Permanens konfliktus címmel nyílt közös tárlata Verebics Ági és Verebics Kati festőművésznek Szentendrén, az ÚjMűhely Galériában, ami a testvérpár életében ritka alkalom. A személyiségük ugyanis olyannyira különbözik egymástól, hogy inkább gondolkodnak önálló kiállításban, mint közösben. Éppen ezért ritkaság számba mennek a dupla-tárlatok: eddig ilyenből csak négy volt, a legutóbbi ráadásul 2010-ben az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastélyban.
– Sose pendültünk egy húron – mondja Ági, aki úgy látja, hogy a másfél évvel idősebb nővérével állandóan feszült a viszony, éppen ezért ajánlotta a jelen kiállítás kurátorának, Récsey Manyi Eszternek a Permanens konfliktus címet. A két testvér közti helyzet ráadásul a kezdetek óta problémás: Kati a gyerekkorukra úgy emlékszik vissza, hogy Ági egy cserfes és csínytevő kislány volt, míg magát csendesnek és visszahúzódónak írja le. Ági viszont ma már mindezt fordítva látja: szerinte Kati, amellett, hogy csöndes alkat, bármikor képes domináns lenni, és ráerőltetni az akaratát, Kati azonban – nem meglepő módon – ugyanezt gondolja a húgáról. Mégsem ez a legnagyobb probléma köztük, hanem, hogy sokan egy kalap alá veszik őket, összemosva nemcsak a személyiségüket, de a műveiket is.
Pedig aki járt már Verebics Ági és Kati kiállításon, az hamar felismeri, hogy a kettejük közti különbség nemcsak a személyiségükben, de a műveiken is megmutatkozik. Kati képeire ugyanis inkább az érzékiség, az intim helyzetek és a romantikus témák jellemzők, míg Ági festményei egy sötét hangulatú, olykor furcsa lényekkel teli világba húzzák magukkal a befogadót. A szentendrei kiállításon végighaladva is feltűnő a két látásmód közti különbség, a világos és fekete tónusú képek ugyanis tökéletes ellentétpárjai egymásnak. Ez nem jelenti azt, hogy Ági ne szeretne idővel derűsebb témájú képeket festeni. Mostanában arra törekszik, hogy az irónia mellett több humor vegyüljön a műveibe, de már tervezte azt is, hogy felhagy a képek fekete alapozásával, de ez számára – úgy tűnik – lehetetlen vállalkozás. – Én próbálok kijönni a sötét hangulatomból, csak egyre nehezebben megy, mivel egyre sötétebb a világegyetem – magyarázza Ági, aki nehezen nézi ki magából, hogy színpompás pipacs mezőket fessen.
Vele ellentétben Kati képeit a derű jellemzi, amiben nagy szerepe van abban, hogy férje, a szintén festőművész, Mohamed Abouelnaga a napfényes Kairóban él, ahová Kati gyakran látogat el, valamint akitől négy éve megszületett kislánya, Farida. Egyiptomban ráadásul gyakran megy múzeumokba és a galériákba, így a helyi festészet a maga teljességében hat a képeire, ezért nem meglepő, hogy a 2018-as Godot Galériában megrendezett Jel című kiállításán is túlnyomórészt keleti hangulatú képek szerepeltek. – Egyiptom egyes részei számomra olyanok, mintha egy másik világban vagy egy másik bolygón lennék – mondja Kati, akit legutóbb az ország észak-nyugati részén található Szíva-oázis fogott meg, és tervezi, hogy legközelebbi képein megfesti azt.
A mostani kiállításra a két testvér több időszakából hozott el képeket, így a látogatónak nemcsak eltérő világaikra, de korszakaik változatosságára is rálátása nyílik. Kati a már említett 2018-as Godot-kiállításából hozott képeket, de vannak egészen korai, 2013-as montázsai is, amelyeken fotóalbumok fekete-fehér testrészeiből állított össze kompozitlényeket, míg Ági képein régebbi önarcképek, valamint egészen új, félig állat, félig ember ösztönlények szerepelnek. A tárlat nem törekszik arra, hogy a kettejük világáról teljes képet adjon, inkább fel-felvillant belőle részleteket, jelezve, hogy a Verebics-testvérek a kortárs szcénában olyan aktív művészek, akik a kreativitásukat, akár a tűző parazsat, állandóan forrón tartják.
