Csúf dolgokat produkál mostanában a forint – mondta egy elemző, amikor arra ébredt, hogy egy euróért már 363 forintot is megadtak. S bár némi árfolyammozgás le- és felfelé is elképzelhető, az nem kétséges, hogy öt hónapja nem volt ilyen gyenge a magyar deviza.
Érdemes felidézni, hogy 2019. szeptember 20-án az euró éppen 30 forinttal kevesebbet ért. Hagyományos módon ezúttal is a jegybankot kárhoztathatnánk, hogy nem tesz eleget a kötelező feladatának, a pénz stabilitása védelmének – ami egyébként igaz is -, de utalhatnánk arra is, hogy a környező, még saját devizát használó országokból is általános gyengülésekről jönnek a hírek. Ám ezúttal az okok közé felsorakozott a kormány következetlen és számos elemében követhetetlen járványügyi politikája is.
A tisztánlátást a mostani, rendkívüli helyzetben az is befolyásolja, hogy világszerte számos országban rontják a devizájuk értékét a helyi kormányok a sorozatos rossz döntéseikkel. A költségvetési szigor feloldása csaknem mindenütt pénzesőt hozott, és szinte sehol nincs olyan mérséklő belső erő, amely ha visszafogást nem is, de észszerűséget parancsolna.
A magyar kormány gazdaságvédelminek nevezett intézkedései - néhány valóban hasznos döntéstől eltekintve - aligha növelik az ország jó hírnevét. Hiszen közvetetten a forint árfolyamára hat a hitelmoratórium meghosszabbítása is a legkevésbé fizetőképes ügyfeleknél. A késleltetett törlesztés indokoltságát a jelenlegi helyzetben kár lenne vitatni. Azonban anélkül, hogy igényt tarthatnának a sajnálatunkra, azt ki kell mondani, hogy a bankokat ezzel kár éri. A pénzintézetek ugyanis a hitelkihelyezés hasznából élnek. Most pedig arra kell számítaniuk, hogy az ügyfelek egy része – legalábbis egy ideig – ingyen használja a pénzüket. Ebben ők nem érdekeltek, és a hazai bankok külföldi tulajdonosai ezt aligha nézik jó szemmel. Ez pedig azt eredményezheti, hogy tovább szigorítják az új hitelek nyújtásának feltételeit, s majdan, amikor az adós ismét törleszteni kezd, emelni fogják a díjakat, jutalékokat, ha már a kamatokkal nem tehetik ezt.
Az sem a kormányzat következetes adósságkezelésének a bizonyítéka, hogy bár égre-földre esküdöztek, megállunk a saját lábunkon is, közben – helyesen – devizakötvényt bocsátott ki Magyarország, bizonyítván, hogy enélkül nem finanszírozhatóak az állami kifizetések. Viszont kár volt évek óta lázasan hadakozni az ilyen módszerek ellen. Mindemellett a forint újabb mélyrepüléséhez az is hozzájárul, hogy rendületlenül nálunk a legmagasabb a pénzromlás üteme a környező országokkal összehasonlítva.
Mindezek révén Magyarország kockázata megnőtt. Eltűnt az a külföldiek számára üdvös versenyelőny is, amit a forintkamatok jelentettek. Ugyanakkor nem múlt el a külföldi beruházók körében az a félelem, hogy egyszer majd Brüsszel is a jogállamisághoz köti a támogatások nyújtását. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan szerint a pénz manapság nem beszél, hanem káromkodik. Aki a forint mélyrepülését kénytelen átélni, feltehetően maga is így tesz.