– Milyen kérdések foglalkoztatják ma leginkább a hazai turkológiát?
– Továbbra is a hagyományos problémák. Épp 150 éve kezdődött el nálunk Vámbéry Árminnak köszönhetően az egyetemi szintű turkológiai oktatás és kutatás, amely azóta is két témára összpontosít. Az egyik a török hódoltság kora, az Oszmán Birodalom működésének vizsgálata. Ezen a területen ma főleg arról folynak viták, sorscsapás volt-e számunkra ez a másfél évszázad, vagy eredményezett pozitív hatásokat is? Emlékszem, mennyien nehezteltek a Szulejmán sorozat bemutatásáért, de a hódoltság mellett arra is fel kell figyelni, hogy a törökök testvérnépként tekintettek a magyarokra, és úgy vélték, az Oszmán Birodalomban a helyük. Nem véletlenül fordítottak le egy középkori magyar krónikát (Tárih-i Üngürüsz). Vagy lettek később, a Habsburg-korszakban függetlenségünk pártolói, és adtak menedéket Rákóczinak, Mikes Kelemennek, Kossuthnak, majd később más emigránsoknak, akik közül aztán sokan részt vettek a modern török államhoz vezető mozgalmakban, Kemal pasa országépítésében. Megható volt számomra látni, hogyan gondozzák a helyiek a törökországi emlékeinket. A hazai turkológia másik témája, amely szintén Vámbéryhoz kapcsolható, a honfoglalás előtti korszak, a magyarság származása, érintkezése a belső-ázsiai nomád népekkel. Erről kevesebbet tudunk, ezért aztán romantikusabb, misztikusabb.
– Ezért vonzotta önt is inkább az utóbbi témakör?
– Személyes indíttatásom is volt. Édesanyám az Alföldről, Békésből származik, a nagynéném pedig a Kiskunságba keveredett. Sok időt töltöttem nála, Kiskunmajsán, Kiskunhalason, Harkakötönyön. Ott hallottam először a kunokról, és elkezdett foglalkoztatni, kik is ők, milyen lehetett egy nomád török nép. Aztán jöttek a véletlenek. Ifjúsági bajnok futóként sportösztöndíjjal kijutottam az Egyesült Államokba, ahol a szobatársam egy belső-ázsiai, ujgur fiú lett. Unalmas perceinkben tanulni kezdtem vele az anyanyelvét. Gimis korom óta kóstolgattam keleti nyelveket, japánt, törököt, mongolt. És innen már nem volt visszaút. Hazajöttem, összehoztak Mándoky Kongur Istvánnal, a tragikusan korán elhunyt, kun származású turkológussal. Ő és kazak felesége tanított kazahul, aztán 1993-ban, egy diákcsereprogram keretében két évig az almati egyetemen tanultam kazak filológiát. Torma József nagykövet tolmácsaként bejárhattam Közép-Ázsiát. Elsajátítottam a kirgizt, az özbeket is. És mikor hazajöttem, elkezdhettem kutatni Belső-Ázsia kultúráját a nagy elődök, Vámbéry és Almásy György nyomdokán. Így aztán turkológusként a Vámbéry óta elfogadott formában nevezem a népeket, nyelveket is. Kazaknak a kazahot, özbeknek az üzbéget…
– Mi derült ki a kunokról?
– Kezdjük azzal, hogy a törökségnek három fontos ága van. A karluk ág az özbekekkel és az ujgurokkal, az oguz ág a „törökországi” törökökkel, azeriekkel, türkménekkel, és a kipcsak ág a kazakokkal, kirgizekkel, tatárokkal, baskírokkal. A kunok az utóbbihoz tartoznak. A tatárjárás előtt a sztyeppe urai voltak az Altaj hegységtől a Kárpátokig. Havasalföld és Moldva területét régi térképek Kumániának, a kunok országának jelölik. Mikor Dzsingisz kán mongol hadai, a „tatárok” a XIII. század elején megtámadják őket, a magyarokhoz fordulnak segítségért. IV. Béla fölveszi a Kunország királya címet, és így a két ország a tatárjárás előtt gyakorlatilag egyesül. Julianus barát társaival azért indul útnak, hogy a Kunország területén élő keleti magyar csoportokat fölkeresse. Ott tudja meg, hogy jönnek a tatárok. Akikkel aztán éppen Kunország birtoklása miatt keveredtünk végzetes konfliktusba. Elképzelhető, hogy ha nincs tatárjárás, Magyarország és Kunország ma is uniót alkot. A kun nyelvet így is a XVIII. századig beszélték hazánk egyes vidékein.
– Csupán földrajzi-politikai érintkezés van a háttérben?
