Hős hadvezérek háborúkban születnek. Aki íróasztalnál fut be katonai karriert, egyetlen csata vagy puskalövés nélkül, azt ritkán dicsőíti a hálás utókor. Ám a múlt századi Svájcban akadt egy nevezetes kivétel.
Henri Guisan (1874–1960) tábornoki előléptetése önmagában is rendkívüli volt. Az alpesi ország seregében az ezredes a legmagasabb rendfokozat, csak válsághelyzetben választanak különleges jogokkal fölruházott generálist. Legutóbb a második világháború elején, amikor a térképen bűzös, barna massza folyta körül Svájcot. Délről a fasiszta Itália, észak felől a náci Németország. Miután Hitler bekebelezte Ausztriát, lerohanta Franciaországot, a kis semleges állam magányos szigetként emelkedett Európa közepén.
Az újdonsült főparancsnoknak az volt a megbízatása, hogy ez a nagy európai fölfordulásban se változzék. A tábornok - hugenotta ősök leszármazottja - jelképes helyszínen fordult honfitársaihoz. Svájc hagyomány szerinti szülőhelyén: a festői Rütli mezején, ahol egykor a három őskanton szövetséget kötött. Emlékezetes beszédében kiadta a parancsot, a végsőkig ellen kell állni; ha elfogy a lőszer, szuronnyal szembeszállni a betolakodókkal.
Kimondta, senkinek sincs joga letenni a fegyvert. Mozgósította és gyakorlatra fogta a haderőt, létszámát az eredetinek csaknem a duplájára, 850 ezer főre duzzasztotta. Alakulatainak csak kis részét állította fel a határokon. Az volt az stratégiája, hogy nem frontálisan szállnak szembe a túlerővel, hanem a hegyekbe visszahúzódva gerillaharcra rendezkednek be. Védelmi terve, a Réduit persze aligha rémítette meg a németeket, az ereje teljében lévő Wehrmacht elsöpörhette volna az ellenállást.
Annak, hogy Svájc végül megúszta a megszállást, és sértetlenül vészelte át a világégést, kevésbé romantikus a magyarázata. A náci vezetőknek is érdekük volt a kicsiny szomszéd semlegessége. Bár végső győzelemről szónokoltak, titkon azért arra az esetre is próbálták bebiztosítani magukat, ha mégis buknának. Akkor pedig hol másutt őrizhetnék meg összeharácsolt kincseiket, mint svájci bankok páncélszekrényeiben? Nem is indítottak inváziót.
Henri Guisan a haza megmentőjeként vonult be a történelembe. Utcák, terek viselik a nevét, szobrai állnak szerte az országban. Nimbuszáról annyit, hogy a valaha élt legnagyobb svájciak toplistáján megelőzi Tell Vilmost, Kálvint és Roger Federert. Kultuszát nem árnyékolja be, hogy közismerten tisztelte Mussolinit és Pétaint, és hogy tagja volt a nácikkal szívélyes kapcsolatokat ápoló Fédération Patriotique Suisse mozgalomnak. Csak az számít, hogy a nemzeti függetlenségért harcolt – volna.
Mi tagadás, sok mással nem büszkélkedhetnek ezekből az időkből a svájciak. Hitler meglehetősen népszerű volt náluk a harmincas években. Hatalomra jutása után zsidó menekülteket fordítottak vissza a határról, a pusztulásba küldve őket. 1945 után a bankok, állami segédlettel, lenyúlták az üldözöttek odamenekített vagyonát. Minderről manapság, érthetően, ritkán esik szó: hálásabb téma, milyen nemes szavak hangzottak el a Rütlin.