan hosszú, hogy nem lehet elégtelen, mondta. A következő zárthelyin ugyanezt játszotta el. Kár tanulni, mondta halkan a csoporttársam. A következő zéhára már nem tanultam. A téma az egyiptomi dialektus volt, én meg elkezdtem, ahogy kell: Az Egyiptomban beszélt arab már-már annyira eltér a többi nyelvjárástól, hogy… és innen folytattam Hófehérkével és a hét törpével. Beadtam, Bozóki megforgatta. Hosszra jó, mondta. Átment. Itt viszont nem fogok átmenni.
Selman elkapta a kormányt az utolsó pillanatban. Az IFA vezetője dudált, láttam, hogy kiabál is valamit utánunk, de a recitálástól nem hallottam. Otthon felütöttem a Koránt, csak úgy, találomra. Oh, Jézus! Én bizony elaltatlak, felemellek magamhoz, és megkíméllek a hitetlenektől. Selman szerint nem jó a magyar fordítás, mert egy zsidó csinálta. Minden ember egyenlő, mondta egyszer, és még le se nyelte a szájában lévő sütit, nyúlt a következőért. Szerintem gondolatban úgy folytatta, minden ember, kivéve a zsidókat, kurdokat, örményeket, görögöket, síitákat. Egyszer, amikor a vigyorgó tanárra vártunk a kolbászszagúval, Selmannak megbeszélnivalója volt egy iránival. Betessékelte az irodába, aztán amikor kijött valami papírokért, az ajtóból odasúgta nekünk, nem szeretném, ha találkoznátok vele, mert síita.
A síitát úgy mondta ki, mint egy fertőző betegség nevét.
Azt hiszem, azon a héten, amikor az iráni jött a nyelviskolába, ismerkedtem meg Enverrel egy metálfórumon. A Slayer Repentless limitált kiadásához keresett linket. Átküldtem neki egy zip fájlban, ő meg bejelölt Facebookon. Török Cipruson lakik, és azt mondta, szívesen megrendelné neten, de az emberargó miatt akkora vámmal sújtanak mindent, hogy nem éri meg, bármekkora rajongó is valaki. Megköszönte, majd eltűnt negyedórára. A lakásban nem akart marijuanát szívni. Megemlítettem neki az arabtanulást, meg hogy ismerek pár török fazont. Percekig nem válaszolt. Végül villogni kezdett a Messenger ablaka.
Remélem, nem valami vallásos faszfejek.
Néztem a Korán-szúrát, ott, ahol kinyitottam. Envernek elege volt a szúrákból. Ha százdolláros vámot kellene fizetnem egy farmer után, nekem is elegem lenne belőlük. Idegesen a kezdősorhoz lapoztam, mintha még látnám a közeledő IFA-t meg Selman kezét, ahogy félrekapja a kormányt. Akkor úgy tűnt, a „b”-ben benne van minden.