– Talán igen, talán nem. Mindenesetre fény derült más, egészen megdöbbentő kapcsolódásokra is. A kétezres években Agócs Gergely etnográfus, népzenekutató elkezdett foglalkozni a kaukázusi népek zenéjével. A Grúziától északra élő török karacsaj-balkárokkal kezdte, akik szintén a kun egyik változatát beszélik. A gyűjtés során kiderült, hogy a velük szomszédos kubáni nogajok dalainak egy része hangról hangra megvan a magyar népzenében is. Csatlakoztam Agócshoz, végigjártuk a térség összes nogaj falvát. Mára 30-40 dallamegyezést gyűjtöttünk össze. A legtöbb moldvai párhuzamokat mutat, ami nem olyan meglepő, hiszen Moldvában találkozott egykor a két nyelvterület, de voltak egyezések a Kárpát-medencén belüli népzenével is. Majd jött a szenzáció. Sétálunk az egyik kis nogaj faluban Dagesztán északi részén. Halljuk, hogy egy néni rákiált a kisfiára: „Azonnal gyere le a fáról! Minek képzeled magad? Kötöny vezérnek?” A néni nem tudta, ki Kötöny vezér, de ha valaki nagyon vakmerő, ezt mondják neki: olyan vagy, mint Kötöny vezér. És nem véletlenül. Kötöny vezérről azt tudjuk, hogy nem hajtott fejet a mongoloknak, majd veresége után Béla királynál kért menedéket, aki a kunok királya is volt. Utóbbi fia, István elvette Kötöny lányát, és ebből a frigyből született Kun László király. Ő legyőzte Nogaj kánt, megakadályozva a második tatárjárást. És a sztavropoli vidéken egy nogaj pásztor énekelt nekünk egy dalt, Kunok dalának nevezte, amely arról szól, hogy magyar király fog bosszút állni a mongolokon.
– Mindebből nyelv- és származási rokonságra is lehet következtetni?
– A nogajok és a kunok esetében igen.
– A magyarok és a török népek kapcsolatára gondolok. A közös eredetre, amelyet ma egyre többen, köztük Kásler Miklós miniszter is képvisel idehaza.
– Na, ez azért már bonyolultabb kérdés. A magyar nyelvhez, ha rokonítani akarjuk, az obi-ugor nyelvek állnak a legközelebb, a hanti és a manysi. Ez máig helytálló megállapítás. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy egy nép származására nem lehet következtetni a nyelvéből. A magyarság esetében sem lehet az obi-ugor nyelvrokonságból származási megállapításokat tenni. A franciákat sem tekinthetjük mai neolatin nyelvük alapján latin eredetűnek, gall őseik kelták, a frankok germánok voltak. Így hát az eddig említett érintkezések miatt is indokolt, hogy a hazai turkológia a török (türk) népek kutatásán keresztül hozzászólhasson a magyar őstörténethez. A magyarok kialakulása az V. századtól a IX. századig terjed, amikor az Árpád- vagy Álmos-féle turul nemzetség ide teszi át a székhelyét, és létrehozza az Árpád-házat. Valószínű, hogy ez már nem lehetett ugor eredetű, hiszen Álmos és Árpád neve török eredetű, „szellemektől kiváltott” és „árpa” jelentéssel. A nemzetség szent állata pedig a turulmadár, pogány ótörök mitológiai lény. Összetett folyamatokat kell tehát megvizsgálni, ráadásul írásos dokumentumok szinte teljes hiányában. A tatároknál, baskíroknál könnyebb a helyzet, mert a mongol birodalom szétesése után alakul ki az etnikai kép, és az a kor már elég jól adatolt, vannak írásos forrásaink. A magyarokról először Bíborban-született Konstantin feljegyzése tesz említést 950 tájékáról: Bulcsú magyar követ Bizáncban járt. Ott úgy szerepelünk mint törökök.
– Mi az ön hipotézise?
– A magyarság eredete a történelem homályába vész. Amit kimondhatunk, hogy a magyarok valamikor a Volga vidékén éltek, majd a VII. századtól kétszer kerültek török, onogur befolyás alá. Van persze nekem is elméletem, de hangsúlyozom, abszolút hipotézis. Etnológus vagyok, nem történész. Mi különböző adatok alapján etnogenetikus modelleket próbálunk megérteni. Nos, a nagy füves puszta térségében nomádok élnek, és lovaikkal hatalmas távolságokat tudnak bejárni. Ők voltak, akik a terület különböző pontjait kereskedelmileg összefogták. De egy ekkora rendszer egybetartásához kell egy közlekedőnyelv. Ahogy a mai világ logisztikai nyelve az angol. Látható, hogy a mongol-tatárok betörése után a sok nép között a kun lett a közlekedőnyelv. Az Altaj hegységtől Dobrudzsáig ezen beszélt mindenki. De ugyanígy miért ne feltételezhetnénk, hogy korábban, a VII. század előtt, mikor a török népek kezdenek Közép-Ázsiából kivándorolni, szintén létezett valamilyen közlekedőnyelv. Egyről biztos tudunk a déli részen, a jászok nyelvéről, mely a szkítával rokon. De lehet, hogy északon az ugor vagy magyar volt az. Aztán amikor megjelenik egy másik közlekedőnyelv, a központi területeken terjed el először, és a korábbit a perifériákra szorítja. Ilyen periféria lehetett az Ob vidéke és a Kárpát-medence. Persze ez csak egy modell. De vannak rá analógiák.
