Húzós éjszaka volt. Ahogy a legtöbb 12 órás műszak a kórház sürgősségi ügyeletén. A vesén szúrt ember csak egy volt az egymást váltó betegek között. Voltak izgalmasabbak is, például a férfi, aki a saját ujját hozta be egy uzsonnás tasakban. Reggel mégis lehuppant az előttem lévő székbe egy rendőr, hogy felvegye róla a vallomásomat. Hogy mit? Maga tanú – közölte. Így elmondtam, hogy fogalmam sincs, ki és miért szúrta le, valójában még az áldozat arcát se tudnám felidézni. Csak a sebet néztem. Azt a véresen bugyogó hosszanti vágást, amit furcsa mód ma is élesen látok. De semmi többet. Leírta. Később beidéztek a bíróságra is, ahol ugyanazt kérdezték tőlem, és én újra elmondtam, hogy nem tudok semmit.
Most beidéztek megint. Újra tanú lettem egy büntetőeljárásban. Ezúttal a fővárosi önkormányzat egyik cége tett feljelentést, hogy megtudja, kitől tudom, amit tudok. A Gyorskocsi utca omló falú várójában akkurátusan végigolvastam a bezárt büfé kínálatát és a "mit tarthat magánál egy őrizetes" feliratú hirdetményt. Azután udvariasan ellenőrizték, nincs-e nálam fegyvernek látszó tárgy, végigkísértek egy hosszú folyosón, de legalább vezetőszárat nem kaptam, mint a mellettem álldogáló delikvens. Mondták, hogy fenn kevésbé szörnyű. A fal valóban nem omlott, de a kérdések tarajos hullámmá nőttek bennem.
Az, hogy az írásaim tárgyai tudni akarják, milyen forrásokból dolgozom, nem lepett meg. Már többen, több irányból rákérdeztek, ahogy értésemre adták azt is, hogy jobb lenne, ha nem feszegetnék bizonyos dolgokat. Nem először történt, és vélhetően nem is utoljára. Kérték már suttogva, barátságra hivatkozva, fenyegetőzve, utalgatva barátokra, családra, harsogó üvöltéssel és erős félelemmel.
De ez most valami más. Az ellenzéki vezetésű főváros cége nem azok ellen tett büntetőfeljelentést, akik aláírták a soha nem működő elektronikus jegyrendszer teljesítési igazolásait, több milliárd forint közpénz kifizetését téve lehetővé egy elvetélt rendszerre. Nem azt szeretnék tudni, hogy miként vehetett a főváros trükkösen metrószerelvényeket, amelyek már rozsdásodnak, nincs rajtuk klíma, és egymás után derülnek ki olyan konstrukciós hibáik, amelyek akár balesetet is okozhatnak. Az sem érdekli őket: miként lehetséges, hogy a cég szúrópróbaszerűen kiválasztott tucatnyi szerződéséből mindösszesen egy felelt meg a hatályos jogszabályoknak és a cég belső előírásainak.
Csak egyet akarnak tudni: hogy honnan tudom. A lényeg nem a bűn, hanem az, hogy ez miként szivároghatott ki.
Persze nincs ebben semmi új, így van ez régtől fogva. Csak volt közben az az októberi nap, amikor a fővárosiak arra szavaztak, hogy innentől más legyen. Ne legyen suskus, ne rejtegessük a hibákat, legyen minden átlátható. Mert a jelenlegi városvezetés ezt ígérte a kampányban. S küzdenek is, mint malac a jégen. Elismerem. A Gyorskocsi utca mélyén mégis menthetetlenül felrémlettek a békaemberek A tanúból, akikről ugye nem sejthettük, hogy jönnek, és egyébként is csak később jöttek. Talán én sem vagyok ideológiailag elég képzett.