Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény leány. Nemcsak szép volt, hanem bátor is; egymaga szállt szembe a sárkánnyal, amelyiknek három fejét úgy hívták: Durvaság, Képmutatás, Közöny. Mesébe illő igaz történet a múlt századi Itáliából.
Franca Viola a háború után született, már a modern Olaszországban (1948). Ám Szicília szigetét még nem rontották meg a felvilágosodás libernyák eszméi, középkori erkölcsök uralkodtak. Nem kérdezték a véleményét, amikor tizenöt évesen eljegyezték. Csakhogy a kiszemelt vőlegény rossz választásnak bizonyult. A dallamos nevű Filippo Melodiát lopásért letartóztatták, mire a lány apja belátta a tévedést, felbontották a jegyességet.
A csalódott fiatalember szerencsét próbált az NSZK-ban, azután mégis hazatért, és visszakövetelte volt menyasszonyát. De hiába ígérgetett, hiába fenyegetőzött, kikosarazták. A hiúságában megsértett Filippo nem hagyta annyiban. 1965 karácsonyán tucatnyi felfegyverzett cimborájával rátört a családra. A tiltakozó anyát megütötték, Francát elhurcolták. Nyolc napig tartották fogva egy közeli tanyán. Elrablója megerőszakolta, majd önelégülten azt mondta neki: most már nincs más választása, hozzá kell mennie.
Szicílián ugyanis úgy tartották, hogy ha egy nő házasságon kívül veszti el a szüzességét – akárha bűncselekmény következtében is –, akkor „szégyentelen” (svergognata), és úgyse veszi feleségül senki. Hacsak nem maga az erőszaktevő, aki ezzel mentesül a büntetés alól. Ezt a megoldást a Btk. 544. paragrafusa is szentesítette matrimonio riparatore néven, mintha egy effajta kényszerházasság reparálhatott, helyrehozhatott volna bármit is. Az áldozatok, rettegve a kiközösítéstől, beletörődtek sorsukba.
Nem úgy Franca. Kiszabadulása után nyomban feljelentette a támadóját, amivel vakmerően felrúgta az ősi szokást: nem volt hajlandó szégyenkezve titkolni, hogy megerőszakolták. Pedig a hagyományos morál bajnokai zaklatták a családját, felgyújtották az istállójukat, de nem hátrált meg. A bírósági tárgyalás médiaszenzációvá vált. A megalázott lány állhatatosan ragaszkodott igazához, belopta magát az emberek szívébe. Rokonszenvéről biztosította Saragat köztársasági elnök és VI. Pál pápa is.
A botrányt követő közfelháborodás mélyre ható változásokat indított el a társadalomban. A jog malmai lassabban őröltek. 1981-ig (!) kellett várni, mire a törvénykönyvből végre törölték a gyalázatos jogintézményt, hogy esküvővel többé egyetlen tettes se úszhassa meg a nemi erőszakot. Filippo ezt már nem érte meg: börtönbüntetését letöltve maffiózónak állt, alvilági leszámolásban lőtték agyon.
Franca Viola férjhez ment gyerekkori szerelméhez, egy fiúhoz, aki őszintén szerette, és nem érdekelte a régi tabu. Szülőföldjükön, a festői Alcamóban alapítottak családot, három gyerekük született. A 2014-es nőnapon az egykori szegény leány állami kitüntetést kapott, amiért – a méltatás szerint – bátor kiállásával új fejezetet nyitott az olasz nők emancipációjában. Azóta nem szerepeltek a hírekben, boldogan élnek, ha meg nem haltak.