– Ugorjunk a jelenbe. Hogyan értelmezi a türk népek mai politikai közeledését? És miért kapunk szerepet benne?
– Az ugor nyelvi gyökerek ellenére nehezen vitatható, hogy a magyar nép kialakulásában komoly szerepe volt a törökségnek. A kulturális és történelmi érintkezések miatt ők rokon népként tekintenek ránk, amire föl lehet építeni egy modern, számunkra előnyös szövetségi rendszert. Kőrösi Csoma Sándor óta keressük Keleten a gyökereinket. Ezért én a keleti nyitást jó gondolatnak tartom. Van egy óriási, 150 milliós, felemelkedő türk világ. Ősidők óta vannak kulturális kapcsolataink, melyek gazdasági lehetőségeket nyújthatnak számunkra. Szerintem ezek a népek ma ablakot látnak bennünk a Nyugat, az Európai Unió felé. Nem véletlenül jött éppen nálunk létre a Türk Tanács első európai irodája. Nekünk meg ők a kapu Kelet felé. Ugyanakkor Kína számára a türk népek nyugati kaput jelentenek. A Selyemút után talán éppen a türk világon ér össze újra Kelet és Nyugat, és esetleg Magyarországon keresztül.
– Politikailag nem jelent problémát, hogy a polgári demokratikus és az autokratikus vonásokat mutató mai türk államiság nem túl kompatibilis?
– Ez nyilván nem jó. De akkor mi a helyzet Kínával? Elkezdődött vele egy soha nem tapasztalt intenzitású gazdasági együttműködés. És nem volt szempont, hogy Kínában diktatúra van. Nyugat-Kínában egymillió muzulmán (ujgur, kazak, kirgiz) került átnevelő táborokba. A USA ugyan penget szankciókat, de a politika pragmatikus. Ha csak olyan országokkal üzletelnénk, amelyekben jogállamiság van, Kínával szóba se lehetne állni. A kínai diktatúrához képest Kazaksztán, Kirgizsztán, de Özbekisztán is szinte szabad állam. Kínával ellentétben a közép-ázsiai országokban ki lehet fejteni véleményt a rendszer ellen. Igaz, erős korlátok között.
– Elég erős Magyarország, hogy kizárja a politikai befolyás lehetőségét?
– Ez sokban az ország politikai vezetésén múlik. Törökország kétségtelenül próbál befolyást gyakorolni a közép-ázsiai térségben is. Számára a türk integráció egyfajta expanzió is. Számunkra ez kevésbé veszély, hiszen benne vagyunk az Európai Unió szövetségi rendszerében. Szerepünk ezért csupán annyi lehet, hogy az egykori Selyemút gazdasági övezetét rajtunk keresztül rákapcsolják a Nyugatra. Az azeri és kazak olajat szeretnék például eljuttatni Európába, Oroszország megkerülésével. Most épül Kína legnagyobb kikötője Görögországban, amelyet majd vasút köti össze Belgrádon át Budapesttel. A török világ meg szeretné, ha ez a kereskedelmi útvonal az ő országaikon is keresztülmenne. A Türk Tanács létrehozását ezért leginkább a kazakok és az azeriek szorgalmazzák. A törököknek már sok egyéb kapcsolatuk van.
– Érzek ebben a türk világban egy „szovjet-orosz” törésvonalat. Például a vallásban. A posztszovjet muzulmán régió átment egy erős szekularizáló korszakon.
– Valóban. Eleven szellemek címmel írtam is egy könyvet a kazak és kirgiz spiritualitásról. Ez egy fontos kutatási területem. A szovjet korszakban, melynek közép-ázsiai köztársaságait Lenin és Sztálin hozta létre, fontos kérdés volt például, hogy a kazakok, kirgizek muszlimok voltak-e korábban. Miben gyökerezik a hiedelemviláguk? Kiderült, hogy alapvetően az iszlámhoz vezethető vissza, amelyet még a mongol kánok vettek föl a XIV. században. Felületesebb, lazább hit volt, mint a városlakó özbekeké, mert a nomádok vallásossága mindig őriz pogány elemeket is. A szovjetek próbálták bizonyítani, hogy a térség vallása iszlám köntösbe bújtatott sámánizmus. Ami nem igaz. Az iszlám megkérdőjelezésével is összefüggésben szekularizálódott a társadalom. A városiak mindennapi életéből gyakorlatilag eltűnt a vallás. Az erősebb iszlám (arab, perzsa) hatás nélkül ezek a népek az oroszokon keresztül Nyugat felé tudtak fordulni. Ma a városlakó kazakok, kirgizek egy része ráadásul orosz anyanyelvű. Ám vidéken elkezdett terjedni az iszlám fundamentalizmus, amit a török befolyás is erősít. Ez nem veszélytelen folyamat. Erdogan Törökországa iszlám restauráción megy keresztül, és ebből az irányból képzeli el a türk integrációt is.
