„Hazament s nekiállt otthon a hajának, / nekiesett tépni, homlokát öklözni:/ Csak lesték a szolgák: kell-e már kötözni?”
Arany János: Toldi (Nyolcadik ének)
Legutóbbi írásom címét barátaim javaslatára változtattam az eredeti „kötözni”-ről - a szerintük jobban érthető és az uszító plakátözön várható következményeiről írt cikk tartalmával jobban összhangban lévő - „költözni” szóra. Most visszatérek az eredeti ötlethez: a „kötözni” címhez, azaz Arany János Toldija Nyolcadik énekéhez, abban is Toldi Györgynek, Toldi Miklós bátyjának őrjöngési jelenetéhez, mert a korábbi írásom megjelenése óta az Orbántól mindenben függő hatalom újabb és a közönséget provokáló őrültségeket tett és mondott. Aki szerette a magyar irodalmat, jól emlékszik, hogy szól a Toldi.
Tapasztaltuk, hogy minden várakozás ellenére (ld. Stumpf István) az Orbán-rendszer őrültségei és túlkapásai jottányit se konszolidálódtak, sőt ebben az évben újult erővel folytatódott az „őrjöngés”, és Orbán megfiatalodva látott hozzá teljhatalma megerősítéséhez, amelyhez – a kezdeti bizonytalankodás ellenére – a koronavírus elleni védekezés és az ezzel összefüggésben ledermesztett gazdaság élesztése újabb lehetőséget szolgáltatott. Mint Putyin (és a túlélő szovjet, primitív, értelmiségellenes gondolkodás) legjobb követője ebben az évben végképp kiutálta a CEU-t, a Közép-Európai Egyetemet, majd – ahogy Sztálin és Putyin - a Magyar Tudományos Akadémiát herélte ki, vágta le róla a tudományos kutatás autonómiát élvező és csak ilyen körülmények között működőképes intézeteit.
A magyar tudományos élet, a kutatás szabadságának „szétszerelése” után következett az egyetemi autonómia végső megrendszabályozása, elsősorban azokon az egyetemeken, ahol a pénzügyi és a kulturális szolgáltatások piacának nyitottsága miatt a nemzetközi megméretés kézenfekvő és eltagadhatatlan: oda vágott Orbán, ahol nincs „nemzeti teljesítmény”. Ehhez az alapítványba terelés látszott alkalmas eszköznek, a nagyobb fizetés ígéretével, az oktatók megrendszabályozásával és gyávaságuk kihasználásával. Elsősorban ezekkel tudta elkábítani a közgazdasági képzés fellegvárának számító Corvinust, de a képzőművész képzésben kulcsszerepet betöltő Moholy Nagy Művészeti Egyetemnél még az új épületek és a megújult kampusz látványa is kellett az elkábításhoz. Orbán fáradhatatlanul dolgozott tovább teljhatalma kiépítésén, még homlokát sem kellett öklöznie, hiszen őt nagy példaképének mondása ösztönözte, aki szerint: „Ha itt kő kövön nem marad, akkor is béke lesz!” (J. V. Sztálin)
A járvány miatti határidőmentes veszélyhelyzet kihirdetését használta ki arra, hogy újabb javakat kaparintson meg, újabb adófizetői pénzt csurgasson át a családi kasszába. Érdemes megnézni, hogy melyek voltak azok a kormánydöntések, amelyeket a veszélyhelyzeti törvény alapján az Országgyűlés utólag jóváhagyott. Ám akik fellélegeztek, hogy a határidőhöz nem kötött teljhatalom véget ért, és az európai figyelmeztetések végül Orbánnál meghallgatásra találtak, alaposan csalódtak.
Kevesen (köztük Vörös Imre volt alkotmánybíró) vették észre, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020.évi LVIII. törvényben Orbán minden különös parlamenti felhatalmazás nélküli teljhatalmat épített ki magának, aminek életbeléptetéséhez elegendő Müller Cecíliára ráparancsolni, hogy hirdesse ki a járvány súlyosságát. A korlátlan teljhatalom jogi kereteinek megszerzése elég volt, hogy a valóság kimondása miatti rémhírterjesztésre való hivatkozással a magányos civilek elhallgattatását elérje, de a mindent megkaparintani akaró orbáni gépezet nem állt meg. A teljhatalom biztos tudatában aktiválta az indexesek közé beépített hűbéresét, hogy a legfontosabb, a legszélesebb köröket elérő elektronikus médiacsatorna, az Index szókimondó, részrehajlás és cenzúramentes működését likvidálhassa. Az Index főszerkesztőjének a kirúgásával megnyílt az út a „gleichschaltoláshoz”.
Ám a minden lehetséges önállóságot, autonóm személyiséget eltipró Orbán gépezet nem pihent, mert a járvány miatt amúgy is megbénított magyar kultúra újabb fellegvárait, a budapesti színházakat vette célba, rákényszerítve a Fővárosi Önkormányzatot, hogy „tépje ketté” (ld. kaukázusi krétakör) színházait, és a kisebb költségigényű, ám újító szellemű színházainak tákoljon mentőtutajt.
De Orbán tovább öklözte homlokát, mire legkedvesebb híve, az örökmozgó, fékezhetetlenül gyors nyelvű minisztere, a tudomány első osztályú osztályárulója azonnal kitalálta, hogy mire vágyik a főnök, és mozgósította a bőlajbis kárpátaljai széleshasú és szélestenyerű Fejenagyot, hogy essen neki a művészképzés maradék helyszínének: a Színház és Filmművészeti Egyetemnek. A bőlajbis azután olyan igazi mélymagyar őrültségekkel állt elő, mint például azzal, hogy az egyetem hallgatóit az Amnesty International nyári táboraiban képezték. Ami szerinte Beregszászon, de talán még Piripócson is hihetőnek tűnik, mert azt hiszi, értelmes ember csak ő volt Beregszászon vagy Kárpátalján, és mert ő is otthagyta a helyőrséget, akkor a maradék majd beszopja ezt a marhaságot.
Látható, hogy nem csak a bőlajbist lesik szolgái: kell-e már kötözni; mert a Médiahatóság legalább ennyire Toldi Györgyhöz méltó indulatba emelkedett, amikor elsöpörte Orbán útjából - nehogy neki kelljen tiszta kezét beszennyeznie - az amúgy is csak Budapestre szorított Klubrádiót. Talán nem véletlen, hogy Orbán a bűnös várost, Budapestet fenyíti meg. A budapestiek rosszul szavaztak, és nem emeltek lovas szobrot (legfeljebb részletekben) a Horthy-tól megörökölt fehér lovat előre próbálgató, az „Igazság. Erő. Felemelkedés” igazi fasiszta jelszavával a Kárpát-medencébe bevonulni akaró fényes hadúrnak.
Nehéz lesz ez az év, mert a kovid (COVID) és a kovi-ubis hadúr (ld. Orbán a miniszterelnöki rezidencián magyarázza el az igazi kovi ubi készítés rejtelmeit) egyszerre támad. Nem kevés őrületnek nézünk még elébe, és lassan tényleg eljutunk Arany János Toldijának szép szavaihoz - csak lesik a szolgák: kell-e már kötözni?