Amerikában egy csomó fontos dolgot nem foglaltak törvénybe, mert minek. Először azt sem írták elő, hogy az elnök csak két négyéves mandátumot kaphat. Az ország atyjának, George Washingtonnak ennyi pont elég volt, utána visszament a farmjára. Ebből lett az etalon, amihez mindenki értelemszerűen tartotta magát. Másfél évszázadra, a nagy gazdasági válságra, a világháborúra és a tolószékesen is négyszer megválasztott F. D. Rooseveltre volt szükség, hogy végül az alkotmányba is beleírják a korlátozást.
Donald Trump egy sor olyan szabályt rúgott fel, amiről az amerikaiak többsége szentül hitte, hogy már régen márványba faragták. Például azt, hogy az elnök nem húzhat személyes hasznot a hivatalából. Ezt valójában minden közhatalmat gyakorló személynek előírták – kivéve az elnököt és az alelnököt. Úgyhogy Trump nyugodtan elfogadhatja washingtoni szállodájában a hivatalos útra érkező külföldi delegációk pénzét, és paragrafus azt sem tiltja, hogy a Fehér Házban tartson kampánygyűlést.
Arra sincs törvény, hogy a választás előtt mennyi idővel illik tartózkodni a hosszú távra szóló döntésektől. Amikor 2016 februárjában elhunyt Antonin Scalia legfőbb bíró, a republikánusok nem engedték, hogy Obama jelöljön utódot, mert „választási év van”. Most ugyanők azt mondják, hogy Trump hat héttel a választás előtt is jelölhet, mert „most egy párt kezében van a szenátus és a Fehér Ház”. (Mondhatnánk, hogy páratlan cinizmus, de nem lenne igazunk. A magyar alkotmánybírókat is egy párt jelöli és választja.)
Ha nem is kötelező, illett volna odafigyelni, mi volt a pénteken elhunyt Ruth Bader Ginsburg végakarata utódja jelölésével kapcsolatban. Még ki sem hűlt, amikor Trumpék félresöpörték. Nem tudnak megálljt parancsolni az étvágyuknak, pedig most mindent egy lapra tesznek föl. Ha a választók kegyelméből Biden lesz az elnök, és a Demokrata Párt megszerzi a szenátusi többséget, akkor tetszés szerint bővíthetik a testületet. Az is csak szokásjogon alapul, hogy a legfelsőbb bíróság pont kilenc tagú.